Felkérésre a Magyarok Világszövetségének egy vidéki csapatát vittem városnézésre. A végzős főiskolásokkal búcsúzóul kollázs technikával csoportképeket készítettünk, gyakorló tanítások, vizsgatanítások lecketerveit beszéltük meg. Bura László hívott telefonon a BBTE idei évkönyve ügyében, borítót kért, címjavaslatot és egy tanulmányt. Megkaptam az okleveleket Sepsiszentgyörgyből, ahol egy országos rajzversenyen vettünk részt tanítványaimmal, rövidesen kiosztom ezeket. Felkérésre megkezdtem a tanulókkal egy újabb meséskönyv illusztrációinak a készítését. Veres kért erre, szeretnének még egy mesekötetet megjelentetni. Meghalt Jékel (Pándi) Zsuzsanna, holnap temetik. Vele valamikor együtt tanultunk rajzolni Litteczky Ilonánál, később a Véndiákszövetség vezetőségében is dolgoztunk. Meghalt Ács Emőke, az egyetemen volt a kollégám, pszichológiát tanított. A mesekönyv illusztrációin dolgoztam a tanítványaimmal, otthon ennek fotóanyagát dolgoztam fel, néhány képet ezekből feltöltöttem a honlapomra is. Még mindig örömmel tanítok, az idén is számos út témát, újítást vezettem be, több versenyen vettünk részt eredményesen, számos osztálykiállítást rendeztem, ennek ellenére úgy gondolom, hogy itt az ideje visszavonulni. Az evést is akkor kell abbahagyni, amikor az ember még ehetne ugyan, de már biztos, hogy megfekszi a gyomrát. Három egész oldalas írásom jelent meg a Szamosban: Lázin Csaba és Gnandt István mátészalkai tárlata, A bukaresti Szépművészeti Nemzeti Múzeum valamint az Ornamentika Szatmáron sorozatom 13. része. Kollégámmal, Bagosi Ilona magyartanárnővel a Kölcsey évkönyv anyagát javítottuk, ezt néztük át. Megnyitottam Mátészalkán Gnandt István és Lázin Csaba tárlatát, Marit is vittem magammal. Hangulatos, kellemes délután volt, menet zuhogott az eső, még jég is volt. Többek között a következőket mondtam róluk: „Mi a közös jellemzője ennek a két kifejezésmódnak? Az egyik legfontosabb eleme talán a realizmus, a képelemek valósághűsége, az alkotóknak az ábrázolás létjogosultságában vetett meggyőződéses, töretlen hite. Hűség és őszinteség jellemzi mindkettőjük eddigi életművét, és megítélésem szerint ezek az erények a képzőművészetben a hitelesség legfontosabb előfeltételei. Közös jellemző a munkáik érzelmi telítettsége valamint expresszivitása is. Ezek a művek nem mesélnek, merengenek, nem utalnak, hanem: kiáltanak, ujjonganak, vitatkoznak. Gnandt elsősorban grafikus (bár festményeket is készít), az ő műveinek domináns eleme a rajz, a lendületes, kifejező vonal. Lázin festményei — bár olykor ezeken is találunk rajzos elemeket — kifinomult, egységes színvilágukkal, rafinált harmóniájukkal hatnak. Mindketten kísérletező művészek, kísérleteik azonban sohasem öncélú, pillanatnyi ötletekből táplálkozó próbálkozások, hanem a mindenkori mondanivaló érvényre jutását elősegítő eszközök alkalmazásáról szól. Lázin Csaba ilyen értelemben használja fel akár a pop-art kelléktárát is, anélkül, hogy elkötelezett híve lenne ennek a stílusirányzatnak. További közös vonás mindkettőjük szociális érzékenysége. Amíg ez egyrészt a humoros, olykor groteszk megjelenítésekben jelentkezik Gnandt alkotásainál, addig Lázin festményein rövid szemlélődés után a transzcendentális hangsúlyokat sem mellőző belső ellentmondások, vívódások jeleit ismerhetjük fel. Szerintem mindketten jellemzően kelet-európai művészek, és ezzel úgy gondolom, hogy 2011-ben a legnagyobb dicséretet mondtam el. Miért? Azért, mert meggyőződésem, hogy ez a sokat szenvedett, sok mindent megélt térség olyan értékes érzelmi tartalékokkal rendelkezik ebben az egyre inkább atomizálódó, amerikanizálódó, elgépiesedő világban, amely a továbbiakban az egész európai kultúra, művészeti élet számára utat, sőt kiutat, kapaszkodót mutathat.” Leadtam a múzeum igazgatójának a Mohy-tárlat családi képanyagát kinyomtatva és elektronikus formában is. Nagybátyám születésének 110 éves évfordulójára szeretnénk kiállítást rendezni a szatmári anyagból és egy emléktábla elhelyezését is tervezzük az egykori műterem falán.
