Egy festőművész folyamatos tevékenysége a nyugdíjaztatása után természetes jelenség. Ha 75 évesen is örömmel és sokat dolgozik, már ritkaságszámba megy. Amikor ebben a korban még arra is képes, hogy megújítsa kifejezésmódját, tematikáját és egy év leforgása alatt olyan látványos fejlődést ér el, mint amilyent Pop Nicolae mostani, április 18-án, 16 órakor az újközponti Galériában nyíló tárlatán tapasztalhatunk, már valóságos csodának tűnhetne, ha a képzőművészetben lennének csodák, és ha nem ismernénk azokat a körülményeket, amelyekhez felénk az alkotók zömének az utóbbi évtizedekben alkalmazkodnia kellett.
Neki az európai művészeti, kulturális élet perifériáján elhelyezkedő Szatmár megye központjától is távol eső helység, Apa lett az otthona. Itt volt csaknem ötven éven át rajztanár, igazgató, polgármester, történész, itt szerezte tanügyi fokozatait, és innen próbálkozott folyamatosan csatlakozni a Román Képzőművészek Szövetsége Szatmári Fiókjának a tevékenységéhez. Nyilvánvaló, hogy szüksége volt a nyugdíjas évek kötetlenségére ahhoz, hogy ekkorát lépjen. A most látható anyag jórészt az utóbbi év termése, amely folyamán szinte naponta, általában reggeltől-estéig dolgozott.
Fejlődésének látványos volta abban áll, hogy a múlt évi szatmári kiállításán még jórészt hagyományos kifejezésmódú, realista hangvételű csendéletekkel, tájképekkel jelentkezett, idei tárlatán átlényegített, az expresszivitás növelése érdekében végsőkig leegyszerűsített képelemekből kialakított kompozíciók, portrék, aktok kerültek túlsúlyba. Ezek zöme a közelmúlt és a kortárs román festészet legjobb hagyományait idézik, őrzik. Még nem teljesen kiforrott, leülepedett képi világot tár elénk — egy ekkora váltás után ez el sem várható — de a művész alkotó erejével, megújulási szándékának kézzelfogható eredményeivel minden kételkedőt meggyőz arról, hogy a folyamat messze nem ért véget.
Nemrég, egy kulturális rendezvényen azt fejtegették, hogy minden kiugróan tehetséges ember a kisvárosi, falusi életmód, körülmények, igénytelenség áldozata volt és ma is kivédhetetlenül azzá válik. Mások úgy gondolják, hogy a kedvezőtlen körülmények nem lehetnek gátjai a tejes alkotói kibontakozásnak, még olyan festő is akadt csekély létszámú, szerény alkotóközösségünkben, aki a párizsi kollégáknak akarta megmutatni, hogy mi az igazi művészet.
Én elsősorban azt szeretem Pop Nicolae alkotói, emberi magatartásában, hogy realista. Nem képzeli azt, hogy a festészet 21. századi nagy megújítója, áldozatnak sem érzi magát, hanem képei tanulsága szerint úgy gondolja, hogy a művészetet, kortársai ehhez kötődő igényeit tanárként, mentorként, művészként bárhol lehet szeretettel, igényesen és eredményesen szolgálni.
Csak sejtem, hogyan alakult volna a pályája, ha az ország egyik jelentős művészeti hagyományokkal rendelkező központjában élt, dolgozott volna. Minden valószínűség szerint figyelemre méltó karriert mondhatna ma magáénak és sokkal ismertebb, a hivatalos fórumokon elismertebb lenne.
A nagy központokban azonban számos élvonalbeli alkotó él, ha néhányan eltávoznak közülük, tucatnyian lépnek a helyükbe, de a hozzá hasonló kulturális mindenesek szerepe egy község életében behelyettesíthetetlen. Küldetés a javából, amelynek minden sikeres epizódját az őt körülvevő emberek hálája, szeretete, elismerése kíséri.
Elsősorban a fentiek miatt gondolom, hogy minden tekintetben irigylésre méltó pálya az, amit a kollégánk, barátunk a mai napig magáénak tudhat. Ennek kiteljesítéséhez kívánunk valamennyien erőt, egészséget, alkotó kedvet és további sikereket.
