December 13-án, pénteken nyílt meg hat szatmári képzőművész tárlata az újközponti Galériában. A cím nem véletlen, ennek a kiállításnak határozottan ünnepváró hangulata van, angyalokban sincs itt hiány. Még a fentieknél is sokkal fontosabb az a játékos, kísérletező, minden komolykodástól mentes, kortárs kereséseket, közlésmódokat idéző légkör, amelyet a művek árasztanak. Különösen nagy szükség volt most erre a tárlatra Szatmárnémetiben, ahol sokan kezdik elfogadni azt a képtelenséget a harmadik évezred küszöbén, hogy a képzőművészet tárgyak, tájak, fotók, negédes életképek „művészies” másolása, vagy mások által kikísérletezett és jó százada túlhaladott útkeresések felidézése.
Stefan Gnandt, Lázin Csaba, Lepedus Ildikó, Liviu Paul, Cristina Gloria Oprişa, Szemák Zsuzsa műveivel azt üzeni nekik és mindenkinek, akit ez érdekel, hogy az alkotás örök keresés, a valódi művész folyamatosan kész a megújulásra, hiszen nemcsak a világ, a környezetünk, hanem mi magunk is állandóan változunk. Azt üzenik, hogy a határvonal alkotók és dilettánsok között nem csak képzettség, hanem alapállás kérdése. A művész alkot, a képzett vagy képzetlen dilettáns utánoz.
A meglepetés erejével hatnak Liviu Paul forma és színvilága alapján azonnal felismerhető, de az eddig megszokottól mégis elütő munkái. Ezúttal gazdagabb képelemekkel, változatosabb eszköztárral komponál, aminek köszönhetően az üzenete is cizelláltabb, áttételesebb, összetettebb lett.
Lepedus Ildikó két festménnyel is szerepel, közülük egy nagyméretű kompozíció felfokozott expresszivitásával hat. A szó szoros értelmében robbanásszerű ez a munka, a féktelen, sodró erejű lendületet kisé fékezik a vakrámához erősített, de a kompozícióba is jól illeszkedő kisméretű, festett kezek.
Meggyőzőek, hatásosak Lázin Csaba alkotásai, aki töretlen lendülettel, kíváncsisággal keresi a megújulást, a hétköznapi tárgyakban, jelekben rejlő üzeneteket, legyen az cipő, csengő, konzervdoboz vagy ablakkeret. A művész filozofikus alkat, pontosan tudja, hogy a tárgyaink nem csupán jellemzőek ránk, hanem olykor azonosíthatóak velünk. Figyelemre méltó dolog az, hogy ehhez a felfedezéshez minden egyes munkájánál sikerült megtalálnia azt a méretben, formában, kompozícióban, színben, anyagban megfelelő kifejezésmódot, amelyre csak azok képesek, akik a gazdag érzelemvilág mellett változatos, olykor kimeríthetetlennek tűnő eszköztár birtokosai.
Bár ezen a tárlaton szinte egyetlen kép sem mondható hagyományosnak, formailag és kivitelezésben mégis ehhez állnak közelebb Cristina Gloria Oprişa és Stefan Gnadt alkotásai. Oprişa munkáit ezúttal is letisztult líraiság jellemzi. A különös érzékenységű felületek egymásrautaltságából adódó egység igénye művei tanulsága szerint jogos, de olykor teljesíthetetlennek tűnő vágy. A látszólagos egyensúly, harmónia, forrongó, olykor egymással viaskodó képelemek harcáról is tudósít.
Stefan Gnandt a tőle megszokott, folyamatosan gazdagodó formavilággal jelentkezik. Munkáit biztos rajztudás, kiváló kompozíciós és interpretáló készség jellemzi. A hagyományos formai elemeken, tálaláson túl ő elsősorban a kompozícióban látja a formai megújulás lehetőségeit.
Szemák Zsuzsa munkái tűnnek ebből az anyagból a legdirektebb, legspontánabb megvalósításoknak. Ha kicsit közelebbről tanulmányozzuk sérült, bukott vagy sértett angyalait, azt tapasztaljuk, hogy a nemtelen égi lények Szemák festményein szinte a szemünk láttára tépett szárnyú, célkeresztben álló, szenvedő nőkké válnak. Egyértelmű a kék kereszt, az agresszívan vörös tenyerek, a firkaszerű, pergő írások üzenete, ahogy az is, hogy az alkotó nem szavakban megfogalmazható alapigazságokat, hanem érzelmeket közvetít.
Hat öntörvényű alkotó, senki mással össze nem téveszthető, egyéni stílusú, korszerű kifejezésmódú, kiváló szakmai színvonalat képviselő művész tárlata nyílt meg a Galériában, ez pedig kulturális és művészeti esemény nemcsak Szatmárnémetiben, hanem az egész térségben.
