Dr. Zagyva Miklós szatmári belgyógyász legújabb, nyolcadik kötetének a címe ez, arról árulkodik, hogy a szerző ezúttal is egészségügyi problémákat tárgyaló írásait gyűjtötte egybe. A különbség az előzőekhez képest talán annyi, hogy itt elsődleges szempont volt olyan mindennapi gondjainkkal foglalkozó jelenségek körbejárása, mint az ájulás, ásítás, bélgáz, horkolás, böfögés, ágybavizelés, csuklás, gyógyszerfüggőség, lúdtalp és még sorolhatnám. Kizárt, hogy ezek valamelyikével, vagy akár többel is egyszerre ne találkoznánk életünk során, hiszen, ahogy írja: „Testünk nagyon beszédes, szinte szószátyár, és azonnal jelzi, ha gondja, baja van, csak oda kell figyelni rá”. Mostani kötetében a szerző a „beszédes jelzésekről” értekezik, ezeket magyarázza tudással, tapasztalattal, segítőkészséggel, humorosan, közérthetően.
Zagyva Miklós könyve témájáról az előszóban a következőket írja: „Ez a könyvecske olyan kisebb fajsúlyú testi ügyekról-bajokról szól, apró és színes kavicsokhoz lehet talán hasonlítani őket, amelyek az orvostudomány részei ugyan, de valamiért mostohagyermekek, nem különösebben beszélnek róluk, az egyetemi oktatásban is csak megemlítik őket, a szakkönyvek pedig néhány szóval vagy mondattal átsiklanak felettük. De szólni kell róluk is, egyrészt mert a kisembernek a legkisebb baja is nagyobb a másénál, másrészt pedig mert ezeknek az ismereteknek manapság már az általános műveltség tárában a helyük.”
Kávézás közben lapozgatjuk a kötetet, nézzük az illusztrációkat, amelyek a szerző munkái, és rögtöm előtör a kérdés: hogy jut eszébe egy félévszázados szakmai tapasztalattal rendelkező belgyógyásznak rajzolni? Ami engem illet, nem csodálkozom, hiszen nemrég volt a kezemben az 50 éves jubileumi visszaemlékezések kapcsán a szatmári képzőművészek első megyei tárlatának a katalógusa (1968 december – 1969 január), abban olvasható, hogy a 24 résztvevő között ott van Zagyva Miklós is, aki A nap születése című temperaképét (35/49 cm) állította ki.
Lapozgatás közben előbukkan egy pajzánnak tűnő cím: Gyerekcsinálás. Kérdő tekintetemre gyorsan jön a magyarázat, az írás a mesterséges megtermékenyítésről (fecundatio arteficialis) szól. Megbeszéljük azt is, hogy az idő előtti öregedés leghatékonyabb ellenszere az aktivitás, mások, a közösség számára is hasznos feladatok vállalása, megoldása. Zagyva Miklós nemcsak jó humorú, kiváló íráskészségű, gondolkozó ember, akivel minden találkozás tanulságos, öröm, hanem közismert arról is, hogy elszánt ellenzője a túlgyógyszerezésnek, pontosan tudja, vallja, hogy az emberi test felépítése, működése olyan csoda, amely magasan meghaladja az emberi, tehát az orvosi képzelőerőt is. Életem során kevés hasonló gondolkozású doktorral találkoztam, róluk, a tudásukról, emberi tartásukról, széleskörű műveltségükről, szerénységükről, megbízhatóságukról beszélgettünk, így gyorsan telt az idő.
Közben – bármennyire is próbáltam visszafojtani – rámjött az évek óta visszatérő, rekedtes tavaszi köhögés. Miklós hamar kizökkent írói szerepéből, egy névjegykártyára felírt valami gyógyszer-félét, megjelölte a természetgyógyász üzletet is a Kazinczy utcán, ahol megvásárolható. Hosszú ismeretségünk óta ez volt az első alkalom, hogy orvosként segített. Mutattam a cetlit az elárúsítónak-gyógyszerésznek, rápillantott és megkérdezte: Zagyva doktor úr küldte? Gondoltam, felismerte az írását, de nem, felvilágosított, hogy a doktor úr általában a természetes alapanyagú gyógyszerek híve és azokból is csak azt javasolja betegeinek, amelyek tapasztalatai szerint már a gyakorlatban is beváltak, ezekből jött rá azonnal a forrásra.
Dr. Zagyva Miklós a helyi lapban évtizedek óta közöl írásokat, jegyzeteket, első könyve 2008-ban jelent meg, 2015 óta évente jelentkezik egy-egy újabb kötettel, a fentiek nem mindennapi szakírói termékenységre utalnak. Eddigi kötetei címe: Tarkabarka irkafirka irka (2008), Kukkantó (2011), Svédasztal (2013), Reszelttorma (2015), Fő az egészség (2016), Görbe tükör és miegymás (2017), Hepehupák (2018), Testem, testem, mondd meg nékem (2019).
Közhely, hogy tudományoskodni, tudálékoskodni, idézetekbe kapaszkodni, lábjegyzetelni viszonylag könnyű feladat. Világosan, közérthetően és tudományosan is helytállóan fogalmazni már jóval nehezebb. Talán ez is magyarázza, hogy miért volt különösen munkaigényes az idei kötet, amelyet minden érdeklődőnek jó szívvel ajánlok.
