Megtartottam az előadásomat a BBTE által szervezett konferencián, kiosztottam néhány DVD-t a szemléltetőimmel a magyarországi hallgatók, tanárok között. Megkeresett Zimány Ágnes a budapesti Katolikus Rádió szerkesztője, Scheffler boldoggá avatása kapcsán készített beszélgetést velem Szatmárnémetiről. Részt vettem Krilek Sándor temetésén, kevesen voltunk. K. Sanyi újságíró volt Szatmáron, több alkalommal rólunk és a tárlatainkról is írt. Megjelent a Kölcsey évkönyve, van benne pár oldalas írásom a rajztanításról. Megjelent két írásom a Szamosban, ezek az Ornamentika Szatmáron és Európa nagy múzeumai sorozataim folytatásai. Gönczy Gábor, a Véndiák szövetség elnöke átadta a meghívót az idei találkozóra. Alig ért véget a tömbházunk külső szigetelése, Budapestre mentem, ahonnan elindultunk egy Benelux társas útra. Régi vágyam, hogy szülőhazájában ismerjem meg Rubens, Rembrandt, Van Gogh, Vermeer, a van Eyck testvérek, Memling művészetét. Nem csalódtam, gyönyörű városokban és gazdag képanyaggal rendelkező múzeumokban jártam. Würzburg, Luxemburg, Amszterdam, Rotterdam, Brüsszel, Bruges, Gent, Antwerpen, Middelburg, Delft, Hága, Volendam, Passau csodálatos városok, de az igazi élményt a hágai Mauritshuis, és az amszterdami Rijksmúzeum remekművei jelentették. Láttam már Rembrandt néhány alkotását, de itt találkoztam először eredetiben az Éjjeli őrjárat, Dr. Tulp anatómia-előadása, a Posztókereskedők című kompozícióival, néhány kevésbé ismert önarcképével. Rubens sohasem tartozott a kedvenc festőim közé, de az antwerpeni katedrálisban kiállított négy nagyméretű oltárképét szemlélve fedeztem fel a magam számára az igazi, sodró erejű, lendületű nagyságát. A nagy élmény ezúttal Vermeer művészetének újrafelfedezése volt, sokadmagammal beleszerettem én is a Gyöngyfülbevalós leány című alkotásába. A találkozást el sem kerülhettem volna, hiszen a Mauritshuison a leány óriásplakáton üdvözli a látogatókat, de ott van a képeslapokon, katalógusokon, tányérokon, ajándékzacskókon a giccsárudák kirakataiban és még sorolhatnám. Mi tette naggyá a delfti festőművész cselédlányát ábrázoló kisméretű arcképet? A Mona Lisához hasonlóan, elsősorban itt se a modell egyedülálló, megismételhetetlen szépsége, varázsa. Vermeer, a halk szavú, középkorú művész, a hétköznapi csodák megörökítője népes családja, cselédei, 11 gyereke körében él és rendkívül magányos. Magányos, hiszen környezete nem a festészete, hanem az abból származó anyagi haszon miatt értékeli, illetve marasztalja el. Megrendelésre dolgozik és állandóan anyagi gondokkal küzd. Arcképe a gyöngyfülbevalós leányról nem más, mint menekülés ebből az elvárásokkal teli, terhes, anyagias világból. Nem tudom milyen lehetett a modell valójában, de amivé vált azt minden bizonnyal a művésznek köszönheti, aki lényegében egy portré ürügyén a saját elvágyódásait, a szépségbe, romlatlanságba, a harmóniába vetett hitét festette meg.
