Május 20-án a testvérvárosi kapcsolatok tízéves jubileuma alkalmából a Szatmári Polgármesteri Hivatal Galériájában megnyílt a nyíregyházi képzőművészek tárlata. Ha jó húsz éve láthattam volna a közeli városban működő kollégák kiállítását, minden bizonnyal alig találtam volna ismerőst közöttük. Azóta a látszat ellenére sokat közeledtünk egymáshoz, arról nem is beszélve, hogy a kiállító művészek közül többen szatmáriak. Amikor az egyik nyíregyházi kollégát, gyermekkori barátomat szerettem volna bemutatni Szatmárnémeti polgármesterének, elmosolyodott és csak úgy mellesleg megemlítette, hogy 15 éven át voltak szomszédok, egy másik művész, Petkes József pedig a líceumi évek során az osztályfőnöke volt.
Vendégeink nevében Madarassy György festőművész mutatta be az anyagot. Ő ugyan nem szatmári, hiszen nagybányáról telepedett át, de a szülei egykoron neki is itt laktak az Eötvös (Cuza vodă) utcán, az azóta rég lebontott Papp Endre féle házban. Z. Erdei Anna grafikusművésznő valamikor a Mátyás király (Liviu Rebreanu) utcában lakott, ugyanott, ahol magam is felnőttem. Természetesen nem minden művész volt szatmári származású, olyan kollégák munkáit is láthattam itt, akikkel magyarországi alkotótáborokban dolgoztam együtt (Horváth János, H. Németh Katalin), akadtak köztük személyes ismerősök (Nagy Lajos Imre), illetve olyanok, akiknek csak a műveit láttam eddig: Kerekes Elek Győző, Székhelyi Edit, Szepessy Béla, Balogh Géza, Boros György, Gabulya Márta stb.
Tartalmas, változatos, sokszínű, de lényegében a szó nemes értelmében tipikusan kelet-európai anyagot láthat itt az érdeklődő. A kolozsvári, nyíregyházi, budapesti, egri stb. tanár- és művészképző akadémiák végzetteinek, nagyrészt gyakorló művésztanároknak a művei kiforrott látásmódról, esztétikai igényességről, társadalmi és alkotói érzékenységről árulkodnak. Sokféle, de jórészt hagyományos technikák közvetítésével tudósítanak azokról az életérzésekről, amelyek egyetlen erdélyi tárlat anyagában sem hatnának idegenül, hiszen lényegében azonos tőről fakadnak. Mívesség, szakmai igényesség, elkötelezettség, kísérletező kedv, hiteles mondanivaló sugárzik a legtöbb munkáról. A körültekintő válogatásnak köszönhetően még nyomaiban sem fedezhetőek fel itt egyetlen alkotáson sem a műkedvelőkre jellemző kiérleletlen, felületes, szterotíp, jellegtelen látszatmegoldások, utánérzések.
Elég nehéz egy teljes tárlat anyagát áttekinteni ezen a szűk, legtöbbször zsúfolt, helyen, ezért másnap a reggeli órákban visszatértem, hogy újra láthassam Horváth János borús hangulatú, sejtelmes színvilágú festményeit, átérezzem Z. Erdei Anna lendületes kompozícióinak sodró erejét, a Szepessy Béla metszeteinek részleteiben rejlő képi utalásokat. Ekkor kerültem közelebb Balogh Géza térformáihoz, festményeihez, és fedeztem fel sokadjára Zagyva László könnyed hangvételű, direkt, formailag és technikailag is míves kisplasztikáinak humorát, Madarassy György műveiben a kifinomult színharmóniák közvetítésével tolmácsolt hétköznapi ragyogást, Petkes József akvarelljeinek spontaneitását, bársonyosságát és még sorolhatnám. Kerekes Elek Győző talán az egyetlen kiállító, aki impresszionisztikus hangvételű, több mint hagyománytisztelő festményeivel kicsit kilóg ebből a miliőből, bár az ő munkái sem nélkülözik a festői erényeket.
Úgy gondolom, hogy figyelemre méltó értékeket közvetít ez a tárlat és a közös mondanivalón, vonásokon, a szakmai igényességen túl bizonyíték arra is, hogy a művészet, a minőségi, professzionista alkotómunka a kedvezőtlen körülmények ellenére életképes még ebben az értékvesztő, amerikanizálódó világban is.
