Amikor haza érkeztem, hozzáláttam a hatalmas, több ezer felvételt tartalmazó fotóanyag feldolgozásához. 750 fotót őriztem meg ezekből, a képeket egy CD-re tettem és elküldtem azoknak a magyarországi barátaimnak, útitársaimnak, akiket ez érdekelt. Odahaza sok munka, feladat várt. Mari két nappal később érkezett meg Stockholmból, tehát üres lakás, hűtőszekrény, megválaszolatlan levelek, kifizetetlen számlák fogadtak. Közvetlen megérkezésem után telefonált a Kölcsey aligazgatója, hogy a tanfelügyelőség érdeklődik a rajzórák után, de ők az idén is hozzám ragaszkodnak. Végh Béla megkért, hogy írjak képelemzést egy verselemzése mellé. Rousseau Futballisták című képéről írtam: „A művész a kép tanulsága szerint valószínűleg a játékszabályokkal sincs tisztában, de ennek ezúttal nincs jelentősége. A festmény kompozíciós központja nem az előtér alakja, nem a merev szimmetriájú tájba épített mozgalmas jelenet, hanem a labda. Valamit tudhat a színekről, a kiemelésekről ez a 64 éves, nyugdíjas vámos — aki mellesleg meglehetősen későn, idős korban kezd el festeni — mert úgy sikerül a cselekményt megjelenítenie, hogy a kép derűs dinamikája, játékos kedvtől, erőtől duzzadó, sodró erejű lendülete a nézőt is magával ragadja. A labda piros foltja és a felé nyúló, megkaparítani vágyó kezek megjelenítése szinte késztetnek arra, hogy magunk is a játék részeseivé váljunk. Pattog a labda, lüktet az élet. A négy, valószerűtlenül színes, csíkos mezű bajuszos sportoló groteszk, darabos mozdulatokkal próbál idomulni ívéhez, gesztusaik egyszerre bábszerűek és színpadiasak. Igyekezetüket még jobban kiemeli, felerősíti a jelenetet keretező fasor merev, katonás, a távlati ábrázolás szigorú szabályai szerint megjelenített rendje.” Megkeresett Murvai Karola tanítónő, a készülő fokozati dolgozatáról konzultáltunk, amelyet kézművességből, az újrahasznosítható anyagokról ír. Megnéztem volt tanítványom, Király Lakatos Gabriella tárlatát az újközponti Galériában és írtam róla egy jegyzetet a Szatmári Hírlapnak, ebből idézek: „Furcsa, rendhagyó, mellbevágó a mostani tárlat tematikája, hiszen az alkotó legújabb festményei a szerencsétlenségek, természeti csapások világában kalauzolja a nézőt. Milyen ez a világ, kérdezhetnénk, de megítélésem szerint nem ez a tárlat lényege. Nem kérdés, hogy a kolléga árvíz, vagy földrengés utáni hangulatokat jelenít meg, hiszen mindez az ő esetében csupán kiindulópont, vagy ha úgy tetszik ürügy. Ürügy arra, hogy a képzőművészet alapelemeinek beható ismeretében a fiatal alkotó úgy ébressze fel nézőiben a rend utáni magától értetődő, örök emberi vágyat, hogy ennek ellenpólusát tárja elénk. Nem véletlen, hogy a festő eleve szűkre szabja nemcsak a tárlata tematikáját, hanem annak színvilágát is. Mindezzel jelzi, hogy számára festőként ezek a mesterséges, saját elhatározásból emelt korlátok adnak alkalmat igazán egy kifejezésbeli lehetőség messzemenő körbejárására, kiaknázására. Tény, hogy azoknak, akik felhőtlen szemlélődésre, könnyen érthető, bárki által azonnal birtokba vehető képi élményekre, üzenetekre vágynak, akár csalódást is okozhat egy ilyen kiállítás, de ezek az alkotások nem is az ő számukra készültek. Király Gabriela Luciana ugyanis sok fiatal, képzett pályatársához hasonlóan elsősorban nem olcsó népszerűségre vágyik, nem azonnali sikereket szeretne, hanem az önkifejezés végtelenül változatos lehetőségeit próbálja birtokba venni. Az egyetlen lehetséges, olykor gyötrelmesen nehéz úton indult el ahhoz, hogy idővel hiteles, öntörvényű alkotóvá nőjön.” Újabb meghívót kaptam Hejcére, az időpont ezúttal október 20-27. Sajnos nem tudok elmenni, hiszen ekkor már a Kölcseyben és a főiskolán is dolgozom. Megírtam Kiss Lacinak, hogy mi a helyzet, meg azt is, hogy örülök annak, hogy folytatódik a tábor. Augusztus 13-án, Nagyváradon jártam, nagyon szépen kitakarították, rendezték a Körös partját. A régi szecessziós, eklektikus épületekről ott is pattogzik a vakolat, hullnak a díszek, ezeket ott a homlokzathoz erősített hálók védik. Nagyon szépen újították fel a színházat, megtudtam, hogy a felirat betűi Zagyva Laci domborításai. A sétálóutca, a Sas palota belső, fedett folyosói szinte bármelyik európai város díszei lehetnének. Augusztus 15-én megkezdtem a Hollandiából hozott múzeumi anyag feldolgozását. Ez a sorozatom jelenleg 14 részből áll. Feltettem a honlapomra a szatmári képzőművészek névsorát, adatait, valamint a több mint kétszáz ismert szatmári személyiség adatait is. Talán tudja valaki használni ezeket. Megbeszélésen voltam a sugárúti Galériában, a szövetség ügyeiről tárgyaltunk Munteanu Eugennel. Megnéztem a Kölcsey leendő épületét, a volt Unió Iskolát, az egykori Boromisza konviktust. Erőltetett ütemben zajlanak az átalakítások, rengeteg javítani, átépíteni, szerelni való van. Beszélgettem az egyik mérnökkel, ő 31 emberrel a szereléseket végzi, szerinte iskolakezdésre készen lesznek. Ez az utóbbi három év alatt a Kölcsey harmadik épülete. Vajon meddig maradunk itt? Augusztus 20-án megjelent a két sorozatom (Ornamentika Szatmáron, Európa nagy múzeumai) egy-egy újabb részlete a Szamosban, a szeptemberi szám anyagát is ezen a napon küldtem el. Megkaptam Bartha Karola börvelyi tanítónő fokozati dolgozatát, amelyet kézművességből velem írt. Bátor, sokak által hasznosítható, eredeti munka. Augusztus végére befejeztem a számítógépes anyagaim évi rendszerezését, lomtalanítását, mentését és közvetlen ezek után hozzákezdtem a módszertani DVD-k sokszorosításához a főiskolások számára.
