A polgárosulás, az emberközpontúság, a humanizmus művészete, a gótika ellenpontozásaként jelentkezik a középkor vége felé, és terjed el a festészetben, szobrászatban, építészetben a 15. században. Realista, valósághű művészet.
A reneszánsz festészet, szobrászat, mint köztudott Itáliában fejlődött ki, csúcspontját a Medici családnak köszönhetően Firenzében érte el, innen terjed tovább a környező városokban, országokban.
Először a szobrászatban hódít az új, emberközpontú stílus, kiemelkedő alkotásként megemlíthető Donatello és Michelangelo Dávid szobra, a reneszánsz szobrászat iskolapéldái.
A festészet óriásai a stílus fénykorában Leonardo da Vinci (Mona Lisa, Utolsó vacsora, Sziklás Madonna), Michelangelo (A Szixtusz-kápolna mennyezetfreskói, oltárképe), Raffaello (a pápai termek faliképei, Balthazar Castiglione arcképe). A festészet egyik legnagyobb újítása a távlati ábrázolásmód, a tér megjelenítése, vagyis a perspektíva. Az északi államokban feltétlenül meg kell említeni Jan van Eyck és Dürer művészetét.
Az építészet jellemző vonása a vízszintes tagolás, a szimmetria, az antik építészeti elemek szabad alkalmazása. Az ornamentika gyakran használt motívumai: akantuszlevelek, virágfüzérek, bőségszaruk, puttók stb. Közismert példák az egyházi építészetben a firenzei Dóm, a római Szent Péter-bazilika (Bramante), Michelangelo kupolájával. A világi építészet remekei közé sorolható pld. a franciaországi Blois-i kastély vagy a moszkvai Kreml is.
Mátyás királynak köszönhetően a reneszánsz Magyarországon is hamar elterjedt, ennek szép példája többek között az esztergomi Bakócz-kápolna, de a késő reneszánsz építészet remekei közé sorolhatóak az erdélyi templomvárak is.
Manierizmus
A reneszánsz művészet hatására alakult ki a 16. században a manierizmus, amely festészetben, építészetben egyaránt jelentkezik. Jeles képviselői az érett reneszánsz mesterein (pld. Michelangelo) kívül Tiziano, El Greco, Benvenuto Cellini stb. Műveikre jellemző a részletezés mellett az ábrázolás féktelen újszerűsége, a misztikum felé fordulás.
Sokan a manierizmust az alkotóerő hiányával, a modorossággal azonosítják. Ez az álláspont természetesen téves, egyike azoknak az erőltetett, olykor primitív leegyszerűsítéseknek, amelyeket hasznos elkerülni.
Azon hosszasan lehetne vitatkozni, hogy El Greco ábrázolásmódjában hol ér véget a manierizmus és hol kezdődik a barokk, Michelangelo Utolsó ítélet című oltárképe milyen mértékben manierista, és mennyire igaz az a kijelentés, hogy sokan őt tartják a festészetben a barokk művészet előfutárának. Az erőltetett besorolásokat az elméleti szakemberek találták ki és ezekkel a legtöbb alkotó egyszerűen nem tud mit kezdeni.
