Napló

2011 tavaszán kezdtem el a honlapom Napló című könyvtárának a szerkesztését. Ez természetesen jórészt közérdekű, főleg szakmai vonatkozású dolgokról szól.

2026. január

Január elsején hajnalban hosszabb sétát tettem a városban, valamint a számítógépes anyagok feltöltésével rendszerezésével foglalkoztam. Meglátogatott  Gábor a három fiával. Játszani tanítottam a gyerekeket, mesemondó,

TOVÁBB OLVASOK

2025. december

Ezek a napok főleg adminisztratív feladatokkal teltek, számítógépes anyagogat készítettem elő, rendszereztem a meglévőket. Megjelenet a 179. kvízjáték, még mindig sokakat érdekel. Értesítettek, hogy a

TOVÁBB OLVASOK

2025. november

Újabb írásokat készítettem a Kényszer Iparosítás Múzeuma számára, eddig 19 készült el. Fotókat is küldtem Várady Enikőnek. Miklóssal voltunk kivilágításon a Magyar utcai és a

TOVÁBB OLVASOK

2025. október

Telefonon keresett a városmenedzser, az érdekelte, hogy miért nem vállaltam egy magyarországi csoport városi sétájának a vezetését, meg hogy vannak-e anyagaim a Kényszeriparosítás Múzeumához. Elmondtam,

TOVÁBB OLVASOK

2025. szeptember

Nemsokára megérkezik Klára számára a másik vászon is, most értesítettek. Sándor József még nem kapta meg a Sugárút négy példányát, amit postáztam a részére. Azt

TOVÁBB OLVASOK

2025. augusztus

Kiderült később, hogy rossz időpontot kaptam, a könyvbemutató nem 16-án, hanem 20-án lesz, így rövid idő alatt kétszer kell Kolozsvárra mennem. Átvettem a Sugárút tiszteletpéldányait,

TOVÁBB OLVASOK

2025. július

Kinyomtattam Klára plakátját, a tárlata szórólapját, megnyiratkoztam. A polgármestert 10 000 lejre büntették mert csúnya szavakkal illette egy politikai ellenfelét. A pénzt 50 banisokban szeretnék

TOVÁBB OLVASOK

2025. június

Tegnap  a városnapon kétnyelvű városnézést vezettem, amin 40-50 ember vett részt, délután Miklós és Gábor köszöntött fel, utána Fülöp Szabolcs elvitt motorcsónakkal egy útra a

TOVÁBB OLVASOK

2025. május

Megkaptam Dávid Lajostól a nagybányai csoportos tárlat képanyagát, hozzákezdtem a beszédem megírásához. Újabb városnéző sétákat utasítottam vissza időhiány miatt. Kifogtam egy csúnya hűlést, ezzel kinlódom

TOVÁBB OLVASOK

2025. április

Kifogtam a szokásos tavaszi influenzát: gyengeség, torok fájás, Köhögés, orrfújás, kezeltem magam ezzel-azzal. Megbeszéltem Forró Ágnessel április 12-én egy találkozót a teológián 15 órakor, hogy

TOVÁBB OLVASOK

2025. március

Értesítettek a kiadótól, hogy a nyomda valamikor a jövő héten szállítja a könyveket, ha ez megtörténik, megkeresnek. A csanálosi plébánia rövidesen a 300. éves jubileumát

TOVÁBB OLVASOK

2025. február

Ma nyílik a szatmári képzőművészek téli tárlata a művészeti múzeumban. Megnyílt az éves tárlatunk a szatmári a szatmári Művészeti Múzeumban, ezen két munkával vettem részt,

TOVÁBB OLVASOK

2025. január

A múlt évtavaszán beléptem életem 80. évébe. Folytattam a kvízjátékok sorozatot, Klárával folyamatosan tanultunk, festettünk, számos írásom jelent meg az Új Hétben, a Sugárútban, a

TOVÁBB OLVASOK

2024. december

Felhívott Szabó Gyula  a Kriterion Kiadótól, a nevek írását egyeztettük, szerinte a könyv még az idén, valószínűleg Karácsony után megjelenik. Megvannak a választási eredmények, az

TOVÁBB OLVASOK

2024, november

A fontosabb novemberi események: Mari Kolozsvárra ment kivilágítani, mi Miklóssal a Magyar utcai temetőben voltunk, később vittem egy koszorút a Mátyás király utcai temetőbe a

TOVÁBB OLVASOK

2024, október

Kerestek Nagykárolyból, felkértek egy előadásra a kommunikációról, ez október 20.-án lesz a kastélyban. A Sugárút jubileumi számát elküldte a főszerkesztő, kis módosítás kellett a borítón,

TOVÁBB OLVASOK

2024. szeptember

Számítógépes anyagokat rendszereztem, töltöttem fel. Megjelent a 117. kvízjáték, ezt a megszokottnál kicsit kevesebben töltötték le. Tóth Géza keresett, egy polgári ház díszítése felől érdeklődött,

TOVÁBB OLVASOK

2024. augusztus

Elküldtem Erdős Juditnak az édesapjáról szóló írásomat. Ez nem volt se hízelgő, se ajnározó, tárgyilagosan írtam róla. Judit visszajelzett, hogy rendben van. Ma videót készítettem

TOVÁBB OLVASOK