2013. június

Megkaptam a hivatalos meghívót az évfordulós ünnepségekre. Fotóztam a városnapon, elsősorban iparművészeti tárgyakról, standokról készítettem felvételeket a módszertani gyűjteményemhez. A legújabb grafikai sorozatomat József Attila A Hetedik című versének illusztrációjával kezdtem június másodikán. Ez is visszatérő téma, hiszen a hetvenes évek elején ugyanerről szólt A hétfejű bohóc című grafikám is. Ennek negyven éve, azóta sokat változott a világ, a művészi kifejezésmód is. Újabb hivatalos értesítéseket kaptam a különféle frusztrációk szülte amatőr agresszivitásról, amely fiatal és törékeny demokráciánk egyik makacs kísérőjelensége. Pillanatnyilag a Román Képzőművészek Szövetségét kezdték ki. Elkezdtem A falu című vers illusztrációját. Ehhez már barna alapot és arany színű felületeket is használok. Megkaptam az idei meghívót Hejcére, a tábor az általam javasolt módon, az eddigi anyag leltározásával, rámázásával, rendszerezésével telik majd el. A tevékenység július 15-25 között zajlik. Eddig az Eszmélet, A hetedik és a Falu címet viselő versekhez készítettem illusztrációkat, de lassan alakul a többi is. A volt osztálytársaim külföldről emlékeztettek az 50 éves érettségi találkozóra. Ha nem szólnak, lehet megfeledkezem róla. Részt vettem a szatmári 10-es számú Általános Iskola évfordulós ünnepségén, ebből az alkalomból megjelent egy ünnepi kiadvány, amelyben nagyon sok általam adott fotó, csoportkép szerepel. Feltettem egy képet a készülő munkáimmal a Facebook-ra, nagyon sokan jelezték, hogy tetszik. Hozzákezdtem a sorozatom hatodik darabjához, jelenleg a Mikor az utcán átment a kedves címet viselő verset illusztrálom. Nyolc nap alatt hat kép soknak tűnhet, de valójában az első vázlatok készítését, az alapelemek nyomtatását hónapokkal ez előtt kezdtem, az anyagok, hozzávalók beszerzése, felhalmozása hetek óta tart. Amióta eszemet tudom, mindig lendületből, folyamatosan dolgoztam, ehhez pedig az kell, hogy munka közben minden a kezem ügyében, karnyújtásnyira legyen. Egyeztettem a szervezőkkel az érettségi találkozóval kapcsolatban. Egyelőre digitális formában küldte el Elek Gyuri a riportkötetét, amelyhez borítót terveztem és amelyben a velem készül interjú is szerepel. Érdekes munkának ígérkezik, nagyon sokféle ember nyilatkozik benne. Szász Piroska kommentálta a Facebookon a cikkem az 50 éves iskolánkról, sok mindenben igaza van. Feszített munkatempóban dolgozom a sorozatomon, naponta kora reggeltől estig. Senki sem sürget, csak tapasztalatból tudom, hogy az alkotás varázsa, ha nem megfelelő hőfokon zajlik, könnyen elillan. Jól, rosszul lefesteni dolgokat könnyű, akár lagymatagon, immel-ámmal is lehet, új dolgokat, kifejezési módokat kitalálni már lényegesen nehezebb feladat. Megnéztem két kiállítást a művészeti és a történelmi múzeumban. A konkurens képzőművészeti szövetség országos tárlata a történelmi múzeumban látható, rendkívül vegyes, több mint gyenge tárlat. Van néhány jobb sorsra érdemes munka is, de dominálnak a dilettáns, gyakran giccsbe hajló, olykor álnaív munkák. Folytattam a munkát a sorozatomon. Eddig tíz kép készült el, de lassítanom kell a ritmust, mert igen megerőltető. Megjelentek a Szamosban a sorozataim (Katedrálisok, Ornamentika) újabb részletei, postáztam a következőket a szerkesztőnek. Három hallgató jött konzultációra az államvizsga dolgozatával, lassan elkészülnek ezek is, a védés július elején lesz. Megnéztem Kovács Emil Lajos és Tóth Zoltán tárlatát a múzeumban. Meghívtak egy kiállítás megnyitóra a megyei könyvtárba. Folytatom az elkezdett sorozatomat. Megnéztem egy tárlatot és egy bemutatót a könyvtárban, ezen sok portrém szerepelt, Szatmár megyei nyelvészekről szólt az összeállítás. Rövidesen hozzákezdek a tárlatom promóciós anyagának elkészítéséhez, hiszen egy kiállítás megrendezéséhez a falra akasztható képeken kívül reprodukciók, plakát, katalógus, meghívók stb. is kellenek. Ezek elkészítése időigényes, hosszadalmas feladat, az anyagiakról nem is beszélve. Utána még mindig elég időm marad, hogy azon törjem a fejem, egyáltalán van-e értelme tárlatok rendezésének? Szatmáron folyamatosan ünnepelünk, ezúttal a megye napját rendezték meg ugyanazokkal a standokkal, színpaddal, talán a mititej és a kürtőskalács is a régi. Meghívó érkezett Sike Lajos könyvbemutatójára és Bura László nyelvészeti előadására. Meghívót kaptam Elek György riportkötetének a bemutatójára.Részt vettem Sike riportkötetének a bemutatóján. Megkaptam az első államvizsga dolgozatot értékelésre. Meghívót kaptam Ábrám Lídia posztumusz kötetének a bemutatójára, amely július elején a Németi Református templomban lesz. Kaptam egy példányt Elek György riportkötetéből, a borítót terveztem és van benne egy pár oldalas intrejú velem is. Elmentem a könyvbemutatóra is, a BBTE kihelyezett tagozatának könyvtárában, vagyis a munkahelyemen volt. Újabb három államvizsga dolgozatot kaptam értékelésre. Elhunyt Katona Tamás, szatmári származású akadémikus, politikus, történész. Kaptam néhány fotót Gergely Zolitól a nemrég avatott gyulafehérvári Márton Áron szobráról.

Muhi Sándor

Nyugdíjas tanár, grafikusművész, művészeti közíró.

Úgy gondolom, hogy az ezredfordulótól alapvetően megváltozott a kommunikáció módja és ennek köszönhetően minden esélyünk megvan arra, hogy a kultúra, művészet a szó szoros értelmében köztulajdonná váljék.

Nem hiszek abban, hogy van külön az elitnek és külön a tömegeknek szánt kultúra, művészet.

1945-ben Szatmárnémetiben születtem, apám ügyvéd, anyám tisztviselő volt. Nálunk az olvasás, a kultúra, a művészetek szeretete olyan természetes igény, mint másoknál a folyamatosan felmutatható anyagi gyarapodás. Hárman vagyunk testvérek, szülővárosomban érettségiztem, közvetlenül utána Kolozsváron rajztanári oklevelet szereztem, kicsit később művészeti muzeológiát végeztem a bukaresti N. Grigorescu Képzőművészeti Intézetben.