Siralmas állapotban van a szatmári főposta, nagy kár, mert fontos épületről van szó, amely a XIX. század végén romossá vált, és emiatt lebontott Rákóczi udvarház helyére épült 1892-ben. Régebben márványtábla idézte a fentieket, lehet, hogy Pap Endre házának az emléktáblájához hasonlóan ez is valahol a múzeumban van, csak nem tudunk róla?
Bierbauer István (1861-1939), budapesti építész, szakíró tervezte, aki többek között a salgótarjáni postaépület tervezője is volt. Bierbauer nyilvánvalóan, szembeszökően arra törekedett, hogy a város akkori főutcájára egy ideillő, hangulatos, harmonikus homlokzatú, játékos formavilágú, de ugyanakkor tekintélyt ébresztő, monumentális hatású középület kerüljön, amely hosszú távon eleget tud tenni a napi forgalomnak. Épülete tartalom és forma, funkció és esztétikum olyan meggyőző együttese, mint a szatmári állomás, a Királyi Katolikus Főgimnázium, a sugárúti Telefon Palota, az Osztrák-Magyar Bank szatmári épületei. Egyértelműen alkalmazkodott az alföldi kisváros korabeli építészetéhez, nem kívánta túlharsogni méretével, túldíszítettségével, magasságával, különleges épületelemekkel környezetét, sokkal inkább szeretett volna tömegében, homlokzatával beleolvadni abba. Sok rokon vonást mutat a mellette álló református gimnázium (jelenleg művészeti líceum) nagyjában azonos időben emelt saroképületével. A legfontosabb szerkezeti különbség az, hogy a posta főbejárata a sarokrészen van, ez az épület legfontosabb, legdíszesebb, leggazdagabb tömegjátékú része. E mögött van a központi, forgalmasabb, látogatottabb, a nagyközönség számára kialakított előcsarnok. Nemcsak formavilágában, de a kivitelezésben is gyönyörű munka a díszes tornyocska. A toronyablakok felett csigavonalú épületelem látható, amelyeket kis toronyszerű, ma már alig felismerhető díszítésű kiugrók fognak közre. A záró párkány alatt mutatós, a felújításra már rég beérett díszítő sor látható. Nagyon szép az ívelt bejárat teljes felső felületét betöltő, különleges formavilágú erkély, terasz. Az egyszerű, otthonos hangulatot keltő főbejáratot, az ablakszemöldök fölötti félkörös, hármas tagolású ablakocska egészíti ki, formálja díszesebbé, ünnepélyesebbé.
A földszint, biztonsági okok miatt kötelező ablak- és ajtórácsai viszonylag elfogadhatóan illenek ebbe a miliőbe, az élénkvörös feliratok, postaládák, a rombusz formájú betűkből álló függőleges felirat, a torony vörösre (régebben piros-sárga-kék) festett kerek ablakai, alaposan elütnek az épület egészétől, annak hangulatától. Nyilvánvaló, hogy a posta jelképeit csak úgy lehet, úgy szabad alkalmazni, ahogyan azokat országosan előírják, de azt, hogy miért ilyen cifra, miért függőleges a felirat és miért kellett a toronyablakokat is vörösre festeni, már kicsit nehezebb lenne megmagyarázni.
Besorolható-e valamelyik stílusirányzatba a szatmári főposta épülete? Úgy gondolom, hogy nem, hiszen lényegében ez is eklektikus, mint a múlt századfordulós középületek jelentős része. Arról, hogy jelenleg ilyen siralmas képet nyújt ez a homlokzat, nem az ipari alpinistáink tehetnek. Ők itt is csak leverték azokat a leváló félben lévő vakolatdarabokat, amelyek a járókelők testi épségét naponta veszélyeztették. Az értő, esztétikus, az eredeti formavilágot messzemenően tiszteletbe tartó felújítás már nem az ő feladatuk, kötelességük lenne.
A szatmári törvényszék épületét is Orth Ambrus tervezte (1897 k. készült el), akárcsak a Faipari Líceumot (1907). A főépület díszes bejáratát négy dór oszlop fogja közre, ezek fölött látható a fogsor –frízzel, bábos korláttal díszített nagyméretű, impozáns erkély. A falpillérekkel szépen tagolt homlokzatot gazdagon díszített keretű, oromzatos ablakok sora teszi még ünnepélyesebbé. A fentiek az Építészet Szatmáron címet viselő könyvemben írtam a kettős épülettömbről (törvényszék és börtön), amelynek a díszítményei számomra máig nyújtanak újabb meglepetéseket, felfedezni valókat. Ilyenek a főbejárat félkörös ívei feletti levéldíszek, az ív záróköve, az oromzatokat, valamint az ablakok könyöklőit „támasztó” gazdag formavilágú, kiugró konzolok. Az utóbbiak között szépen mintázott, füzérdíszt figyelhet meg az érdeklődő. Az épület jellegének kialakításában domináns szerep jut a földszint rusztikázott felületének. Nem hiányozhatnak erről az oroszlánfejek sem, az erő, a bátorság szimbólumai.
Az építész, Orth Ambrus nem titkolt szándéka volt, hogy a többi városi törvényszék épületéhez hasonlóan tekintélyt parancsoló, monumentális, erőt, stabilitást sugározó olyan épülettel gazdagítsa a rohamléptekben iparosodó, erőteljesen fejlődő települést, amely tiszteletben tartja forma és funkció egymásrautaltságát, szimbiózisát. Megítélésem szerint ezt a célját messzemenően elérte, olyannyira, hogy 120 év távlatából sem kopott ennek az azóta sok mindent megélt és kora miatt gyors és alapos felújításra szoruló épületnek a varázsa.
