Hejce. Javaslataim

Indoklás

1. Az eltelt 22 év során felhalmozódott az önkormányzat tulajdonában egy olyan értékes, változatos, gazdag képzőművészeti anyag, amelynek a megismerése, számbavétele, rangsorolása, leltározása, keretezése, bemutatása, értékesítése, dokumentálása halaszthatatlan feladat. Minél jobban telik az idő, annál nehezebb lesz a fentieket megvalósítani, hiszen egyre kevesebben vannak már olyanok közöttünk, akik jól ismerik ezt a képanyagot, az alkotókat, és akik egy ilyen akcióban részt vállalnának.
2. Mindennek a megvalósítása elsősorban Hejce érdeke, hiszen a gyűjtemény az itteni emberek erőfeszítéseinek köszönhetően jött létre, az ő tulajdonuk és az ebből származó erkölcsi, esztétikai és anyagi haszon is őket illeti meg. A lehetőségeket megítélésem szerint a hejceiek eddig csak elenyészően kis mértékben használták fel. Ennek számtalan oka van, amelyekre azért nem térnék ki részletesen, mert sohasem az a fontos, ami volt, hanem az, ami lehet.
3. Mit értek erkölcsi haszon alatt? Az alkotótábor léte, folyamatossága olyan egyedi érték, ütőkártya a térségben a hejcei lakosok kezében, amely hosszú távon biztosíthatja a falu kulturális, idegenforgalmi, sőt bizonyos értelemben még gazdasági prioritását is a többi közösségekhez képest. Hejce azzal, hogy több mint két évtizede nemzetközi alkotótábort működtet, nem csupán a helység, a környék kulturális arculatát alakította, gazdagította, hanem jóval megelőzte a politikusokat azzal, hogy nagyon sokat tett a régióban a tartós kulturális együttműködés megvalósításáért, a magyar nemzet egységesítéséért, a népek közötti barátság elmélyítéséért. Ezekre különböző pályázatok alkalmával bátran és érdemben lehet hivatkozni. A határokon túli magyarok meghívása, a lengyel, szlovák, román, szerb, ukrán, holland, német stb. kollégák közös alkotómunkája, a csoportos tárlatok, események, kirándulások, tapasztalatcserék rendezése stb. olyan megvalósítások, amelyekre joggal büszke lehet nemcsak a vezetőség, hanem a helység valamennyi lakosa.
4. Mit értek esztétikai hasznon? Azt nem kell bizonygatni, hogy miért lenne sokkal szegényesebb az Oktatási, Továbbképzési Központ, a Kultúrház, a Polgármesteri Hivatal, a kastély, az Encsi Rendőrség épülete, a helység, a környék lakásai, fogadói stb. az alkotótáborban létrehozott festmények, grafikák, köztéri szobrok, faragások nélkül. Ha próbaképpen egyik napról a másikra elmozdítanánk ezeket a helyükről, mindenki, még a legegyszerűbb emberek is azonnal megéreznék a hiányukat. Az encsi rendőrök ma már el sem tudnák képzelni a hivatali épületüket a képeink nélkül. Az a tény, hogy az évek során a faluban ismert képzőművészek, köztük magyarországi, szlovák és romániai egyetemi tanárok, képzőművészeti szervezők, közírók stb. is tartózkodtak, alkottak, kiállítottak, közvetlen kapcsolatokat teremtettek, sokat változtatott az itt élők gondolkozásmódján, értékrendjén. Ők hívták fel alkotásaikkal, egész magatartásmódjukkal az itt lakók figyelmét arra, hogy a falujuknak, a környéknek ezer arca, megőrzésre, figyelemre méltó természeti, néprajzi, építészeti értékei vannak. Mindez nem látványosan, egyik napról a másikra történt, hanem kis lépésekben, szinte észrevétlenül, de vitathatatlan tény, hogy az alkotótáborok rendszeressé válása óta a hejceiek egészen másként gondolkoznak lakhelyükről, a művészetről, az esztétikus környezetről, festményekről, szobrokról, grafikákról, mint a regécziek, fonyiak, vilmányiak, váraljaiak.
5. Van-e anyagi haszna mindennek? Úgy gondolom, hogy az eddiginél több is lehetne, hiszen a bekeretezett képek köszönetképpen ajándékozhatóak különféle szolgáltatásokért, segítségekért, eladhatóak, az anyag felhasználásával időnként akár tombolát, árverezéseket is lehet rendezni, a tábor léte nyomós ok lehet különböző pályázatok elbírálásánál. Ahhoz, hogy mindez még eredményesebb, láthatóbb, érezhetőbb legyen, sokkal többet kellene tenni a tábor, az itt alkotó, rendszeresen visszatérő művészek népszerűsítéséért. Többek között azért készítettem el nyomdakészen a jubileumi album anyagát, hogy azt a hejceiek viszonylag olcsón, pár száz példányban kinyomtathassák, és így széles körben népszerűsíthessék az itt zajló tevékenységet. Ez máig nem történt meg, pedig nagyon nagy szüksége lenne rá elsősorban az itt lakó embereknek, hiszen a művészek legnagyobb része nem szorul reklámozásra.

Mit javasolok?

1. Javasolom a teljes képanyag valamint a szobrok, díszítőművészeti alkotások számbavételét, felleltározását, besorolását és az információs anyag elektronikus rögzítését. Miért? Mert a tulajdonosoknak pontosan tudniuk kell, mivel rendelkeznek és ez az anyag hogyan, illetve mire, milyen módon, formában hasznosítható leghatékonyabban a továbbiakban. Nincs olyan munka az önkormányzat tulajdonában, amelynek ne lenne értéke. Ezek az értékek azonban különbözőek ugyanúgy, ahogyan az ízlések is azok.
2. A leltározással, számbavétellel párhuzamosan meg kell oldanunk a képek keretezését, hogy így bármikor kiállíthatóak, eladhatóak, értékesíthetőek legyenek. A keretezés védettséget is nyújt az alkotásoknak, hiszen a jelenlegi állapotban az igen értékes, több száz darabból álló, sokak számára még ismeretlen, vagy alig ismert grafikai gyűjtemény egy szekrényben bezsúfolva hamar tönkre megy. Ennek az értéke forintban több milliót tesz ki.
3. Megnyugtatóan tisztázni kell a kölcsönbe, megőrzésre kiadott munkák tulajdonjogát és azt is, hogy ezek meddig maradnak a mostani helyeken. Felmerült, hogy a fenti szolgáltatásért az önkormányzat kérjen pénzt. Én ezt nem tartom a legszerencsésebb ötletnek, amelynek szerintem a puszta emlegetése is nagyon sok konfliktust indukálna. Járhatóbb út, megoldás lenne, hogy azok az intézmények, vállalkozások, ahol kiadott munkák vannak, cserében népszerűsítsék a sajtóban, honlapjaikon Hejcét, a tábort, az itt dolgozó művészeket, minden adandó alkalommal hívják fel ezekre az értékekre, az önzetlen támogatásra az érdeklődők, újságírók figyelmét, készítessenek szórólapokat rövid ismertetőkkel és ezeket adják oda a látogatóknak stb.
4. Szükség lenne az önkormányzat részéről is egy sokkal szélesebb körű népszerűsítésre a sajtóban, rádióban, médiumokban idehaza és külföldön egyaránt. Néhány kollégám eddig már több alkalommal írt romániai, szlovákiai, magyarországi és más lapokban a tábor tevékenységéről, jelenleg is találhatóak ilyen vonatkozású írások, illetve képek a honlapomon (muhisandor.eoldal.hu) és másutt is.
5. Az alkotótábor anyagából már Hejcén kívül több helyszínen, külföldön is rendeztünk kiállítást, de még nem volt a 22 év alatt egyetlen átfogó, reprezentatív, retrospektív tárlat, amelyet hejce után a továbbiakban bemutathatnánk Debrecenben, Miskolcon, Budapesten, Temesváron, Kassán stb.

Hogyan képzelem el a fentiek lebonyolítását?

1. Leltározás, elektronikus rögzítés, keretezés, dokumentációs központ
2. Leltározás

Ezt csak szakszerűen érdemes végezni, a művelet lebonyolításához legalább három emberre van szükség.

-Az első fotót készít a műalkotásról, ezt az anyagot utólag átdolgozza, feljavítja. Ő az, aki a feljegyzések, felvételek alapján a továbbiakban odahaza elkészíti valamennyi alkotás űrlapját, amely alapján bármely munka néhány másodperc alatt azonosítható.

-A második leméri a képet, szobrot, öntapadós leltári számot tesz rá, amely a következő adatokat tartalmazza: Hejce logóját, a leltári számot valamint egy betűt, amely az alkotás műfaját rögzíti és utána még egy számot, amely a munka besorolását jelzi.

Műfajok: 1. Festmény, 2. Grafika, 3. Szobor, 4. Díszítőművészeti alkotás

A besorolást a következőképpen képzelem el:

01.Kiállításra szánt, reprezentatív, egyedi alkotások, olyanok, amelyek bármely országos, nemzetközi professzionista tárlaton, biennálén megállnák a helyüket.

02.Termek, folyosók, épületek díszítésére alkalmas, hagyományőrző stílusban kivitelezett kevésbé újszerű vagy egyedi munkák stb.

03.Eladásra, ajándékozásra, tombolára szánt munkák

Ugyanaz az alkotás természetesen a fentiek közül több szerepkörre is alkalmas lehet, ilyenkor akár két számot is feltüntethetünk a műfaji besorolás (a, b, c) betűje mellett.

-A bizottság harmadik tagja feljegyzi a leltári számot, a szerző nevét, a kép címét, a technikát, méreteket és az alkotás fellelési helyét, majd átadja az írott anyagot a leltár készítőjének. A címet, technikát, besorolást a bizottság tagjai közösen javasolják.

Mivel a fenti tevékenységhez alapvetően fontos a magyar nyelv ismerete, számítógépes gyakorlat, a táborban készített munkák fellelési helyének ismerete a kezdetektől napjainkig, a bizottságban a következő kollégákat javasolom: Vassy Erzsébet, Mester András, Muhi Sándor.

Muhi Sándor készítené a felvételeket, ő dolgozná fel számítógépesen az anyagot, készítené el odahaza az űrlapokat. Vassy Erzsébet jegyezné fel az űrlapokhoz szükséges adatokat, Mester András foglalkozna a leltári számokkal, a méréssel, ugyancsak ő tájékoztatna arról, hogy hol találhatóak még képek. Megítélésem szerint az sem volna érdektelen, ha készülne egy rövidebb, vázlatosabb összeírás az elajándékozott munkákról is. Ezek természetesen nem képezik a leltár tárgyát, hiszen magántulajdonban vannak. Vezetőt a vállalt feladatok mennyisége és minősége alapján a csapat választhat magának, ha ezt szükségesnek tartja. Természetesen mindenben ragaszkodnunk kell az önkéntességhez. Ha valaki nem vállalja a közös tevékenységet, azt zokszó nélkül tudomásul kell vennünk és másat kell keresnünk a helyébe.

Anyagok a munkához:

Öntapadós lapokra van szükség a hejcei logóval, legalább 40-50 x 20 darab kell ezekből, hiszen közel 700-800, vagy talán annál is több munkáról lenne szó.

Dokumentációs központ

     A művészeknél felhalmozódott fotókból, nyomtatványokból, iratokból létre kellene hozni egy dokumentációs központot, amelybe  a következő kategóriák tárolását javasolom: a tábor eddigi katalógusai, meghívók, plakátok, a jubileumi kiadvány valamint a hozzá csatolt CD, régi fotók, levelek, képeslapok, a leltári anyag, újságcikkek, híradások a tábor tevékenységéről, kiállításairól, ide kerülhetnének az itt dolgozó művészek katalógusai, szórólapjai, valamint a tevékenységükről szóló kismonográfiák, az általuk írott művészeti könyvek, névjegykártyák, saját készítésű képeslapok, postacímek, telefonszámok stb. Ezekből néhány asztalon időszakos tárlatok is rendezhetőek a táborzáró kiállítások alkalmával. Ha publicitást szeretnénk, akkor gondoskodnunk kell arról is, hogy legyen mit megmutatni. Kiindulópontnak felajánlanám a saját gyűjteményemet, de természetesen csak akkor, ha az megőrzésükre biztosítottak a tárgyi és személyi feltételek. Minden beadott anyagot fel kell jegyezni, elismervényt kell adni róla, hogy a felajánlott dokumentumok a későbbiekben bármikor számon kérhetőek legyenek, ezeket senki se sajátíthassa ki, hiszen közösségi tulajdonban vannak. Úgy gondolom, hogy mindezek meggyűjtésére, tárolására a legalkalmasabb hely a Továbbképző Központ. Az anyag gyűjtésével, gondozásával olyan embert kellene véleményem szerint megbízni, aki hejcei,  jól ismeri a tábor történetét és az érdeklődőknek bármikor be tudja mutatni színesen, élvezhetően a gyűjteményt. Konkrétan Mester Andrásra gondoltam, ha hajlandó elvállalni ezt a feladatot.

A gyűjteményhez már 2013-ra be lehetne kérni anyagokat a kollégáktól. Az aktuális hírek, reprodukciók helyet kaphatnának a falu honlapján, ahol már réges-régen külön oldala kellene, legyen a tábornak számos képpel, hírrel, írással, fotóval. A fenti oldalon látható egy példa az űrlap formájára, tartalmára, amelyet, ha igény van rá, nyomtatott formában is el lehet készíteni, bár megítélésem szerint ma már minden szinten és helyen rendelkeznek olyan számítógépes ismeretekkel, amely feleslegessé teszi ezt. A legfontosabb bejegyzés, a 32/b 2,3 jelentése a következő. 32: leltári szám, b: grafika, 2,3: hagyományos megjelenítésű rajz, termek, folyosók díszítésére, esetleg ajándékozása, eladásra, tombolára kijelölt munka. 

Keretezés, raktározás

A keretezéshez több száz méter, egyszerű profilú lécre (a grafikai munkákhoz keskenyebbre — 1,5-2 cm, a festményekhez szélesebbre — 3,5-4 cm), gérvágóra, üvegre illetve vékony plexi lemezekre, kisszegekre, akasztókra lenne szükség. Ezen kívül nagyon sok duplex kartonra a papírkeretekhez, hátlapokhoz, 10 — 15 tekercs papíros ragasztószalagra (amilyent a szobafestők is használnak), vonalzókra, papírvágó késekre stb.

A lécek akár fenyőfából is készülhetnek, a lényeg az, hogy jó szárazak legyenek. Itt feltétlenül szakembereket kell bevonni, asztalosra illetve rámásra valamint az üveg, plexi vágásához értő személyre gondolok, nélkülük, alig boldogulnánk. Nekik nem szükséges a helyszínen tartózkodniuk, telefonos értesítés alapján akár odahaza is összeállíthatják a kapott anyagból a rámákat, levághatják méretre az üveglapokat.

A méretek a grafikai munkáknál egységesek kell legyenek, a festményeknél ez adott, tehát ahhoz kell igazodnunk. A festmények esetében olykor jó, ha a rámák színesek, ezek festését helyben is elvégezhetjük, akár jó minőségű falfestékekkel is.

A grafikai munkáknál a következő, immár klasszikus méreteket használhatjuk: 100/70 cm, 50/70 cm, 50/35 cm. Úgy gondolom, többre nincs is szükség, esetleg az ajándékozásra szánt munkák közül néhány lehet 25/35 cm alapméretű.

A képek megfelelő raktározása még nincs megoldva, de úgy gondolom, a helyes úton vagyunk. A megőrzés legkézenfekvőbb, legjobb módja megítélésem szerint is az, ha a képek legnagyobb része gyakran látogatott középületek folyosóit, termeit díszíti. Ide kerülhetnének minél nagyobb számba a b kategóriájú, népszerű, hagyományos kifejezésmódú képek.

     Külön helyet kell biztosítani száraz, jól védett helyen a kiállításra szánt, korszerű hangvételű alkotásoknak. Tárolási helyként az Oktatási Központ valamelyik termét, helyiségét javasolom.

Az eladásra, tombolára kijelölt, ajándéknak szánt munkák számára a kultúrház színpadának valamelyik szekrénye is megfelel. Ezt természetesen zárva kell tartani. 

Ebbe a bizottságba az asztaloson, üvegvágón kívül Craciun Juditot, Craciun Gheorghe-t, Debrei Évát, Balázs Karcsit javasolom. A bizottság munkáját ezúttal is az koordinálja a fenti kollégák közül, aki a legaktívabb, a legtöbbet vállal a közös feladatokból.

Kiállítások, sajtó, népszerűsítés, plakát, szórólap, meghívók 

Ez is legalább olyan fontos feladat, mint a fentiek, alapos előkészítést, komoly munkát igényel. A veterán autók 2013-as felvonulása idején, júliusban rendeznénk az első nagyszabású tárlatot, amely a Művelődési Házat, az Oktatási Központot (beleértve a pincét és az előteret is, valamint a Polgármesteri Hivatal udvarát is magában foglalná. Miért van erre szükség? Mert a legtöbben még a kollégák közül is csak válogatatlanul és torzóban ismerik az itteni eredményeket. Egy vagy több reprezentatív bemutatkozás egészen más kategóriába helyezhetné, sorolhatná a tábort természetesen csak akkor, ha erre van igény.

Ez a csapat gondoskodna az írott és elektronikus sajtó folyamatos informálásáról, meghívásáról, eleve adatokat és képeket bocsátana az újságírók rendelkezésére, felvenné a kapcsolatat művelődési házakkal, galériákkal, múzeumokkal, más alkotótáborokkal Magyarországon és külföldön egyaránt.

Magtervezné, és gondoskodna alkalmi, régi táblatartó formájú, bárhová felállítható kiállítási pannók kivitelezéséről (az Oktatási Központ előcsarnokába, a Polgármesteri Hivatal udvarába), a hejcei valamint más magyarországi és külföldi tárlatokhoz gondoskodna plakátról, szórólapokról, meghívókról stb. Ugyanitt elképzelhetőnek tartanám táborközi cserekiállítások szervezését, esetleg egymás kölcsönös felkeresését is.

Ebbe a bizottságba javasolom Dudás Gyulát, Kiss Lászlót, Rotaru Remust, Ioan Mercea-t, Muhi Sándort. Miért ilyen sokat? Mert a fentiek közül a konkrét tábori tevékenységen kívül valószínűleg nem számíthatunk mindig mindenkire.

A munkák rangsorolásánál az egész kollektíva véleményét figyelembe kell venni, de különösen azokra a művészekre kell hallgatni, akik országos vagy nemzetközi professzionista tárlatok szervezésében is részt vettek, ilyen szintű tevékenységeket koordináltak. Ez azért lenne fontos, mert ha jelentősebb kulturális, egyetemi központokban közepes szintű, mereven hagyományőrző munkákat állítunk ki, azzal azt kockáztatjuk, hogy legközelebb nem kapunk meghívást.

Lehet, hogy Horváth Jánosnak vagy Kavecsánszki Gyulának sok mindenben nem volt igaza, túlságosan kategorikusak, olykor irreálisak voltak az igényeik, elvárásaik, és ezzel a tábor létét veszélyeztették. Abban viszont úgy gondolom, egyet kellene értenünk velük, hogy a közös, reprezentatív jelentkezéseknél, bemutatkozásoknál az igényes szakmai válogatás, zsűrizés megkerülhetetlen követelmény.

Az egész tevékenység összehangolása, irányítása 

A tevékenység kulcsszereplője, mindenese természetesen Rohály Géza polgármester úr lenne. Ő az, aki a meghívottakkal egyetértésben megállapítja a napi programot (csapatmunkát nem lehet másként végezni, hiszen egymásra vagyunk utalva), gondoskodik az anyagszükségletről, kisegítő személyzetről.

Irányítja, moderálja a csapatok közötti kommunikációt, összehangolja ezek munkáját, felhasznál, értékesít bármely irányból, részről jövő építő jellegű javaslatot, indokolt esetben összehívja a csapatokat az elért eredmények, nehézségek megbeszélésére.

Ha szükséges, változtatásokat eszközöl a csapatok összetételében, a rendelkezésére álló valamennyi eszközzel támogatja a kitűzött célok megvalósítását, gondoskodik a tervezett események lebonyolításáról, kiosztja a protokoll jelegű (megnyitó, tárlatvezetés, felvigyázás, a vendégek megkínálása stb.) feladatokat.

Az ő szerepe visszafogni, semlegesíteni a gáncsoskodókat, mindazokat, akik valamilyen módon a közös munka sikerét akadályozzák, aláássák.

Ő gondoskodna arról, hogy az eladott, elajándékozott, elárverezett képek sorsáról a leltári szám alapján pontos feljegyzés készüljön. A művelet egyszerű, ajándékozás alkalmával feljegyzi a kép leltári számát, és utólag az űrlapon a megjegyzések rovatba beírja, hogy a kép mikor, hová, milyen formában került.

Ide jegyezhető be a kép utóélete, vagyis az, hogy hol milyen tárlaton szerepelt stb. Ezzel a módszerrel kiszűrhetjük az alaptalan gyanúsításokat is, és hosszú távon nyomon követhetővé válik valamennyi alkotás sorsa.

Végül 

Természetesen nem gondolom, hogy egyetlen tábor alkalmával minden maradéktalanul elvégezhető, azt viszont alapvetően fontosnak tartom, hogy az itt olvasható javaslatok viszonylag szerény eszközökkel megvalósíthatóak. Időben vagyunk, az anyagiakra akár pályázni is lehet az elkövetkezendőkben, itt ismereteim szerint uniós források is szóba jöhetnek. A pályázatokhoz természetesen ki kell kérni a szakemberek véleményét.

Az egész elképzelés úgy van felépítve, hogy minden lépés, megvalósítás a kijelölt úton konkrét, kézzelfogható, azonnali haszonnal jár. Ha csak 50 képet sikerül megmentenünk, bekereteznünk, vagy az alkotások felét felleltároznunk, egy kisebb dokumentációs központot beindítanunk, már az is óriási előrelépést jelentene ahhoz képest, ahol most tartunk, bár nekem meggyőződésem, hogy ennél sokkal többre vagyunk képesek. A személyi feltételek adottak, a táborban olyan szakemberek vannak, akik már sokkal magasabb szinten is sikerrel oldottak meg hasonló, illetve jóval összetettebb problémákat.

Nem lesz könnyű meggyőzni a kollégákat, de ha menet közben átlátják a tevékenység egészét, akkor úgy gondolom, nyert ügyünk van.

Fontosnak tartanám a fenti szöveg rövidített változatának elkészítését román nyelven is, hiszen ha számítani szeretnénk Craciun Gyuri, Rotaru Remus, Mercea Ioan közreműködésére — márpedig az ő tudásukra, tapasztalataikra, véleményeikre megítélésem szerint feltétlenül szükség van — akkor pontosan informálni kell őket is román nyelven a szándékainkról, a nekik szánt feladatokról.

A csapat- és közösségépítésnek nagyon sok formája van. Miközben átlapoztuk, átválogattuk a grafikai anyagot, szép képeslapokat és szórólapokat is találtunk Hejcéről. Ezekből a különböző ünnepek, szilveszter, húsvét alkalmával lehetne küldeni egyet-egyet a művészeknek, illetve lehetne hasonlókat vagy zsebnaptárakat nyomtatni kimondottan a táborról, annak tevékenységéről is.

Kis megszakításokkal 2001 óta készítem a tábor katalógusait, olykor — amikor szükség volt rá — a plakátokat, meghívókat is. Mindezt szívesen, minden ellenszolgáltatás nélkül teszem a továbbiakban, de talán nem ártana ezen a területen is tovább lépnünk a szerényebb, házi megoldásoktól egy szakszerűbb, professzionista irányba, vagyis a nagyméretű plakátok, számítógépes szakemberek által szerkesztett, nyomdailag sokszorosított, hivatalosan, központilag és nem csupán a résztvevők számára postázott katalógusok, szórólapok irányába. Mindez persze már pénzbe kerülne, de manapság néhány nyomda kis példányszámú (40-50 darab) kiadványok sokszorosítását is vállalja és ezek már nem olyan drágák.

Különleges, egyedi, ritka adottság a hejcei pincerendszer, különösen az óta vált ilyenné, amióta az önkormányzat kitakaríttatta, kivilágíttatta ezt. Ennek felhasználását, gyümölcsöztetését, népszerűsítését, bevonását a tábor tevékenységébe, mindennapi életébe feltétlenül szorgalmaznám. Ebben az irányban már történtek kísérletek a szlovák kollégák részéről 2008-ban. A kísérleteket, mint kiindulópontokat — ahogyan erre a polgármester úr is felhívta a figyelmet — kár lenne elfelejteni, hiszen bármennyire szokatlannak, sokak számára furcsának tűnő próbálkozásoknak tűntek, az európai művészet élvonala hasonló kísérleteket, irányzatokat is magába foglal. Nem véletlen, hogy pont a pozsonyi Képzőművészeti Akadémia tanárai kezdeményezték ezt. A pincék teret biztosíthatnának természetesen egy helyi vagy akár regionális jellegű néprajzi gyűjteménynek is.

                                                                            

 

Ui. A fentiekre természetesen csak akkor van szükség, ha az eddigi eredményeinket hasznosítani szeretnénk, és a táborral hosszú távú terveink is vannak, hiszen még 3-4 alkalommal tábort rendezni a jelenlegi körülmények, feltételek között is lehet.