Tegnap a városnapon kétnyelvű városnézést vezettem, amin 40-50 ember vett részt, délután Miklós és Gábor köszöntött fel, utána Fülöp Szabolcs elvitt motorcsónakkal egy útra a Szamoson, ezekről, valamint a városnapról több sozoat fotót tettem fel az oldalamra. Értesítettek, hogy június 2-án, 19 órakor a véndiákok újabb gyűlést tartanak. Kiderült, hogy megváltozott a vezetőség, gyűlést tartottak, de azon csak a tagok vehettek részt. Tagok azok, akik a tagdíjat fizetik. Én erről most hallottam először, hogy van ilyen, úgy tűnik mások is. Egy kolléga rögtön ott hagyta a gyűlést, egy másik kilátásba helyezte. Én megkérdeztem, hogy most tag vagyok-e? Az volt a válasz, hogy az vagyok, alapító tag. Hazamentem és küldtem 200 lej tagdíjat a szövetség bankszámlájára, de előtte elmondtam, hogy a cél nem a klikkesedés, meg a statutum emlegetése, nevetséges, hogy a szövetségnek csak 35 tagja van és nem sok száz. Vannak dolgok, amit kifelé mutatni kell, de egymás között ez egy baráti társaság, ahol mindenki főszereplő és mindenki egyenrangú, mert ezen az úton csak egy lépés és megalapítjuk a Kommunista Pártot. Az elnök és az alelnök megkeresett és arra kértek, hogy maradjak, nem állt a szándékomban menni. Megszerkesztettem az emléklapot, Ligeti L. Zoltán arcképével és elküldtem Tóth Gézának, azzal, hogy ossza meg. Egy napot vártam, mivel a megosztás elmaradt, közzé tettem az oldalamon és elküldtem Boros Attilának, az újonnan megválasztott elnöknek, aki rögtön reagált a küldeményre. Részt vettem a Kölcsey ballagási ünnepségén, átadtam az általam alapított díjat. Ebédet adtam Klárának és Ábelnek idehaza és elvittemk őket Koltóra, Wagner Péter tárlatnyitójára, ahol a megnyitó után közös vacsorán vettünk részt mind a hárman, este későn értünk haza, Wagner Pétertől kaptam egy szép albumot ajándékba, a tárlatnyitó után egy budapesti építész jött hozzám és azt mondta, hogy eddig csak egy Dávid nevű művészettörténészt hallott ilyen közvetlenül, meggyőzően beszélni a művészetről. Az eseményről fotó-sorozatot osztottam meg az oldalamon. Valószínűleg ma kapom vissza a tárlatom képeit. Megkaptam, elpakoltam a képeket. Az Új Hétben megjelent a Kortárs nagybányai művészek tárlata című cikkem. Átküldtem Nagybányára Dávid Lajosnak. Átküldtem Wagner Péternek a tárlatnyitó vázlatos szövegét, valamint Ágoston Hugónak a Szatmárnémeti városközpontról szóló három kis írásomat. Közben főztem, takarítottam, mostam, bevásároltam, válaszoltam a levelekre, így túl a nyolcvanon is vannak feladatok, néha több, mint kellene. Tóth Géza megosztotta az emléklap tervemet Ligetivel, néhány embernek tetszik. Hugó kérte a városközpontról szóló mind a hat írásomat, ezeket egyszerre szeretné közölni. Küldtem egy műkritikai írást is neki: Százszázalékos művész szar. A szmítóghépes anyagaimat rendeztem, rendszereztem, ez állandó feladat. Géza hívott, mert látta, hogy kifizettem a tagdíjat a Véndiákoknál. Hosszas magyarázatokba kezdett a választásról, kérdezett az általam tervezett emléklap kiosztási módjáról meg hasonlókról. Azt mondtam, hogy a találkozók célja a közösség teremtés, annak bővítése, gyarapítása. Minden, ami ezt szolgálja jó. A klikkesedés kontraproduktív, arra is vigyázni kell hogy a találkozó jellege ne tolódjon el az önfeledt szórakozás irányába. Ha valakit megválasztanak valaminek, az nem dicsőség, hanem többlet feladat, felelősség. Mindenről meg kell kérdezni a véndiákok véleményét, mindenkit meg kell hívni, 3-4 embernél többen úgyse mondanak véleményt és nem jönnek el. A tagdíjra időnként emlékeztetni kell a tagságot, mert nem tudnak róla, vagy elfelejtik. Azt javasoltam, hogy az emléklapot szponzorok kapják, és még azok is, akik pénzzel támogatják a találkozót. Az ő neveiket időnként fel kell olvasni a hangosbemondóban. Mindent meg kell tenni azért, hogy sokan legyenek. Meghalt dr. Lovas János a BBTE Kihelyezett Tagozatának egykori tanára. Kipróbáltam, hogy fel tudok-e még menni a Tűzoltótoronyba, ez gond nélkül sikerült, Készítettem egy halom fotót. A MASZOL 15-én mutatja be a kisfilmet a Közigazgatási Palotáról, amelyet én mutatok be. Klára 18. születésnapját ünnepeltük. Jól sikerült a születésnap, ritka alkalom, amikor találkozik a család. Engem már kicsit fárasztanak ezek a felhajtások, de igyekeztem alkalmazkodni, készítettem egy halom fotót. Az Új Hét lehozta a 2018-ban írt összeállításomat Szatmárnámeti központjáról. Küldtem Hugónak három kis írást. Megjelent a beszélgetés a Közigazgatási Palotáról, eddig már sok beszélgetést, kisfilmet, interjút készítettek különféle alkalmakkor, témakörökről velem, ez a sikerültebben közé tartozik. Jártam a temetőben rendbe tenni a sírokat, közben fotóztam az alakuló várost Bud házánál, a mélygarázsnál. Készítettem három új írást az Új Hét számára. Ma 19-én tartom az előadásomat az MCC-n Szatmárnémeti építészetéről, azt írja a szervező, hogy az iskolai év vége felé közeledünk, kevesen lesznek. Majd meglátom. Kevesen voltak az előadáson, de azért elbeszélgettünk egy halom dologról. Írtam még két jegyzetet az Új Hét számára. Az Új Hét lehozta A világ kisajátíthatatlan című írásomat, valamint Ágopcsa Marianna egy 50 évvel ezelőtt közölt cikkét a bohócaimról: Egyetemes álarcosbál. Lócival a régi hídlábon jártunk, elég nehezen megközelíthető volt, de sikerült. Adtam Lócinak egy karórát, mert úgy gondolta, hogy azzal jobban tud „csajozni” a túlélő táborban. Felhívott a városmenedzser a posztom miatt, amelyben a kulturház márvány burkolatának a cserééjéről írtam: Én azt gondoltam, hogy ez már volt cserélve, ő azt állítja, hogy nem. Töröltem a bejegyzésemet. Az Új Hétben megjelent a Leonardo „önracképe” című írásom. A múzeum oldalán kisfilmet láttam a nemrég a művészeti múzeunban tartott spontán beszédemről, románul mondtam. Sógor Beátának átküldtem két részprogram adatait: az Ez is Szatmár tárlatról, valamint a városnéző sétáról. Klára tárlatával és az emléklappal még várok.
