Nagyon sok, az ornamentika szempontjából figyelemre méltó díszt, motívumot fedezhet fel az, aki kis időt szán ennek az utcának a közelebbi megismerésére. Mivel nem szeretném a sorozatomat túl hosszúra nyújtani, ezek közül elsősorban csak azokról ejtek szót, amelyek az átlagosnál, a megszokottnál kicsit egyedibbnek, különlegesebbnek tűnnek.
Egy kapu (01) bemutatásával kezdeném, amelynek a külseje a régisége ellenére az átlagosnál lényegesen gondozottabb. Kazettás megoldású, 12 egységet figyelhetünk meg rajta, amelyek nem csupán díszek, hanem egyben fontos szerkezeti elemek is. A külső keret kiemelkedő része az ívelt, boltívköveket imitáló vakolat architektúra, amelynek kiugró „zárókövét” akantusz levél és füzérdísz teszi érdekessé, különlegessé. Ezzel a társítással, ebben a formában Szatmáron még nem találkoztam, ami természetesen nem az jelenti, hogy nincs. Külön felhívnám a figyelmet a kapu régi zárára, kilincsére, amelyek eredeti daraboknak tűnnek, valamint a kapu és a keret felső íve között látható vasrácsra, amelynek alkotó elemei, ismétlődő motívumai lóheremintás csúcsívek.
Akik a környéken laktak, dolgoztak a múlt század utolsó évtizedeiben, azok még emlékezhetnek a Golescu utca sarkán egy meglehetősen rossz állapotú, lerobbant épületre, amelynek az alagsorában címfestő műhely működött. Ezt az épületet a későbbiekben felújították, manzárdosították, jelenleg az utca egyik mutatós magánháza, amely a régi épületelemek, kiegészítők meghagyásának, felújításának akár pozitív példája is lehet napjainkban. Számomra a homlokzat színvilága kicsit eltúlzottnak, vadnak tűnik, de az ízlések különbözőek. A fentiekben bemutatott kapuhoz hasonlóan eklektikus ez a homlokzat is, bár nyilvánvalóan a klasszicista elemek itt már domináns szerephez jutottak.
A 03-as képen látható jón fejezetet is ebben az utcában találtam, nagyon szépen formázott, a klasszikus elemeket tiszteletben tartó homlokzati elem ez, a szépen formázott párkány alatti csigavonalak között tojásléc-díszt fedezhetünk fel. Az a megállapítás — miszerint a mi alföldi, építészeti értékekben meglehetősen szerény városunkban a nagy európai stílusirányzatok az ornamentika közvetítésével ereszthettek gyökeret, biztosíthatták jelenlétüket— az ilyen és ehhez hasonló példáknak köszönhetően válik nyilvánvalóvá. Aki ebben a városban tanít, tanul művészettörténetet, az konkrét példák alapján sokkal több mindent megismerhet, szemléltethet, mint azt az első benyomások alapján gondolná. Régen meg vagyok győződve arról, hogy változatos, értékekben gazdag, izgalmas városban élünk, de minderről csak akkor vehetünk tudomást, ha kellő szeretetettel, türelemmel, érdeklődéssel, tudással, nyitottsággal közeledünk ezekhez. Közhely, hogy a város mindenkié, de ez sajnos nem igaz. Ahhoz, hogy valóban a magunkénak érezzük, meg kell ismernünk, szeretnünk, „hódítanunk”.
Kivételesen szép rácsokat, kapukat is láthatunk errefelé. Mi szükséges ahhoz, hogy egy-egy ilyen poros, rozsdás, de amúgy gyönyörű, igényes munkát megszeressünk? Sokkal kevesebb, mint hinnénk. Ha rövid időre megállunk a 04-es felvételen látható, piceablakot fedő rács előtt és összeszámoljuk, hányféle idomvas, dísz, applikáció látható ezen, milyen munkaszakaszokat igényelhetett a teljes kivitelezés menete, máris közelebb kerültünk az alaposabb megismeréshez, ahonnan már csak egy aprócska lépés választ el a közös értékeink iránti aggodalomtól. Nem kell ehhez különösebb technikai érzék, anyagismeret, az egyszerű járókelőknek, városi polgároknak, háztulajdonosoknak nincs szükségünk semmi ilyesmire. Ami fontos lenne, az lényegében az értékek, a hétköznapi szépségek észrevétele és a felelősségérzet ezekkel szemben. Ez a magatartásmód ösztönözhet egyedül arra, hogy takarítsuk, fessük, kiemeljük, mentsük ezeket, ahogyan azt a 05-ös felvételen látható kapu tulajdonosai tették. Egy-egy ilyen gesztus gyakran nem igényel különösebb anyagi vagy fizikai megerőltetést, hiszen viszonylag rövid idő alatt, egyszerű eszközökkel, akár házilag is megvalósítható.
A szecessziós elemek a központ környéki utcákhoz hasonlóan a Kölcsey utcát sem kerülték el. A változatos, mutatós, kifinomult minták, díszítőelemek közül kettőt szeretnék csak bemutatni, ezek az utca végének bal- és jobboldalán láthatóak. Az egyik (06) élő példája annak, hogy a legegyszerűbb, legszokványosabb, leghétköznapibb ablakkeret is különlegessé válhat a két oldalán látható növény ornamentikának köszönhetően. Mint azt már az előző részben említettem, nagy kár, hogy ezek a motívumok egybeolvadnak az alappal, ha takarással, világosabb színnel, más faktúrával kiemelték volna őket, az egész homlokzat érdekesebbé, dinamikusabbá, szebbé válna.
Valahányszor arra járok, szinte minden alkalommal megállok, hogy megcsodáljam a fenti épülettel szemben álló sarokház díszeit (07), annak félkörös mezőibe illesztett, kivételesen gazdag motívumvilágú ornamentikáját. A felület központi eleme a címerpajzsformára emlékeztető kartus, amelyet levelek, virágok, ágak és gyümölcsök kifinomultan bonyolított rendszere övez. Azt hiszem ez a túláradni kész, de rafinált eszközökkel, stilizálással, kompozíciós megoldásokkal, szimmetriával mégis féken tartott tobzódás a szecessziós díszítmények egyedülálló varázsának legfontosabb, legalapvetőbb titka. Azért tetszik, mert kimondatlanul is ember és természet örök, megbonthatatlan egységét hirdeti úgy, hogy ezúttal az évezredeken át alakuló rendszereinket, szabályainkat — bár rövid időre és csak esetlegesen — de ilyen formában ruházzuk rá, kölcsönözzük a természetnek.
