Ezt a bevezetőt egy 2009-ben Budapesten bemutatandó album számára írtam Szatmárnémetiről
Szatmárnémeti bemutatása
Szatmár megye legnagyobb városa, közigazgatási központja Szatmárnémeti. Ez a tipikusan alföldi település Románia északnyugati részén, a Szamos partján fekszik. 1972-ben ünnepelte fennállásának ezeréves évfordulóját, ennek ellenére a városba érkező alig láthat benne több évszázados épületeket. A központ és környéke a múlt századfordulón, illetve a 20. század elején nyerte el mai arculatát. Mindez természetes, hiszen a múltban főleg vályogból, fából építkeztek lakói. Török, tatár dúlta, tűz és árvizek pusztították, amúgy is gyér lakosságát pedig járványok és éhínségek tizedelték. 1703-ban a település porrá égett, szinte egyetlen ház sem maradt épen benne.
1900-ban hozzávetőlegesen 20000 ember élt itt, 3000 házat számláltak: 1400 vályogból, 814 fából épült, több mint 2500 háznak pedig zsindely-, illetve zsúpteteje volt. Látványos, gyors fejlődéséről, polgárosodásáról, iparosodásáról az elmúlt bő száz évben beszélhetünk.
A városnak az 1997-es adatok szerint 130967 lakosa volt, ezek száma 2002-ben már 115142-re csökkent. 2002-ben a városban 66638 állampolgár románnak, 45298 magyarnak, 1607 németnek, 1115 roma nemzetiségűnek vallotta magát.
A város történetének kezdeti időszakáról viszonylag kevés dokumentummal rendelkezünk. Vannak információink a várról, amely földvár volt. Fénykorát a Somlyai Báthoryak idején élte, akik a Szamosnak új medret ásattak és a várfalakat jól megerősítették. II. Rákóczi Ferenc, illetve hadvezére, gróf Károlyi Sándor romboltatta le a várat a 18. század elején, de maradványainak, árkainak végleges felszámolása még hosszú ideig elhúzódott.
Ahogyan arra a neve is utal, Szatmárnémeti két városka egyesüléséből jött létre. A legtöbb forrásmunka szerint a Szatmár elnevezés a németektől származik, akik a várost Salzmarkt-nak (Sóvásárnak) hívták, más feltételezések szerint a városnév a vármegye első ispánja nevét őrzi. A másik név, a Németi, a Szent István felesége, Boldog Gizella királyné által ide telepített németek lakhelyére utal. A két helység, amelyeket hosszú ideig a Szamos kisága választott el, nem sokkal a szatmári béke (1711) megkötése után, 1712-ben egyesült és 1715-ben szabad királyi város lett. Még ekkor egészen kis település, 1769-ben alig több mint 5000 lakosa volt. Utcáit a római katolikus püspökség megalapítása után, 1805-ben kezdték burkolni, előbb tölgyfadeszkákkal, később a Szinérváraljáról hozott kővel.
A város reprezentatív épülete az újklasszicista homlokzatú Székesegyház, amelyet a XVIII. század végén épült plébániatemplomból fokozatosan alakítottak ki, és amely mai arculatát Hild József tervei alapján 1838-ban nyerte el. Előtte áll Szatmárnémeti legnagyobb püspökének, Hám Jánosnak (1781-1857) a bronz mellszobra, aki rövid ideig Magyarország hercegprímása is volt. A székesegyház régi sekrestyéjének öt kis termében, 2008-ban Egyházművészeti Múzeum, állandó kiállítás nyílt, amelyben értékes kegytárgyak, papi ruhák, 18, 19. századi bécsi, budapesti stb. festmények, ötvös remekek tucatjait láthatja az érdeklődő.
A közelben, a központi parkban látható dr. Vasile Lucaciu (1852-1922) görög katolikus pap, memorandista, politikus monumentális szobra, Cornel Medrea alkotása. A szobor 1936-ban készült, és sokan ezt az alkotást tartják a két világháború közötti román szobrászat egyik legjelentősebb megvalósításának. Ha megfeledkezünk Constantin Brâncuşi Tg. Jiu-ban látható emlékmű együtteséről, akkor van némi igazság ebben a megállapításban.
A Szatmári Székesegyház közvetlen közelében az 1 Decembrie 1918 (Széchenyi) utcában tekinthetik meg az érdeklődők az ugyancsak neoklasszicista stílusban, a székesegyházzal hasonló időszakban épült püspöki palotát, amelyet a Károlyi grófok uradalmi építőmestere, Bittheuser József tervezett. A palota kápolnájában ma látható, szépen felújított oltár egykor az erdődi várkápolnában állt. Petőfi Sándor és Szendrey Júlia esküdött előtte, 1847-ben örök hűséget egymásnak. A palota lépcsőházában látható az a 18. századi hatalmas, fából faragott korpusz, amely egykor Erdődön, az esküvő idején az oltár felett függött. Figyelemreméltóak a palota folyosóján látható értékes festmények, szobrok, amelyeket a közelmúltban újítottak fel. Az ugyanitt őrzött régi könyvek gyűjteményében egész térségünkben páratlan, XVI., XVII., XVIII. századi könyvritkaságokat őriznek, többek között egy Károlyi Bibliát is.
Szatmárnémeti nem csupán soknemzetiségű város, hanem ebből adódóan a templomok, tornyok városa is. Számos felekezet, egyházközség emelt Szatmáron templomot magának, hiszen ortodox, görög katolikus, református, római katolikus, baptista, adventista, unitárius, evangélikus, zsidó vallású lakosok élnek itt.
A püspöki palota melletti görög katolikus templom, és a Megyei Múzeum melletti park területén látható ortodox templom a két világháború között, a harmincas években épült, mindkettő a román építészeti iskola jellegzetes alkotása.
Szatmárnémetinek három zsinagógája és több zsidó imaháza is volt a 20 század első felében, ezekből csak a Várdomb utcai zsinagóga maradt meg. Az épületegyüttesből ma már csak a kis kápolnát használják, azt is ritkán.
Az utóbbi két évtizedben, az 1989-es változások után számos új református, görög katolikus, ortodox, baptista stb. templom épült, épül városunkban és szerte a megyében.
Elég sok adattal rendelkezünk a város fejlett és több évszázados múltra visszatekintő iskolahálózatáról. Református gimnáziuma, mint intézmény szinte a reformációval egyidős és 1997-ben ünnepelte fennállásának 440 éves évfordulóját. Tanári szobájának falfestményeit a 20. század kilencvenes éveiben készítette a szatmári születésű Bartók Lajos. Ezek a város laikus falfestészetének ma is megtekinthető legkorábbi produktumai. A főgimnázium épületében látható a névadónak, Kölcsey Ferencnek, valamint az iskola két híres növendékének, Szilágyi Domokosnak és Páskándi Gézának a mellszobra.
A katolikus gimnáziumot 1636-ban alapították, de volt iskolájuk Szatmáron már a 14. században a minoritáknak és domonkos rendi szerzeteseknek is. Az utóbbiaknál tanult az erdődi származású Bakócz Tamás, a későbbi esztergomi érsek, konstantinápolyi pátriárka is. Királyi Katolikus Főgimnáziumnak épült 1912-ben a maga korában rendkívül korszerű, ma a M. Eminescu Kollégiumként ismert épület is. Számos kiemelkedő kulturális személyiség volt növendéke: Ioniţă Andron fotóművész, Gabriel Strempel kutató, akadémikus, Gabriel Georgescu tanár, költő valamint Ion Ţânţaş, Ion Popdan festőművészek stb.
A főtér egyik legszebben tagolt, eklektikus homlokzatú épülete, a Csizmadiaszín a 19. században épült és a város szerteágazóan fejlett céhes múltjára emlékeztet.
A Dacia (Pannónia) szálloda növényi díszítőelemeivel, majolika cserépdíszeivel, a magyaros szecesszió szép példája. Bálint Zoltán, Lechner Ödön tanítványa tervezte. Nem az egyetlen szecessziós stílusú épület a városban, ez a témakör átfogó, vaskos tanulmányt érdemelne.
Egyszerűségében is impozáns a Láncos-templom 1807-ben befejezett, késői barokk stílusú épülete, amely sok rokon vonást mutat a város Németi-templom néven ismert, hasonló korú épületével.
Érdemes megnézni a Tűzoltótornyot, a Vécsey-házat, a volt Prefektúra (ma Megyei Múzeum) épületét, az Iparos Otthon, a Zárda épülettömbjét. A Vécsey-ház ma Művészeti Múzeum, amelyben többek között olyan jelentős szatmári művészek alkotásait lehet látni, mint Aurel Popp, Litteczky Endre, Erdős I. Pál, Mohy Sándor stb.
Igazán élményszerű azoknak a kis utcáknak a hangulata, amelyek a történelmi városrészek zegzugos és a 20. század elejéig közművesítés nélküli utcácskáiból alakultak és alakulnak mindmáig.
Szatmárnémeti új központja a20. század hetvenes éveiben épült N. Nicolae Porumbescu műépítész tervei alapján. Az újközpontban található a Közigazgatási Palota, a Szakszervezetek Művelődési Háza, a Szamos Nagyáruház stb. A régi és új városközpontot összekötő Corneliu Coposu sétány a közelmúltban, 2008-ban készült el.
A városközpont közelében a barokk, klasszicista, neogótikus, neoromán, szecessziós stílusú épületek mellett jórészt eklektikus, több, különböző stíluselemből kialakított homlokzatok láthatóak.
A város ékességei a szépen gondozott parkok, amelyek közül megemlíthető a Kossuth-kert és a főtéri park.
Aki az említetteknél lényegesen régebbi építészeti alkotásokra kíváncsi a térségben, az Ákoson, Hadadon, Halmiban, Erdődön, Tasnádon láthat ilyeneket. Közülük is kiemelkedő jelentőségű az ákosi román stílusú, kéttornyú református templom, amely szinte 800 éves múltra tekint vissza. Külön tanulmányt érdemelnének a megye gótikus, barokk templomai is. Gótikus stílusú az erdődi római katolikus, vagy a halmi református templom. Gyönyörű késő barokk épület a nagykárolyi Kalazanci Szent József templom, neoromán stílusú a kaplonyi Szent Antal templom, Ybl Miklós alkotása, és még hosszan sorolhatnám.
Olykor még romos állapotban is gyönyörű kastélyokat, udvarházakat, úri lakokat láthat az érdeklődő Nagykárolyban, Hadadon, Aranyosmeggyesen, Erdődön, Sárközújlakon, Homokon.
Városunkról, megyénkről nemcsak épületei, hanem az itt élt, innen elszármazott híres személyiségek nevei is sokat mondanak. Közülük megemlíthető Ady Endre, Aurel Popp, Csűry Bálint, Otilia Marchiş, Károlyi Gáspár, Dsida Jenő, Vasile Lucaciu, Kaffka Margit, Nae Antonescu, gróf Károlyi György, Petru Bran, Szilágyi Domokos, Gabriel Georgescu stb.
Megyénkben található Sződemeter, Kölcsey Ferenc szülőfaluja. Vasile Lucaciu Apában, Ady Endre a Szatmár megyei Érmindszenten (Ady falván) született. Nagykárolyi születésű Kaffka Margit, Kaplonyban látható a Károlyi grófok kriptája, ide temették Károlyi Sándort és Károlyi Györgyöt is. Mikolához Gellért Sándor sorsa, élete, munkássága kötődik, Túrterebes, három püspököt is adott a Római Katolikus Egyházmegyének, itt látható a Perényi kastély is, a batizi Diákdomb a kuruc mozgalom kezdeteit idézi, Krasznaterebes Nae Antonescu, Egri Csűry Bálint emlékét őrzi, ápolja.
Erdődön, Nagykárolyban, Szatmáron Petőfi látogatásainak nyomait fedezhetjük fel, ezen kívül még számtalan jeles személyiségnek állítottak a fenti helységekben szobrot, készítettek emléktáblákat. Csak a megyeközpontban több tucat emléktábla, szobor utal kulturális örökségünk sokszínűségére, gazdagságára. Szobra van itt olyan személyiségeknek, mint Kölcsey Ferenc, Mihai Eminescu, Lükő Béla, Vasile Lucaciu, Dsida Jenő, Ioan Slavici, Hám János, Corneliu Coposu, Szilágyi Domokos.
Múltjának, hagyományainak, kulturális sokszínűségének, építészeti, szellemi örökségének, a hármas határ közelségének, Románia Európai Uniós integrációjának köszönhetően ez a térség joggal számíthat, minden közös szellemi kincsünket megismerni vágyó, őrző, gyarapító kortársunk valamint a turisták, az ide látogató üzletemberek érdeklődésére is.
