A vámos Rousseau rendhagyó alkotásaiban a múlt századforduló éveiben gyönyörű, izgalmas és szokatlan kalandokba próbálja bevonni nézőit. A labdarúgás elterjedésének hőskorában készült el nagyméretű kompozíciója, a Futballisták, abban az időszakban, amikor a festő sorozatban aratja Párizsban sikereit dzsungelképeivel a független művészek tárlatain. A naiv művészettel rokonítható látásmódjával olyan alkotótársak elismerését, barátságát nyerte el, mint Pablo Picasso, René Magritte, Max Ernst.
A művész a kép tanulsága szerint valószínűleg a játékszabályokkal sincs tisztában, de ennek ezúttal nincs jelentősége. A festmény kompozíciós központja nem az előtér alakja, nem a merev szimmetriájú tájba épített mozgalmas jelenet, hanem a labda. Valamit tudhat a színekről, a kiemelésekről ez a 64 éves, nyugdíjas vámos — aki mellesleg meglehetősen későn, idős korban kezd el festeni — mert úgy sikerül a cselekményt megjelenítenie, hogy a kép derűs dinamikája, játékos kedvtől, erőtől duzzadó, sodró erejű lendülete a nézőt is magával ragadja. A labda piros foltja és a felé nyúló, megkaparítani vágyó kezek megjelenítése szinte késztetnek arra, hogy magunk is a játék részeseivé váljunk.
Pattog a labda, lüktet az élet. A négy, valószerűtlenül színes, csíkos mezű bajuszos sportoló groteszk, darabos mozdulatokkal próbál idomulni ívéhez, gesztusaik egyszerre bábszerűek és színpadiasak. Igyekezetüket még jobban kiemeli, felerősíti a jelenetet keretező fasor merev, katonás, a távlati ábrázolás szigorú szabályai szerint megjelenített rendje.
Henri Rousseau jó időben, jó helyen, a bátor újítások, a nagy kezdeményezések, a rendhagyó megközelítések, a hagyományos ábrázolásmódok megkérdőjelezésének korában, a világ akkori kulturális fővárosában élt. Újító művésztársai, kritikusai megsejtették, hogy a „vámos” alkotásai lényegesen többről és főleg másról szólnak, üzennek, mint ami első látásra a néző elé tárul.
A játékon messze túlmutató életérzés — amelyet ilyen kifejezően, hitelesen és egyéni megközelítésben tolmácsol — máig hat.