Mivel az alábbiakban még elég sok szó esik a tevékenységek tartalmi részéről, ezért inkább azzal kezdeném írásomat, hogy mit ne tanítsunk a 6-7 éves gyerekeknek.
Semmilyen körülmények között nem szabad megtanítani őket arra, hogyan lehet télapót, fenyőfát, házat, virágot, nyulat vagy kiskutyát rajzolni. Ne készíttessünk velük típus díszeket se húsvétra, se a fenyőfára, se anyák napjára, egyáltalán ne fogjuk őket olyan kifestőkönyvszerű, amúgy mutatós, de érdektelen és értéktelen tevékenységre képzőművészeti vagy kézműves tevékenység ürügyén, amelyek csupán egyetlen célt szolgálnak, mégpedig azt, hogy megkíméljék a pedagógusokat a tanítványaik sokoldalú, hasznos irányítása, nevelése érdekében tett erőfeszítésektől.
Minden óvó-, vagy tanítónő számára nyilvánvaló, hogy döntő mértékben valamennyien vizuálisak vagyunk, és az is, hogy a játékos, fantáziát, kezdeményezőkészséget, kreativitást feltételező, az egész osztályt, tanuló csoportot cselekvő részvételre serkentő egyéni vagy közös tevékenységek haszna behelyettesíthetetlen.
Miért fontos mindezt leszögezni a legelején? Mert hevenyészett, helytelen, szubjektív kiindulópontokra nem építkezhetünk.
- A környezetről
Már az első naptól az iskolai környezet meghatározó szerepet játszik, ez a mi esetünkben jellegénél, díszítésénél fogva kicsit más, mint az óvoda, de még nem a szó szoros értelmében vett iskolai közeg. Nagyon lényeges, hogy a terem díszítése ingergazdag, a bútorzata multifunkcionális legyen.
Az ingergazdagság alatt természetesen ezúttal sem túlzsúfoltságra, harsogó színű papírvirágok, keretdíszek és a plafonról, ablakkeretről csüngő lampionok vagy zászlócskák özönére gondolok. Ezektől az olcsó, porfogó termékektől, készítményektől egészen biztos, hogy senkinek sem lesz boldogabb, tartalmasabb vagy emlékezetesebb a gyermekkora.
Mivel a környezet nevel, az esztétikusan kialakított díszítésnek emberformáló ereje van. Emiatt már nagyon régen meggyőződésem, hogy valamennyi intézményvezetőnek az óvodától az egyetemig szakemberektől kellene kötelező módon elsajátítania azokat az elméleti és gyakorlati alapelveket, amelyek a megfelelő környezet kialakításához nélkülözhetetlenek. Helyhiány miatt ebben az írásomban csak néhány részkérdésre térnék ki.
Ebben a korban a csoportmunkáknak, gyakorlati bemutatóknak, a pedagógus és tanítvány közös tevékenységeinek, a technikai fogások látható, nyomon követhető ismertetésének meghatározó szerepe van, emiatt elsősorban könnyen mozgatható, hamar átrendezhető, modulálható bútorzatra van szükségünk, olyanra, amely méretében is megfelel az elvárásoknak. Fontosak a kényelmes székek, a munkánkhoz szükséges fényviszonyok — lehetőleg természetes forrásból — biztosítása, és még sorolhatnám.
A terem berendezésénél meghatározó szerepet játszanak a szemléltetők, alkalmi díszítések mellett a képzőművészeti reprodukciók valamint a tanulók alkotásai. A kiállítandó anyag szerepköréből adódóan természetesen nem állandó jellegű, hanem folyamatosan változó, naprakész tárlatokról, bemutató anyagokról van szó. Ideiglenes jellegűek az oklevelek, a közös, illetve egyéni teljesítményeket, sikereket ismertető fotókból készített tárlatok is.
Ízléses, esztétikus, színben, formában, méretben harmonikus felületeket viszonylag olcsó, könnyen beszerezhető anyagokból (kartonok, polisztirol táblák, színes vásznak stb.) készíthetőek. Ezen a területen is nélkülözhetetlen a koncepció, főleg, ha belegondolunk, hogy minden folt, szín, kiemelés indirekt módon ugyan, de hosszútávon kihat tanítványaink ízlésvilágának alakulására. Lényegében a tankönyveink illusztrációitól, a szemléltetőink minőségéig vagy a táblavázlatokig az iskolai munkában minden példaértékű, tehát valamennyi részletnek fontos, olykor meghatározó szerepe van.
- Mit tanítunk?
Jogos a kérdés, hogy tulajdonképpen mit is tanítunk a 6-7 éves gyerekeknek? Megítélésem szerint a szó szoros értelmében semmit sem kell „tanítanunk”, e helyett inkább kiruccanásokról, kísérletekről, felfedező utakról beszélnék a képzőművészet alapelemeinek világában. Megismerkedünk majd a ponttal, vonallal, folttal, színnel, formával, kompozícióval, ritmussal stb., lényegében azokkal a fogalmakkal, amelyekről a képzőművészeti nevelés más és más szinten ugyan, de az óvodától, az egyetemig szól.
A fentiek kiváló lehetőséget nyújtanak folyamatosan arra is, hogy technikák, anyagok, eljárások tucatjait használjuk, és a munkánk eredményeit sokoldalúan hasznosítsuk ne csak az osztály, a folyosók díszítésére, hanem a legtöbb iskolában zajló tevékenységi területen is.
Milyen formában ismerkedünk, barátkozunk, mondjuk a ponttal? Először játékosan, sok és változatos szemléltető bemutatásával tisztázzuk a pont három alapvető szerepkörét; a díszítő, építő és jelképes megjelenési, alkalmazási formáit. Közvetlen ezek után rajzolt, festett, ragasztott, pecsételt stb. pontokkal díszítünk könyvjelzőt, abroszt, vázát, dobozt, hímes tojást, formákat építünk, alakítunk belőlük, például napot, virágot, házat, fát, esőt stb., illetve a piros pontot Piroskának, a feketét farkasnak, a szürkét nagymamának nevezzük, és a továbbiakban ekként szerepeltetjük ezeket készülő munkáinkon.
A játékos megközelítés elengedhetetlen követelmény. A derűs, könnyed, önfeledt, a kísérletezésre, kreativitásra alapozó gyakorlatok során, közösen fedezzük majd fel, rögzítjük az összefüggéseket, amelyek munkánk során adódnak, közülük elsősorban azokat, amelyek egybeesnek a kerettanterv elvárásaival is.
- Hogyan látunk munkához?
Akármilyen szinten kezdünk a képzőművészeti feladatokhoz, legelőször felmérjük a tanítványaink tudásszintjét, technikai ismereteit. Ez csak úgy lehetséges, ha egy-két órán keresztül egy nagy, közös asztalt körülülve szabadon választott eszközökkel, a tanulók kedvenc témáikat festik, rajzolják, illetve díszítéshez, körvonalazásokhoz, kiemelésekhez az óvodában már elsajátított, begyakorolt technikákat alkalmazzák. Mindehhez folyamatosan biztosítanunk kell a tárgyi feltételeket (papírt, színes kartont, festéket, ollót, ragasztót, filctollat, ecseteket), menet közben a közös munkát gyerekrajzok, képzőművészeti reprodukciók, kisfilmek bemutatásával, zenével színesítjük, ösztönözzük.
Nagyon lényeges, hogy ezeken a tevékenységeken maga a nevelő is cselekvő részese legyen a közös alkotómunkának, ezen a módon ugyanis olyan intim hangulat alakulhat ki, amely nemcsak a tanítványaink jobb megismerését segíti elő, de bátorító, ösztönző hatása is lehet.
Ehhez elengedhetetlenül szükség van arra, hogy a tanítónő minden egyes feladatot, technikát előzőleg próbáljon ki, gyakoroljon be odahaza. Milyen tanácsokat adhat egy olyan nevelő, aki maga sincs tisztában azzal, hogy milyen nehézségek, gondok, akadályok adódhatnak a kivitelezés közben? Tévedés ne essék, nem fölényes rajztudást vagy művészi tehetséget várunk a tanítónőtől, hanem jártasságot. Az viszont kötelező.
Munka közben azt tapasztaljuk majd, hogy természetes, magától értetődő módon az ábrázolásban, képi kultúrában, elméleti ismeretek terén is nagyok lesznek a szintkülönbségek a tanítványaink között. Bizonyára találkozunk majd olyan 6 éves gyerekkel, aki lehetőségek, kellő gyakorlat, eszközök híján megrekedt a firkálás, vagy a sejtszerű ábrázolás szintjén, és olyanokkal is, akik az ábrázolásban rég túlhaladták a korukat. Ilyenkor sohasem az a feladatunk, hogy erőltetett menetben felzárkóztassuk a lemaradtakat, netán visszafogjuk az élenjárókat, hanem valamennyi tanítványunk ösztönzése dicsérettel, „méretre szabott” feladatok vállalásával arra, hogy előbbre lépjen. A szintkülönbségek közelítésében, a felzárkóztatásban a legnagyobb szerepe a közösségnek van, ezért az előkészítő osztályokban minél több csoportos feladat beütemezését javasolom.
- A közös tevékenységek hangulatáról, céljáról
Minden egyes iskolai tevékenység hangulata munkánk eredményességének egyik meghatározó összetevője. A nevelőnek megítélésem szerint döntő szerepe van abban, hogy a közös alkotás minden tanuló számára örömforrássá váljék. Milyen „fogásokat” alkalmazhatunk ennek érdekében? A csoportos, közös tevékenységek mellett alapvetően fontos, hogy mi nevelők is derűsen, lendületesen készüljük fel, vegyünk részt mindenben. Az örömöt, szeretetet nem lehet mímelni, az vagy van, vagy nincs. Úgy gondolom, hogy pedagógusnak csak az optimista, jó kommunikációs képességű emberek az alkalmasak, kár, hogy ezeket az adottságokat pályaválasztás előtt sehol, semmilyen formában sem kérik számon. Régebben a leendő tanító-, óvónőknél a rajzzal, zenével és tornával kapcsolatos képességeket is ellenőrizték, értékelték még líceumi szintű felvételi vizsgákon is, ma már ilyen „apróságokkal” senki sem foglalkozik, eleve mindenki mindenre alkalmas.
Jó, ha valamennyi munkánknak, tevékenységünknek van kézzelfogható, elérhető, jól körvonalazott célja. Mire gondolok? Az attól függ, hogy milyen feladat elkészítésére vállalkoztunk. Ennek megfelelően a produktum (festmény, rajz, dísztárgy) lehet ajándék, az osztály alkalmi díszítésének egyik eleme, szemléltető, de célként határozhatunk meg egy rajzversenyt vagy időszakos tárlatot, az osztály termének, esetleg az iskola folyosóinak a díszítését.
A csoportos feladatok elvégzésénél már lényegesen könnyebb, ha úgy tetszik kézenfekvőbb a cél meghatározása, hiszen ezeknél nem csupán a nevelő, a feladat által támasztott igényeknek, hanem a csoporttársak elképzeléseinek, elvárásainak is meg kell felelni.
- Eszközök, technikák
Az eszközök, technikák alkalmazása a képzőművészeti nevelésnél minden esetben az alapfeladatnak van alárendelve, még pontosabban ennek a függvénye. Ahogyan a vonal kifejező erejének a tanulmányozásakor előnyben részesítjük a rajzeszközöket (filctoll, ceruza, golyóstoll, pasztellkréta), a foltokkal való ismerkedéskor döntően festeni fogunk, hiszen ez a technika a legalkalmasabb az adott alapelem tanulmányozására. Nagyon sok olyan képzőművészeti feladatot sorolhatnánk fel, amelyeknél a konkrét feladatok, az eszközök, technikák megválasztását bátran a tanítványainkra bízhatjuk. Ez azonban csak akkor lesz eredményes, ha előzőleg az óvodában már folyamatosan hozzászoktak, hozzászoktatták őket a választás lehetőségéhez. Ha ez nem történt meg, akkor magától értetődően, reflexszerűen mindenből nem a jobbat, előnyösebbet, hanem a könnyebbet, a kézenfekvőt választják majd. Ha még nem elég érettek a szabad választásra, akkor sem mondunk le erről a nagyon fontos jellem és emberformáló döntéshozatalról, ez esetben azonban áthidaló megoldásként hozzá kell segítenünk a tanítványainkat a szabad választás felelősségének vállalásához ajánlott feladatokkal. Például ha dinamikus kompozíciót készítünk, a szemléltetők, reprodukciók bemutatása után segítségül felsorolhatunk néhány olyan konkrét feladatot, amelyek jellegükből adódóan kiválóan alkalmasak a téma kivitelezésére: tornaóra, harci jelenet, vihar stb. Ha a javaslatainkat a továbbiakban figyelmesen és főleg a megfelelő mértékben adagoljuk, idővel ez a segítség csökkenhet, és el is maradhat.
Alapelv, hogy a lehetőségekhez mérten minél változatosabb anyagokat, technikákat használjunk. Ezek tételes felsorolása, ismertetése a kézművességről szóló részben olvasható. A képzőművészeti nevelés nem melléktantárgy, nem csupán kellemes időtöltés, kikapcsolódás, kis pihenésre alkalmas sziget a megerőltető, intellektuális jellegű tevékenységek közepette, hanem a világ felfedezésének, megismerésének, birtokba vételének igen hatékony, egyedi, mással nem pótolható, helyettesíthető módja. Olyan tevékenység, amelynek az interdiszciplináris kisugárzása, sokoldalú hasznosíthatósága különösen ebben a korban, már szakmai körökben is általánosan elfogadott, közismert alapigazság.
Ez a felismerés valószínűleg azért váratott magára ilyen sokáig, mert az elméleti szakembereinknek pocsék rajztanáraik voltak. Tény, hogy nem könnyű hosszú távon kitartással, lelkesedéssel, kreativitással, friss ötletekkel egy ilyen tevékenységet irányítani, ezért a kollégák közül sokan idő előtt belefásulnak a tanításban, közömbössé, érdektelenné válnak. Ezeket a tevékenységeket ugyanis nem elég irányítani, hanem minden esetben ki kell találni a levezetés leghatékonyabb, legérdekesebb, legszórakoztatóbb módját is. Alkotó tevékenység koordinálására csak olyan pedagógus alkalmas, aki maga is alkotó módon gondolkozik, cselekszik.
- Hogyan értékeljünk?
Legyen az értékelés minden esetben ösztönző és kíméletes, hiszen az iskolakezdő évben nagyon sok múlik azon, hogy a továbbiakban hogyan viszonyulnak a tanítványaink az itt kapott feladatokhoz. Nincs olyan festmény, rajz, amelyen ne lehetne valami jót, megdicsérhetőt találni, ezért azt javasolom mindenkinek, hogy ne spóroljanak a pozitívumok kiemelésével. Lényegében nem is annyira értékelésnek, hanem sokkal inkább baráti beszélgetéseknek nevezném azokat az elemzéseket, összefoglalókat, amelyek főleg a témazáró tárlatok kapcsán zajlanak az osztálytermekben.
Itt is óvakodnunk kell a közhelyszerű, semmitmondó kérdésektől, hiszen ezekre természetesen csak közhelyszerű, semmitmondó válaszok adhatóak. Ilyen többek között az, hogy „Nektek melyik munka tetszik?”, „Szerintetek ki készítette a legszebb rajzot?”, és még sorolhatnám.
A kiértékelő megbeszélések vezérfonalát minden esetben a feladat bejelentésekor megfogalmazott elvárások betartása, kivitelezésének minősége, helyessége adja. E mellett feltétlenül ki kell emelnünk a kreatív, bátor, egyedi formai és technikai megoldásokat is, hiszen nélkülük a tanulás és a későbbiekben valamennyi emberi tevékenységi forma lélekölő robottá, egyfajta testi-lelki taposómalommá válna.
- Alkalmi tárlatok
A képzőművészeti tevékenységek fontos, megítélésem szerint behelyettesíthetetlen szakasza a témazáró, alkalmi kiállítás. Állandó tárlatokról már azért sem beszélhetünk, mert szerintem ezeknek az iskolai, illetve osztály szintű bemutatóknak egyik fontos jellemzője az anyag állandó cserélése, felújítása, naprakész jellege. A tárlatok folyamatosságának biztosítására ki kell alakítanunk azokat a helyeket, felületeket, amelyeken a tanulók közreműködésével az anyag könnyűszerrel, viszonylag rövid idő alatt felújítható, kicserélhető.
Mivel a kiállításoknak ösztönző, figyelemfelkeltő szerepe is van, gondoskodjuk arról, hogy minél több tanítványunk rajza, festménye kerüljön fel a pannókra. Ez hogyan lehetséges? Például úgy, hogy nem egyetlen, általános, hanem többféle szempont szerint válogatunk. Például: Melyek a legkreatívabb, a legpontosabban kivitelezett, a leghatásosabb, legerőteljesebb, a legspontánabb stb. munkák? Ilyen megközelítésben biztosan fogunk minden rajzban értékelhető, kiemelhető elemeket találni.
A tanügyi feleltetés, számonkérés egyik legnagyobb hibája, hogy sokszor nem azt kutatja, amit tud a tanítványunk, hanem hiányosságokra, elsajátítatlan fogalmakra vadászik olyan magabiztossággal, mintha a kérdező mindent tudna a szakmájáról, ami természetesen már indulásból képtelenség.
Alkalmi tárlatok a táblán is rendezhetőek egy-egy téma végeztével, ezek a bemutatók akár a részeredmények felmérésére is alkalmasak. Ehhez egy kevés tapadós gyurmán és kézügyességen kívül másra nincs is szükség. Akár egy órás, napos, vagy netán hetes tárlatot hozunk össze, minden esetben kötelező az anyag átgondolt, rendszerezett, igényes elrendezése. Mit értek ez alatt? Az adott tér megfelelő kitöltését, a lapokat nem csupán egyetlen pontban, hanem mind a négy sarkon rögzítjük, gondosan vigyázunk arra, hogy a függőleges valóban függőleges legyen stb. Ez nem idő, hanem elsősorban rutinkérdés, olyan pedagógus számára, aki rendszeresen készít tárlatokat, nem okozhat különösebb gondot.
A tapadós gyurma kiváló anyag a rögzítéshez fémre, fára, üvegre, műanyagra, utólag könnyen eltávolítható. Semmilyen körülmények között se ragasszunk díszeket, rajzokat, szemléltetőket ezzel a falakra, mert azon csúnya, nehezen tisztítható nyomokat hagy.
A táblára helyezett, akár óránként ismétlődő kiállításoknak nagy szerepe van az önértékelés kialakításában is. Nem szükségesek ide fölösleges magyarázatok, megbeszélések, a legújabb feladat önálló kivitelezésekor a nevelő a táblán tárlatot rögtönöz a már befejezett munkákból, a kiértékelést pedig e közben önmaga számára, egyetlen szó nélkül minden tanuló maga fogja elvégezni.
Virtuális tárlatok a világháló segítségével is rendezhetőek az iskola vagy a szaktanár, tanító honlapján. Azt senki se gondolja, hogy a 6-7 éves mai gyerekek között nem akad olyan, aki ne mozogna otthonosan akár ezen a területen is, és ne keresné meg viszonylag könnyen az őt érdeklő információkat. A mai, egyre jobban elgépiesedő, globalizálódó világban, annak is döntő fontossága lehet, ha megtanítjuk a gyerekeket a számítógépek ésszerű, a mindennapi munkánkat hathatósan segítő, kiegészítő használatára. Ha rossz példát mutatunk, ne csodálkozzunk azon, ha idővel a szülői és nevelői gondjaink egyaránt megsokszorozódnak.
Sokan azt tanácsolják, hogy ameddig lehet, óvjuk ezektől a szerkezetektől a gyerekeket, nekem az a véleményem, hogy ne hagyjuk magukra őket se a számítógéppel, se a televízióval. Tapasztalataim szerint, ha egy gyerek választhat, akkor hosszú ideig, akár 11-12 éves korig a közös programot, sétát, mesét, játékot részesíti előnyben a gépekkel szemben.
- Ünnepi díszítések
Az ünnepek fontos szerepet játszanak egy osztály életében és természetesen nem csak hangulati, hanem oktató-nevelő szerepük is van. Itt elsősorban a hagyományos iskolai ünnepekre (évnyitó, évzáró, karácsony, farsang, húsvét, anyák napja stb.), és természetesen a csoport tagjainak névnapjaira, születésnapjaira is gondolok.
Jó alkalmak ezek nem csupán a képzőművészeti, illetve kézműves tevékenységek színesítésére, motiválására, hanem többek között arra is, hogy bővítsük tanítványaink néprajzi, helytörténeti, a helyi, még élő népszokásokkal kapcsolatos ismereteit. Minden ünnep a tantárgyak közötti kapcsolatok gazdagítására, elmélyítésére is bőséges lehetőset, alkalmat nyújt, hiba lenne ezt nem kihasználni.
Az ünnepi díszítések akkor válnak igazán hitelessé, ha olyan csoportmunkának az eredményei, amelyekben a közösség minden tagjának pontos, előre meghatározott, jól körvonalazott szerepe van. A feladatok vállalásánál természetesen nem szabad kizárjuk az önkéntességet, de a teendők kiosztásnál ebben a korban még a döntő szerep a nevelőnek jut.
Nincs annál szomorúbb látvány, mint amikor a tömbházak ablakaiban esténként még február végén is a műanyag karácsonyfák fényei pislognak. Ezzel arra kívánok utalni, hogy az ünnepi díszítések ideiglenes jellegűek, és az esemény végén minden esetben át kell adni a helyüket a soron következőnek.
Természetesen ezen a területen is kerülnünk kell az üres, sztereotip, másoktól átvett és untig ismételt megoldásokat. Minden új feladat, díszítés akkor lesz életképes, hatékony, nevelő jellegű, élményt adó, ha kreatív ötletekre épül és a hagyományos, megszokott, ismétlődő elemeken kívül újakat is tartalmaz.
- A képzőművészeti reprodukciók szerepéről
Használjunk díszítéshez, szemléltetéshez minél több jó minőségű képzőművészeti, népművészeti, iparművészeti, építészeti alkotásokat ábrázoló reprodukciót. A műalkotásokkal való rendszeres találkozás, az ezekre való utalások valamennyi iskolai tevékenységen ízlést formálnak, új ismereteket közölnek, hozzájárulnak az általános műveltség színesítéséhez, bővítéséhez.
Természetesen ezen a szinten nem tanítunk művészettörténetet, még művészettörténeti alapismereteket sem közlünk a tanítványainkkal, de a bemutatott reprodukciók kapcsán utalhatunk anyagokra, technikákra, témákra, tisztázhatunk olyan (műfaji, tematikai) alapfogalmakat, mint a festmény, szobor, grafika, díszítőművészet, tájkép, csendélet, arckép, önarckép, kompozíció.
Szatmárnémetiben valamennyi főiskolás évek óta az első képzőművészeti nevelés kurzuson kap egy DVD-t, amelyen több ezer gyermekrajz, kézműves munka, témák, feladatok bemutatása található, valamint egy módszertani és művészettörténeti összeállítás, amelynek hatalmas anyagából bárki kedvére válogathat lementhető, másolható, nyomtatható, kivetíthető reprodukciókat a szemléltetéshez, bemutatókhoz, alkalmi tárlatokhoz, díszítéshez, tudományos dolgozatokhoz. Köztük helytörténeti jellegű valamint a román és magyar képzőművészethez kötődő reprodukciók is szép számmal akadnak.
Miért van a fentiekre szükség? Mert a szemléltetés örök gond már gyakorló tanításoknál is, a témakörből választott szakdolgozatok esetében ez a probléma fokozottan jelentkezik. A megfelelő anyagok, szemléltetők, reprodukciók kiválogatása még a szakember számára sem egyszerű feladat, tehát segítenünk kell, ha azt szeretnénk, hogy az elvárásainkat hosszú távon a leendő óvó- és tanítónők ne csak hallgatóként, hanem gyakorló pedagógusként is komolyan vegyék.
A 6-7 éves korú tanulóktól természetesen nem várjuk el, hogy megjegyezzék a bemutatott, elemzett alkotások pontos címét, a szerző nevét, korát, mindezt azonban a nevelőnek ismernie kell. Miért? Mert egy osztályban mindig akad olyan tanuló, aki valahol már látta az elemzett képet, műalkotást, és az ő esetleges kérdéseit nem szabad megválaszolatlanul hagyni, ehhez egyszerűen nincs jogunk. Mit tehet a nevelő ebben az esetben? A DVD-n megtalálja a válaszadáshoz szükséges adatokat, ha attól tart, hogy elfelejti a neveket, évszámokat, a biztonság kedvéért felírhatja ceruzával ezeket a reprodukciók hátlapjára.
- Fotózzunk!
Úgy gondolom, hogy a digitális készülékek elterjedésével bárki, akár egy óvodás is könnyen, rövid idő alatt megtanulhatja a fotók készítését. A tanügyi dolgozók számára ez a tevékenység napjainkban szinte megkerülhetetlen. Miért? Mert a munkánkat dokumentálni kell, az eredményeinket nem árt megosztanunk másokkal is, a tanulók által készített rajzok, festmények tárolásának, rendszerezésének, kiértékelésének, áttekinthetőségének is ez a legkézenfekvőbb eszköze. A feladat a legegyszerűbb készülékekkel, akár egy maroktelefonnal is elvégezhető, természetesen ehhez meg kell tanulni néhány számítógépes programot is.
Sokan viszolyognak, tartanak ettől a tevékenységtől, azt tudom javasolni, hogy ne féljenek, hiszen nincs mitől. Bátorításul elmondanám, hogy ha az alig ötéves unokám kezébe adom a digitális fényképezőgépemet azzal a feladattal, hogy készítsen reprodukciót a nagyanyja szobájában a számítógép fölött függő festményről, akkor ő utasítások, magyarázatok, tanácsok nélkül ki fogja venni a készüléket a tokjából, be fogja kapcsolni, ellenőrzi a beállítást, felvétel előtt közelíti a festményt, exponál, aztán visszahozza a készüléket és visszakeresi, büszkén bemutatja nekem a segítség nélkül készített felvételt. Azt is előre tudja, hogy a sikertelen, homályos fotót meg kell ismételni, ezért eleve igyekszik jól dolgozni. Mindez hogyan lehetséges? Úgy, hogy már hónapok óta alkalma van ezt gyakorolni, mert megbízunk benne, és talán pont emiatt eddig még nem okozott csalódást se önmagának, se nekünk. A hangsúly természetesen mindig azon van, hogy önmagának ne okozzon csalódást, hiszen amit nekünk okozhat, az már ennek csak a folyamodványa.
- Általában több képzőművészeti feladatot oldunk meg
E sorokat róva kötelességemnek érzem, hogy eloszlassam azt a tévhitet is, miszerint minden új téma kapcsán egy-egy új képzőművészeti feladattal ismerkedünk. Erről szó sincs egyrészt azért, mert ahogyan az alcímben is megfogalmaztam, sohasem csak egy képzőművészeti feladatot oldunk meg. Vannak kiemelt célok (pld. a hideg színekkel ismerkedünk), amelyhez akarva-akaratlanul másodlagos megoldandók is kapcsolódhatnak: festői foltok, dinamikus kompozíció, ritmus. A feladatok egymásutániságát mi alakítjuk, gondosan ügyelve az arányokra, és természetesen arra is, hogy a tevékenység ne legyen egysíkú, unalmas, száraz.
Mit értek arányok alatt? Azt hogy egy év leforgása alatt kicsiben néhány alapelemmel (ponttal, vonallal, színnel, folttal, ritmussal) foglalkozunk, vigyázva arra, hogy egyik se kerüljön túlsúlyba a másik rovására.
- Kollázs technikával készített szemléltetők
Úgy gondolom, hogy a képzőművészeti, kézműves tevékenységek során számos olyan feladatot is megoldhatunk, amelyet a tanító-, vagy az óvónő néhány más tevékenységi területen, akár még évek múlva is hasznosíthat, itt elsősorban meseillusztrációkra, a román, az idegen nyelvek, a környezetismeret, a hitoktatás stb. tanítása során használható szemléltetőkre gondolok. Ezeket nagyon sok lelkiismeretes pedagógus gyakran a meglehetősen szerény rajztudásával, tehát hatalmas erőfeszítéssel készíti el. Mivel általában nincs ehhez megfelelő rutinja, belevész a részletek megoldásába, amelyek egy bizonyos távolságból már egyáltalán nem érvényesülnek ugyanúgy, ahogyan alig látszanak a színes ceruzával, vagy rossz minőségű vízfestékkel fedett halvány felületek.
Hogyan valósíthatunk meg egyszerűen, különösebb rajztudást nem igénylő, nagyméretű, élénk színezésű, hatásos szemléltetőket? Színes papírból, kollázs technikával, duplex kartonra könnyűszerrel, viszonylag gyorsan készíthetünk ilyeneket. A papírból ragasztott foltok kiegészíthetőek képeslapokból, régi meséskönyvekből kivágott fákkal, házakkal, emberi alakokkal, felhőkkel, állatfigurákkal.
Ez a tevékenység akkor válik nevelői szempontból is igazán hatékonnyá, ha a szemléltetőkhöz szükséges anyaggyűjtésbe és a kivitelezésbe sikerül bevonnunk a tanítványainkat is.
Mit tanulhatunk képzőművészeti nevelésből a szemléltetők készítése közben? Kompozíciós alapismereteket, a forma-, és színellentétek, a kiemelések fogalmát, gyakoroljuk a kollázs technikát és végül, de nem utolsó sorban egy olyan előre meghatározott célú, tantárgyakon átívelő szerepkörű csoportfeladatot végzünk, amelynek a nevelői jelentősége, hozadéka behelyettesíthetetlen.
Mivel a feladat kivitelezésének kézműves vonatkozásai is vannak (különböző minőségű papírokkal való ismerkedés, vágás, ragasztás, tépés, applikációk), nyugodtan összekapcsolhatjuk a két rokon tevékenységformát. Utolsó szakaszként a szemléltetőket kiegészíthetjük papírból hajtogatott tárgyakkal, virágokkal, állatokkal (origami) vagy tangram alakzatokkal is.
- Alapelvek
Végezetül ismertetnék néhány egyszerű, könnyen betartható, megítélésem szerint kötelező jellegű, más tantárgyak, tevékenységi területek által is átvehető, sikerrel alkalmazható alapelvet.
01.Ne magyarázd, mutasd!
Itt lényegében a szemléltetés, gyakorlati bemutatás fontosságát, domináns szerepét szeretném kiemelni. Szerintem az írott lecketerveknél is fontosabb az, hogy milyen képanyagot, szemléltetőket viszünk az osztályban. Gyakran egyetlen bemutatott vázlat, reprodukció, tárgy többet mond, több könnyen érthető, használható információt közöl, mint egy negyedórás, pontokba szedett kimerítő magyarázat, amelynek a közepén a hallgatóink (gyerekek vagy felnőttek egyaránt) már réges-régen elfelejtették a szerintünk meggyőző erejű beszédünk elejét. A tanító, tanár „gazdag ember”, azért találkozik a tanítványaival, mert adni szeretne. Ebből következtethetően, nyilvánvaló, hogy aki üres kézzel érkezik az osztályterembe, arról joggal feltételezhető, hogy nem adni, hanem kéregetni jött. A magunkkal hozott, általunk készített szemléltető anyagok egyben azt is üzenik a tanítványainknak, hogy gondoltunk rájuk, fontos volt számunkra az, hogy minél több új ismeretet, minél hatékonyabban közöljünk velük.
- Ahány tanuló, annyi megoldás
Ez hogyan lehetséges? Lényegében úgy, hogy ugyanazt a feladatot valamennyi tanuló saját elképzelésének, fejlettségi szintjének, tudásának, tehetségének a függvényében oldja meg. Ha mondjuk a meleg színek kifejező erejéről tanulunk, akkor a tanulók ezeknek a színeknek a felhasználásával készíthetnek csendéletet, arcképet, tájképet, díszítő rajzot, a legkülönfélébb anyagok, technikák segítségével. Lehet-e egyáltalán egy ilyen tevékenységet irányítani, az eredményeket nyomon követni, felmérni, értékelni? Lehet! Aki nem hiszi, annak szíves figyelmébe ajánlom a gyűjteményemet (Muhi Sándor: Képzőművészi nevelés, kézművesség, 2012), amelyben a közel 15 ezer reprodukált munka közül két egyformát nem lehet találni.
- Nem rajzolni tanulunk, hanem a világgal ismerkedünk
Tehát, mint már említettem, nem kiskacsát, bazsarózsát vagy autóbuszt tanulunk rajzolni, hanem ezzel az érdekes, közkedvelt tevékenységi formával a környező világot szeretnénk birtokba venni. Természetesen „tanulunk” is, de nem rajzolni, hanem az alapelemekkel valamint új anyagokkal, technikákkal, fogalmakkal, témákkal, műfajokkal, kifejezési módokkal ismerkedünk környezetünk tárgyai, képzőművészeti, népművészeti stb. alkotások kapcsán
- Tanulj, hogy taníthass
Úgy gondolom, hogy ez az egyetlen alapelv az eddig felsoroltak közül, amely nem igényel különösebb magyarázatot. A folyamatos tanulás minden szakmában, különösen a tanításban elkerülhetetlen, tehát kötelező. Mit kell elsajátítania egy óvó-, illetve tanítónőnek képzőművészeti nevelésből vagy kézművességből? A korszerű technikákat, új anyagokkal, kifejezésmódokkal szükséges ismerkednie, folyamatosan gazdagítania kell a képzőművészeti alapelemekkel, művészettörténettel, helytörténettel kapcsolatos ismereteit.
- „Akár egy halom hasított fa”
A fenti József Attila idézet (Eszmélet) arra szeretné emlékeztetni a kollégákat, hogy egyetlen tantárgy, tevékenység se önmagáért van, valamennyi kapcsolódik a többihez, kiegészíti azokat. A tantárgyak akkor erősíthetik egymást, ha a munkánkat előre felépített, de ugyanakkor rugalmas, menet közben alakítható tervekre építjük. Ezt nevezik a sokoldalúan képzett elméleti szakembereink interdiszciplináris kapcsolatoknak. Magyarra fordítva ez a mi tantárgyaink esetében azt jelenti, hogy aki szépen, érzékenyen, bátran rajzol, az könnyebben tanul más tantárgyakat, jobb mérnök, irodalmár, orvos, szabó, kőműves, szülő lesz. Meggyőződésem, hogy egy jól felkészült, lelkiismeretes, a tanítványait önzetlenül szerető pedagógus még akkor is kikezdhetetlen, ha a tanítás hatékonyságának érdekében nem tökéletesen a központi előírások szellemében tanít, vagy menet közben újabb felismerések birtokában kicsit módosítja a munkatervét. Miért? Mert az általános, minden iskolában, minden körülmények között alkalmazható előírások létjogosultságában nemcsak én, hanem a legtöbb gyakorló pedagógus sem hisz. Még ugyanannak az iskolának két párhuzamos osztályában sem taníthatunk ugyanúgy, és nem csupán azért, mert ez nagyon unalmas lenne.
- Egy jó tevékenység örömforrás a nevelő és a tanuló számára egyaránt.
A gyakorló tanítások megbeszélése előtt általában megkérdezem a hallgatóktól, hogy nem-e fáradtak ki tanítás közben, esetleg nem-e észleltek hasonló jeleket a tanulóknál? Mi értelme van ennek? Már régóta úgy gondolom, hogy egy jó előkészített, érdekes tevékenység — attól függetlenül, hogy az óvodában, általános iskolában vagy az egyetemen zajlik — sikerélmény, örömforrás lehet a tanuló és a pedagógus számára egyaránt. Melyek az igazán sikeres, hatékony tevékenységek? Azok, ahol a munkának nem a csengő hangja vet véget, hanem a nevelő, aki figyelmezteti a tanítványait, hogy már csengettek és ideje lenne felkészülni a szünetre, valamint a következő tevékenységre.
Kézművesség
- Hasonlóságok, különbségek
Mi ennek a tevékenységi területnek a lényege? Természetesen a képzőművészeti feladatokhoz hasonlóan a világ, környezetük felfedezése, alapos megismerése, és azoknak a képességeknek a megszerzése, amelyekkel mindazt, ami körülvesz bennünket használni, alakítani, formálni, változtatni tudjuk.
Mi az alapvető különbség a két tantárgy között?
A képzőművészeti nevelés a látás nyelvével és nyelvtanával, vagyis a képzőművészet alapelemeivel, ezek kifejező erejével való elméleti és gyakorlati jellegű ismerkedés.
A kézművesség hangsúlyozottan, uralkodóan gyakorlati jellegű tantárgy, ennek keretében elsősorban anyagokkal, technikákkal, eljárásokkal ismerkedünk. Ezek az ismeretek felhasználhatóak a képzőművészeti tevékenységeknél és természetesen fordítva is.
Lényegében rokon területekről van szó, amelyeknél a párhuzamok, olykor az egybeesések nyilvánvalóak, e miatt lehetséges, sőt egyenesen javallott ezek együttes bemutatása. Nagyon sok olyan téma választható, amelyek segítségével képzőművészeti és kézműves feladatok egyaránt megoldhatóak. Tudomásom van arról is, hogy néhány iskolában ezeket az órákat összekapcsolva ugyanazon a napon, egymás követően tartják meg. Ez megoldható, eredményes és hatékony eljárás is lehet, ha megfelelően használjuk ki az adott keretek által nyújtott lehetőségeket.
A tévhittel ellentétben a kézműves tevékenységeket is a kreativitás, kezdeményezőkészség jellemzi, itt is érvényes valamennyi alapelv, tehát az „ahány tanuló, annyi megoldás” is. Mi értek ez alatt? Azt például, hogy ha a hét éves gyerekekkel azonos eljárással, ugyanolyan versenykocsikat hajtogatunk, akkor a feladat kivitelezésénél magától értetődő módon azt is elvárjuk majd tanítványainktól, hogy ezeket különböző minőségű, színű papírokból, több méretben és változatos díszítésekkel készítsék el. Az olyan központi irányítású tevékenységeknek, amelyeken a tanulók tömegméretben azonos formájú, színű, díszítésű, szerepkörű dobozokat, gyertyatartókat, virágokat készítenek, semmi értelme sincs.
A munkáinkat nem eladásra szánjuk, nem a szülőket, netán a kollégákat, tanfelügyelőket szeretnénk elkápráztatni ezekkel. A tevékenységeink legfontosabb gyümölcse sem a munka konkrét, kézzelfogható eredménye, haszna, hanem a feladatok elvégzése során szerzett tapasztalatok, élmények, sikerrel megvívott harcok halmaza.
- Mit tanítunk?
De kényelmes, pihentető, megnyugtató lenne, ha egy nagyon okos ember előre pontosan megmondaná nekünk, hogy félévre, napokra, hetekre lebontva mit is kellene tanítsunk kézművességből vagy képzőművészeti nevelésből a 6-7 éves gyereknek, és még egy vékonyka füzetet is mellékelne mindehhez, amelyben illusztrálja is a gondosan kiválogatott, megszámozott, szépen sorjázott feladatokat. Ez miért utópia? Főleg azért, mert két egyforma iskola, osztály, nevelő nincs, tehát azonos elvárásaink sem lehetnek.
Akkor mit is tanítsunk? Ismerkedjünk, mondjuk a különböző anyagféleségekkel, a természetes, mesterséges, újrahasznosítható anyagokkal környezetünkből, az ezekhez kapcsolódó technikákkal, felhasználási lehetőségekkel.
Az eljárások közül bővítsük az origamival, tangrammal stb. kapcsolatos óvodai tapasztalatainkat, tudásunkat.
Az anyagok, technikák kapcsán ismerjük meg környezetünk egyszerű használati tárgyait is.
Tanuljuk meg a munkákhoz szükséges alapanyagok gyűjtésének, tárolásának a módozatait.
Használjuk fel sokoldalúan és folyamatosan az osztály díszítésében, ajándéktárgyak készítésében, más tantárgyaknál, a mindennapi életben, odahaza az itt szerzett tapasztalatokat.
- Néhány szó az anyagokról
A lenti rövid ismertető, felsorolás itt sem arról szól, hogy valamennyi anyagot, technikát kötelező használnunk, hanem sokkal inkább arról, hogy miből válogathatunk. Úgy gondolom, hogy ötleteket adhatunk ezen a módon is a pedagógusoknak a témaválasztáshoz, bár ehhez megítélésem szerint sokkal direktebb, ésszerűbb, hasznosabb lenne bemutatni képekben a különböző tevékenységek eredményeit. Szinte valamennyi anyag és technika alkalmazható a képzőművészeti tevékenységeken is, de megítélésem szerint felesleges ismétlés lett volna ugyanazt a kínálatot mindkét helyen feltüntetni.
Alapok: A papírfajták közül használhatunk írópapírt, hullámpapírt, színes papírlapokat, csomagolópapírt, kartonokat (duplex, triplex, fehér, színes), rajzlapot, zsírpapírt stb. Alapként hasznosíthatjuk még a falat, fát, üveget, habszivacsot, kerámiát, só-liszt gyurmát, textíliát, tojáshéjat, iskolai táblát, fémlemezt, csempét, készíthetünk grízes alapot papírra, festhetünk, ragaszthatunk kiszárított agyagtárgyakra, dobozokra, sőt egyes magokra is. Jól festhetőek a gyufaszálak, a fogpiszkáló, valamint a makaróni és a levestészta, de néhány színező anyaggal festhetünk akár léggömbre vagy műanyag flakonra, pillepalackra is.
Festőanyagok: vízfesték, tempera, olajfesték, szemfesték, rúzs, körömlakk, bronzfesték, tojásfesték, színes tinta, tus stb. Pecsételéshez felhasználhatunk radírgumiból, krumpliból, murokból, parafa dugóból stb. készült pecsételőket.
Rajzeszközök: grafitceruza, színes ceruzák, zsírkréta, pasztell, golyóstoll, filctoll, de rajzolhatunk tintakiszedőbe áztatott fogpiszkálóval, fapálcikával agyagtáblára, ecsettel, tollal, használhatunk körzőt, vonalzót, korrektort, radírt, sablonokat stb.
Kollázs készítéséhez használható: fólia, vatta, gyufaszál, fogpiszkáló, sztaniol, textíliák, tojáshéj, különböző vastagságú pamut- és cérnaszálak, „angyalhaj”, kukoricamag, napraforgómag, borsószem, babszemek, tökmag, rizsszemek, levelek, virágszirmok, fenyőág, gombok, kagylóhéj, cirok, szalmaszál, szívószál, szárított növény, fotók, bőr, szőrme, szalvéta, újságpapír, sztaniolos papír, kivágott képek, ábrák, alakok, színes magazinok lapjai, öntapadós lapok, betűk stb.
Térformák, tárgyak készítéséhez: tojáshéjat, tobozt, fát, agyagot, gyurmát, só-liszt gyurmát, fűrészport, furnért, vesszőket, gyöngyöt, drótot, szalmát, makarónit, levestésztát, gyertyát, gyufásdobozt, különböző flakonokat, hajtogatással nyert tárgyakat és még hosszan sorolhatnánk a lehetőségeket.
A legváltozatosabb megoldásokkal a vegyes technikával készült munkáknál, illetve a térformáknál találkozhatunk. Ezekből említek meg néhányat: hajtogatás, ragasztás, vágás, sodrás, szegezés, lyukasztás, horgolás, szövés, tépés, préselés, pozitív és negatív sablonok, formák használata, öntés, fonás, varrás, fűzés, lakkozás, égetés, fúrás, faragás, sodrás, nyújtás, gömbölyítés, üveg-, só-liszt gyurma-, gipsz-, szárított agyag-, fa-, levestészta festése, kötés, csomózás, gyöngyfűzés drótra, fonalra, fotózás, nyomtatás, számítógépes rajz, montázs stb.
- A témaválasztás
Az ideiglenes kerettanterv tartalmaz ugyan néhány kézzelfogható javaslatot arra, hogy mit tanítsunk az előkészítő osztályokban (népi mesterségek, természetes anyagok stb.), én azért ezeknek a javaslatoknak a szó szerinti betartásánál óvatosságra inteném a kollégákat. Miért? Mert mint már említettem két egyforma iskola, osztály nincs, és Moldovában nem pont ugyanazt értik népi mesterségek alatt, mint Erdélyben vagy Dobrudzsában, az alföldön se mindig ugyanazokról a természetes anyagokról beszélünk, mint a hegyvidéken vagy a tengerparton. A témaválasztásnál a térség jellegzetességei mellett elkerülhetetlen, hogy ne vegyük figyelembe az évszakokat, a különböző egyházi ünnepeket, népszokásokat. Csupán a húsvéthoz, karácsonyhoz kapcsolódó díszítésekről, az ezekhez köthető, társuló kézműves tevékenységekről a BBTE szatmári kihelyezett tagozatán több államvizsga dolgozat, fokozati dolgozat is született.
A hagyományaink, néprajzi, népművészeti értékeink ismerete, kreatív hasznosítása minden pedagógusnak alapvető kötelessége. Hogy lehetősége legyen a széleskörű felhasználására, elsősorban ismernie kell ezeket. Szatmáron évek óta gyűjtjük a távoktatás és a kiegészítő év hallgatóival többek között a néprajzi tárgyi emlékek fotóit is, az építészeti, egyházi értékek mellett. Olyan sokoldalúan hasznosítható képanyagokról van szó, amely több tantárgynál szemléltetőként is használható a mindennapi munkánkban. Mit szeretnénk a gyűjtéssel, információszerzéssel elkerülni Szatmár megyében? Többek között azt, hogy ne legyen Csomaközön olyan pedagógus, aki ne tudná, hogy a katolikus templomban Petőfi barátjának, harcostársának három oltárképe is látható. Jó lenne, ha egyetlen olyan kolléga se tanítaná a gyerekeinket Ákoson, aki ne ismerné alaposan az ottani román stílusú, 800 éves templom történetét. Aki Szamoskrassón, Kökényesden, Mezőpeteriben, Bogdándon, Dobrán tanít bármit, az úgy gondolom nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne ismerje részletesen az ottani néprajzi gyűjteményeket, emlékházakat ugyanúgy, ahogyan az erdődi kollégáknak kötelessége ismernie a vár, az Aranyosmegyesen tanítóknak a kastély történetét.
- Az iskolai tevékenységek Hamupipőkéje
Tapasztalataim szerint a megfelelő felkészítés, a jól képzett szakemberek, módszertani könyvek, tanulmányok hiányának, a generációk óta halmozódó negatív tapasztalatoknak betudhatóan a jelenlegi helyzetben alapvető változásokra, szemléletváltásra egyelőre nem igen számíthatunk a kézművesség, képzőművészeti nevelés területén.
Nincs országos rálátásom, áttekintésem ezzel kapcsolatban, e miatt inkább a személyes, jórészt Szatmár megyei tapasztalataimra hivatkoznék. Nagyon sok esetben felénk ezeket az órákat alulképzett, pedagógiai érzék és tapasztalat nélküli emberek tanították, akik jobb esetben vagy azt a jórészt heterogén, itt-ott felszedett, hiányos ismeretanyagot próbálták megosztani a tanítványaikkal, amelyekkel rendelkeztek, vagy folyamatosan diktáltak, azokból a vitatható minőségű és tartalmú tankönyvekből, amelyeket központilag a rendelkezésükre bocsátottak. Ismertem olyan magyar tagozatos osztályokat, amelyekben kézműves tevékenységek ürügyén éveken át diktáltak román szakszövegeket a fémek tulajdonságairól és feldolgozásáról. Íme, egy egyszerű, kézenfekvő példa arra, hogyan utáltassuk meg egy életre a különben rendkívül vonzó, érdekes és sokoldalúan hasznosítható tantárgyat.
Az talán a fentinél is kicsit rosszabb megoldásnak tűnik, amikor a kézimunka, kézművesség számára fenntartott órákat az igazgató által fontosnak tartott tantárgyak tanárai között osztják ki, hogy skolasztikus, szájbarágó módszereikkel tovább gyötörhessék a már eléggé elcsigázott, egy kis közös kreatív tevékenységre, mozgásra, sportra, zenére, díszítésre vágyó tanítványaikat. 40 éven keresztül voltam rajztanár a szatmári 10-es számú Általános Iskolában, itt jelenleg értesülésem szerint a rajzórákat a román tagozatos történelem tanárnő tartja a gyanítható szinten.
Mit tesz ilyenkor a tanuló? Természetesen nem szegülhet szembe, tehát úgy védekezik, hogy látszattevékenységet folytat a padon, a pad alatt, ahol erre lehetősége van, és közben figyelmet, érdeklődést mímel, hogy megússza a felelősségre vonást. A pad alatt vajon a környezetismereti vagy nyelvtani tudását próbálja tovább fejleszteni, netán nyelvemlékek olvasgatásával gyarapítja a szókincsét, esetleg érdekfeszítő matematika feladványokat old meg? Szó sincs róla, a legtöbbször firkál, karcol, fest, kapar, ír a padra, a pad belsejébe, oldalára, a kezére, a táskájára, ahová lehet.
Ha a padot lekapartatják vele — mert olykor feléje téved egy tanár és észreveszi a nem kimondottan iskolai feladatnak tűnő díszítést — akkor rövid idő alatt az ábrák valahogy újrateremtődnek.
A tanítványaink rendkívül kreatívak. Bámulatos, hányféle eszközt, technikát használnak fel a firkálások során.
Egy alkalommal egyetlen iskolapadon a következő alkalmi rajz-, kézműves és festőfelszerelések, technikák nyomait sikerült felfedeznem: ceruza, színes ceruza, filctoll, szemfesték, szemceruza, korrektor, körömlakk, tempera, golyóstoll, vízfesték, levonó, kréta stb. Természetesen láttam véséseket, kaparásokat, karcolásokat is bicskával, a körző hegyével, papírvágó késsel, kisollóval, körömreszelővel, szeggel.
Mit üzennek ezzel a széles körben elterjedt, napi rendszerességgel művelt tevékenységekkel nekünk, pedagógusoknak a tanítványaink? Természetesen azt, hogy rettenetesen unják a lélekölő, passzivitásra kárhoztató és nem sok felhasználási lehetősséggel kecsegtető unalmas, gyakran divatjamúlt tevékenységeket, a diktálás utáni írást, a tábláról való másolást, a magolást, és helyettük érdekes, kreatív, tanulságos tevékenységekre vágynak. Többek között festeni, rajzolni, ragasztani, pecsételni, építeni, díszíteni szeretnének, de erre egyszerűen nem kapnak lehetőséget.
Ennyire rosszak lennénk mi pedagógusok, hogy megakadályozzuk a tanítványainkat abban, hogy érdekes, tanulságos, szórakoztató módon szerezzenek korszerű tapasztalatokat, tudást, széleskörűen használható ismereteket? Szó sincs róla, inkább úgy fogalmaznék, hogy ennyire kényelmesek, érdektelenek vagyunk. Ha már eljutottunk ennek felismeréséhez, azt hiszem kötelességem eloszlatni egy újabb tévhitet, miszerint „a matematikát, magyar nyelvet, a történelmet, környezetismeretet nehéz, a rajzot, tornát, kézművességet, zenét könnyű tanítani”. Ez akkora marhaság, hogy már nem is érdemes érveket felhozni ellene.
Megítélésem szerint azok számára, aki játékosan vonzóan szeretnének tanítani, bármelyik tevékenység előkészítése, levezetése okozhat gondokat, nehézségeket, többlet feladatokat, ez különösen érvényes a képzőművészeti és kézműves tevékenységekre. Itt ugyanis az osztályterem átrendezésétől a takarításig, a munkahangulat megteremtésétől a kiértékelésig, a szemléltetéstől a befejezett munkák kiállításáig rengeteg menet közben folyamatosan jelentkező, megoldásokat, gyors, helyes döntéseket igénylő feladatra lehet számítani.
Szeretnünk kell a szakmánkat, a tanítványainkat ahhoz, hogy heti rendszerességgel, többször is felvállaljuk ezeket a kényelmetlenségeket. Ismerek olyan osztályokat, amelyekben félévente jó, ha 2-3 képzőművészeti vagy kézműves tevékenységet tartanak, ezek színvonala, haszna, vonzereje a hozzáállásból könnyen kikövetkeztethető.
Végül
Sokat gondolkoztam azon, hogy egyáltalán érdemes-e a tanulók sztárolásáról, gyakran érdemtelen jutalmazásáról szót ejteni, végül úgy gondoltam, hogy röviden erre is kitérek, hiszen gyakran olvashatunk, hallhatunk gyermekzsenik hazai és nemzetközi sikereiről, ajnározásáról a képzőművészet, kézművesség területén.
Kik ezeknek az etikai szempontból legtöbbször vitatható manővereknek a haszonélvezői? Elsősorban nem a tanulók — hiszen azokat hosszú távon félre vezethetik, pszichésen kizökkenthetik az általuk jószerével fel sem dolgozott, túlméretezett népszerűsítési akciók — hanem sokkal inkább a túlzott ambícióktól fűtött szülők, nevelők, akik a tanulók sikerei ürügyén villoghatnak, szerepelhetnek, elismeréseket zsebelhetnek be.
A papír, főleg az újságpapír úgy tűnik, sok mindent elvisel, a képzőművészetben ugyanis olyan kategória, hogy „gyermekzseni” nincs. A gyermeki alkotások varázsa tisztaságuknak, közvetlenségüknek, romlatlan képi világuknak köszönhetően kollektív, kisajátíthatatlan „csoda”. Leginkább a szivárványhoz hasonlítható, amelynek gazdag színvilága eső után, szinte a semmiből, a szemünk láttára, váratlanul jelenik meg, és ugyanúgy tűnik el.
Ez a világ nem azonosítható a felnőttek művészetével, amely tehetséget, munkát, kitartást, egyéniséget feltételező önkifejezési lehetőség. Ha nem így lenne, akkor a több ezer kiugróan tehetséges eddigi tanítványom közül legalább 500 képzőművész élne Szatmáron, és a várost a kontinens egyik jelentős művészeti központjaként tartanák számon, ami természetesen utópia.
Mit javasolok a fentiek ellensúlyozására? Tegyünk minden tárlatot, rajzversenyt közös ünneppé, jutalmazzunk, emeljünk ki minél több teljesítményt.
Az utóbbi évtizedekben több tanítványom nyert díjakat országos, nemzetközi versenyeken. Ebből az alkalomból olykor értékes jutalmakat, festőfelszereléseket kapott az iskola is. A siker úgy vált a gyermekrajz kollektív ünnepévé, hogy versenyt rendeztünk és ennek záróakkordjaként díjakat osztottunk. Az ajándék festőfelszereléseket így a legügyesebb, a képzőművészet területén legtevékenyebb tanulók kapták, nyerték meg.
Szerencsére már egyre többen térségünkben úgy gondolják, hogy képzőművészeti nevelés, kézművesség órákat már azért is rendszeresen meg kellene tartani az óvodákban, iskolákban, mert közkedveltek a gyerekek, tanulók körében, reális igény van ezekre. Néhány kolléga azt is sejti, tudni véli, hogy már réges-régen szemléletváltásra lenne szükség ezen a területen is.
E sorok írója meg van győződve arról, hogy a két tevékenységi terület jellegének, tartalmának, munkamódszereinek, évtizedek óta korszerű látásmódjának köszönhetően kiindulópontként alkalmas az óvodai és elemi iskolai oktatói-nevelői tevékenység egészének a megreformálására.
Állításom meggyőző bizonyítására ez a néhány oldal kevés, még egy hagyományos könyvnél vagy módszertani útmutatónál is kevesebb. Ezért készítettem el azt a 25 ezer képet és közel 800 oldalnyi szöveget tartalmazó DVD-t, amelyet a könyvészeti anyagban is feltüntettem, és amely a BBTE szatmári tagozata hallgatói számára már évek óta vizsgaanyag
Szatmárnémeti, 2012. március
Könyvészet
- www.bbtepedsm.ro
- www.muhisandor.eoldal.hu
- Laza Erika: A képzőművészeti reprodukciók szerepe és helye az I-IV osztályos elemi oktatásban (BBTE, szatmári kihelyezett tagozat, fokozati dolgozat, 2008)
- Elek (Mihali) Tünde: Készítsünk kollázs technikával meseillusztrációkat (BBTE, szatmári kihelyezett tagozat, államvizsga dolgozat, 2009)
- Ármos (Kocsis) Gyöngyike: A firkák jellegéről, megjelenési formáiról és hasznosíthatóságról a tanulásban (BBTE, szatmári kihelyezett tagozat, fokozati dolgozat, 2011)
- Matyasovszki Erzsébet: Az esztétikus óvodai környezet kialakítása az óvodások közreműködésével (BBTE, szatmári kihelyezett tagozat, államvizsga dolgozat, 2011)
- Bartha Karola-Katalin: Hulladékanyag – újrahasznosítása és feldolgozása kézművesség órán (BBTE, szatmári kihelyezett tagozat, fokozati dolgozat, 2011)
- Muhi Sándor: Képzőművészeti nevelés, kézművesség, elektronikus változat, 2012.
