Bőven akad látnivaló a színház utcájában, amelynek a legtöbb szatmári utcához hasonlóan elég sok neve volt az utóbbi évtizedekben, jelenleg Horea utcának hívják. Nevét úgy kapta, hogy eredetileg Hám János utca volt, még az ötvenes, hatvanas években is így nevezték a szatmáriak, az 1907-es térképen is így szerepel. Gondolom emiatt 1946 után gyorsan kerestek neki egy szintén H betűvel kezdődő, az akkori igényekhez mérten szalonképes román nevet. A H betű (valószínűleg a fentihez hasonló meggondolásból) valahogy tapadt az idők során ehhez az utcához, 1941-ben például Hitler nevét viselte. Az impériumváltás utáni időszak a kivétel, a kakukktojás, ekkor Lucaciu utcának hívták. Hogy a Lucaciu utca jelenleg máshol (a szobor megint máshol) van Szatmáron, az nem véletlen, sajnálatos baki, hiszen a Horea utca is máshol volt. 1920 után így nevezték ugyanis a Károlyi közt.
A minden bizonnyal sokoldalúan tájékozott és kiváló névadóink kivételes és bámulatra méltó kompromisszum készségének köszönhetően a későbbiekben egy a Zsidókorzót a piaccal összekötő mellékutcát, a Bem utcát nevezték el Hám Jánosról, a modern Szatmárnémeti megteremtőjéről, mivel a régi utcanév, mint láttuk, már foglalt volt. A Bem név pedig úgy eltűnt városunk utcanevei közül, mintha a tábornok nem Szatmár főterén állíttatta volna hadirendben a csapatait az erdélyi hadjárat előtt, hanem valahol máshol, mondjuk Fălticeni környékén.
Aki még az ilyen, több mint megtévesztő, legtöbbször egyenesen zavarba ejtő manőverek után is kiismeri magát a szatmári utcanevek dzsungelében, az úgy gondolom, minden elismerést megérdemel, de ne számítson arra, hogy kikérik majd a véleményét, mert a tények ismerete ma már senkinek sem fontos. Egyszerűen minden tájékozatlan ember számára idegesítővé vált, és mivel ők vannak többségben, kiment a divatból.
A továbbiakban ezen a viszonylag rövid, de annál forgalmasabb utcán néhány olyan díszítő elemre hívnám fel a figyelmet, amelyek mellett naponta elmehetünk anélkül, hogy figyelmesebben tanulmányoznánk, vagy akár észrevennénk őket.
Az utca elején feltétlenül figyelmet érdemel az egyik bérházon az a rendkívül elegáns kettős ablakkeret (01), amelynek főmotívuma a kagylóhéjszerű alapon látható leányfej (magas dombormű), alatta keskeny, kagylómotívumos, félkörös ívű fülke van. A samott téglákkal kirakott háttér ezúttal sokat segít a keret gazdag motívumvilágának az érvényre jutásában.
A 02-es képen látható kapubejárat is eklektikus, akárcsak a legtöbb itt látható homlokzat. A szépen tagolt, játékos felület a vájatos falpillérektől a félkörös ívig, a tojáslécektől a változatosan profilírozott elválasztó elemekig több klasszikus motívumot egyesít. A félkörös ív melletti térkitöltő rész növényi ornamentikája valamint szárnyas angyalfejei híven tükrözik a múlt századforduló kifinomult, gyakran túlbonyolított ízlésvilágát.
Kétségtelen, hogy a város egyik legszebb szecessziós dísze (03) is itt látható. Ezt reprodukáltam, mivel nemrég újították fel, de ugyanazon az épületen még nagyon szép, bár pillanatnyilag elég elhanyagolt állapotban lévő szecessziós díszítéseket fedezhetünk fel.
A részletek szépségének érvényre jutását nemcsak az elhanyagolt állapotuk, hanem a különféle csövek és kábelek tömkelege is zavarja (itt is, másutt is), mintha valamennyi szatmári középület, magán- és bérház a párizsi Georges Pompidou Központtal szeretne versenyre kelni. Nem vagyok tökéletesen tisztában ezeknek a kábeleknek az elhelyezési előírásaival, a bevezetésük módjának a kötelező előírásaival, de azt valahol sejtem (lévén, hogy én is lakásban lakom, amelybe kábelek és csövek hozzák a vizet, villamosságot, világhálót, kábeltelevíziót, gázt, kaputelefont, vezetékes telefont stb.), hogy ezeket kicsit civilizáltabb módon, kevésbé csüngősen, lógósan, csomósan, összekuszáltan is be lehetne vezetni az épületbe. A gyakorlat azt igazolja, hogy ilyesmire a legtöbb helyen nincs igény, ebből származik aztán az átgondolatlan, felületes, bántó gányolás, amelyet lépten-nyomon tapasztalhatunk középületeken, de gyakran magánházakon is. Ha kicsit alaposabban utána néznénk, talán az is kiderülne, hogy valójában ezeknek a vezetékeknek a felét sem használják. A tehetetlenségi erő folytán csak úgy ottmaradtak, és az óta, senki sem foglalkozik velük.
A figyelmes nézelődő felfedezhet még itt egy kis ablakszemet átölelő, volutával díszített keretű kartust (04) — amelynek rácsai mögött bizonyára az utóbbi száz évben nem sokszor takarítottak — valamint egy szecessziós díszítésű szimmetrikus, tulipános, virágos, lendületes díszítésű vasrácsot (05) is.
Látható természetesen itt olyan túlburjánzó díszítés is, amelyet a kispolgári ízlésvilág, az egymást túllicitálni vágyó igyekezet hozott létre, és amelynél a dolgok természetéből adódóan minden egy kicsit többnek, szebbnek, gazdagabbnak szeretne látszani, mint a valóságban. Klasszikus példái ennek a jobb sorsra érdemes erőfeszítéseknek a 06 és 07 számmal jelzett részletek, amelyekhez hasonló bőven akad itt is és másutt is a városban.
