A Szatmári Kultúra és a Régi Szatmár vetélkedőjén eddig hatan szereztek oklevelet. Megkezdtem a szatmári anyagom rendszerezését, mert a továbbiakban csak így tudom hatékonyan használni.Már kilenc oklevél van a két vetélkedőn, köztük egy ezüst fokozatú is. A vasúti híd és a strand környékén fotóztam. Moldvay Kati Németországból, Sárvári Csaba Magyarországból küldött új fotókat. Vizsgatanításon vettem részt a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumában, az első osztályban. Az eseménnyel kapcsolatban feltettem egy fotó sorozatot a honlapomra, valamint a BBTE fészbuk oldalára. T. P. Miklós hívott, elkészültek a nyomtatványok a június elején esedékes tárlatra, holnap beviszi ezeket az új központi Galériába. Megkezdtem a június eleji helytörténeti tárlat anyagának az előkészítését. a képek könnyebb rögzítését, a feliratok nyomtatását. Új helytörténeti rovatot indítottam a saját fészbuk oldalamon Örömhírek Szatmárnémetiből címmel a szkeptikusok, ellendrukkerek, a dolgok sötét oldalát figyelő, feledékeny kortársak számára. Itt összehasonlítással illusztrálom a pozitív változásokat. A vetélkedőnkön már a 15. oklevelet is kitöltöttem. A Szatmári Friss Újságtól felkértek egy helytörténeti vetélkedő zsűrizésére. Kaptam a Kriterion Kiadótól öt példányt a 101 vers Szatmárról kötetből. Pénzért kértem, ingyen küldték. Lassan véget ér a két vetélkedő, rövidesen elkészítem az összesítést. Csatornafedeleket fotóztam a városban, nagyon sokféle van. T. P. Miklós arra kért, hogy küldjem át Az élet szép tárlatom Ádám és Éva képét, egy szórólapon szeretné szerepeltetni. A Szatmári Kultúra vetélkedőjének zárszava: VÉGET ÉRT A SZATMÁRI KULTÚRA ÁLTAL MEGHIRDETETT VETÉLKEDŐ ELSŐ SZAKASZA. SOKAN JELENTKEZTEK JÁTÉKRA, KÖZÜLÜK HÁRMAN SZEREZTEK OKLEVELET: GÖNCZY GÁBOR, GARDA IMRE, FERENCZI EDINA, GÖNCZY GÁBOR MEGKAPTA AZ OKLEVÉL EZÜST FOKOZATÁT. MÁSOK IS KITŰNŐEN SZEREPELTEK, SZEMEREI ZSOLTOT EGYETLEN PONT VÁLASZTOTTA EL A GYŐZELEMTŐL. MINDEN RÉSZTVEVŐNEK KÖSZÖNETTEL TARTOZOM, HISZEN VALAMENNYIEN HOZZÁJÁRULTAK EGY TARTALMASABB, FELELŐSSÉGTELJESEBB LÁTÁSMÓD KIALAKÍTÁSÁHOZ EZEN A TERÜLETEN. A MÁSODIK SZAKASZ HOLNAP REGGELTŐL KEZDŐDIK ÉS EZÚTTAL 35 NAPON ÁT TART. SZERETNÉM, HA A MOSTANI JÁTSZÓTÁRSAK MELLETT MINÉL TÖBBEN BEKAPCSOLÓDNÁNAK. INFORMÁLÓDNI, TANULNI, KÖTŐDNI, JÁTSZANI JÓ! Hasonló szöveget tettem közé a Régi Szatmár oldalon is, ott 13 oklevelet sikerült kiosztanom. Miért van erre szükség? Pedagógusként jöttem rá, hogy a bátorítással, dicsérettel sohasem szabad spórolni, mert motivál. Beindítottam a Szatmári Kultúra vetélkedőjének második szakaszát is. Már kaptam megfejtéseket is. A Kisfaludy utcán, valamint a Tűzoltótoronyból készítettem új felvételeket a városról, jártam a Művészeti Múzeumban is, ahol most zajlik a Kis Herceg tárlat panotálása. A Duna tévé ma felvételt készít a két vetélkedő eredményeiről a városban. A Duna Tévé stábjával készítettünk felvételt a központi parkban, az általam szervezett vetélkedőkről, azok népszerűségéről, eredményeiről. Valószínűleg jövő szombaton, 23.-án 15 óra körül kerül adásba. Cristina G, O. írt, albumot adnak ki egy tárlat-sorozatról, ehhez kért egy-két mondatot a résztvevőktől. Elküldtem a címére: Pentru mine ciclul de expoziţii „Micul Prinţ” transmite mesajul, că arta aparţine tuturor, indiferent de vârstă, naţionalitate, preocupări. Este un mesaj sănătos şi viabil. Doresc succes şi sănătate tuturor organizatorilor, în mod special colegei, Cristina Gloria Oprişa. Napok óta csatornafedeleket fotózok a város különböző pontjain, nagyon sokféle van. Részt vettem a BBTE kihelyezett tagozata harmadéveseinek a ballagásán, erről fotósorozatot közöltem az egyetem fészbuk oldalán, a honlapomon, valamint a Szatmári Kultúra oldalon. Megváltoztattam az egyetem fészbuk oldalának a fejlécképét is. Részt vettem az egyetem végzőseinek a bankettjén, az eseményről több oldalra tettem fel fotó sorozatot. V. Béla arra kért, hogy tartsak előadást a bibliai témájú alkotásokról Nagykárolyban, július 18-án. Június végére meghívott Börvelybe, ahol a hétvégi házát avatja. Újabb csatornafedél-sorozatot fotóztam, ezúttal a Honvéd utcán. Megnéztem a Szatmáron gyártották 2015. kiállítást, már tettem fel anyagokat az itt látottakból. A vetélkedők második szakaszának töretlen a sikere, eddig 5 oklevelet osztottam ki, pedig még a verseny elején vagyunk. Már érkeznek a születésnapi jókívánságok, pedig csak 2-3 nap múlva lesz a születésnapom. Az elektronikus oldalaim anyagának az előkészítésén dolgozom. Egy 1983-ban végzett osztály a 10-es Iskolából arra kért, hogy helyettesítsem az osztályfőnöküket a júliusban esedékes találkozójukon. 32 éve végeztek, ez sem ma volt. Nagyon sok, több száz jó kívánság érkezett a születésnapomra, igyekeztem valamennyit megköszönni. Kerestek a múzeumból, az Iparos Otthonnak kapcsolatos információkra van szükségük, keresett egy hírportál vezetője, a régi szatmári képek, valamint az ócskapiac története érdekelte. Felajánlottam, hogy szívesen segítek, amiben tudok. Voltam az Iparos Otthonban, beszélgettem a kollégákkal, fotókat készítettem az épületről, amelyeket folyamatosan közlök a Szatmári Kultúra oldalon. Adtam nekik pár tucat fotót a felújítás előtti állapotról. Eddig 13 oklevelet töltöttem ki a vetélkedő második szakaszán. A Friss Újság vetélkedője szervezőjének a címére postáztam a feladat-javaslataimat. Vagy négy versenyző kérte az Építészet Szatmáron PDF változatát, elküldtem nekik.