2017. december

Budapesten részt vettem a Szeretlek Magyarország január 14-i adásának a felvételén. A kisbusz, illetve a határon a torlódás miatt majdnem lekéstem az egészet. A felvétel a Origo Filmstúdióban volt a főváros szélén, ismert művészekkel voltam egy csapatban: Harsányi Levente, Magyar Attila, a műsort Szente Vajk vezette. A város túlsó felén, a Flamenco szállodában laktam, rendelt taxival hoztak, vittek, vacsorát, reggelit biztosítottak. Kicsit fárasztó volt, de érdekes, a mi csapatunk győzött. Feldolgoztam a budapesti fotóanyagot, részt vettem egy családi találkozón, a bátyám névnapját ünnepeltük. Sz. Erzsébet írt, hogy nem tud részt venni a bemutatón, mert a zsúfoltság miatt nem fogadták el a jelentkezését, de ha Szatmáron jár, fel fog hívni. A világhálós oldalaim anyagának az előkészítésén dolgoztam, vettem egy új télikabátot és egy pár cipőt. Babos Krisztina elkészítette a városi értéktárba az első elfogadható javaslatot, aminek nagyon örülök. Megkaptam Elek György legújabb kötetét: A test és a lélek hálószobája. A Vízháti Szamolcs facebook oldalnak egy hét alatt már több mint 400 kedvelője lett. Gondok vannak a Sugárúttal, állítólag a megyei tanács szeretné tartalmilag ellenőrizni, meg hasonlók. A főszerkesztő arra kért, hogy kísérjem el hétfőn megbeszélésre a Forrásközpont igazgatójához. Nekem az a véleményem, hogy a folyóiratra szükség van, és a megtartásáért kompromisszumokat is el kell fogadni. N. János küldött egy érdekes anyagot a Pannóniáról, ennek kapcsán szeretne találkozni velem, ezt hétfő délelőttre beszéltük meg. Tagja lettem a Felhők, napkelte és napnyugta között csoportnak, ahol eddig több, a témakörbe illő fotót tettem közé. A Sugárút tavaszi számának illusztrációit, műkritikai írását készítem elő. Megkaptam a téli szám véglegesített anyagát. Találkoztam Nits Jánossal, a Pannónia sorsáról beszélgettünk, anyagokat, CD-t kaptam tőle. A Forrásközpontban a Sugárúttal kapcsolatos problémákat tárgyaltuk, abban egyeztünk meg, hogy folytatni kell még kompromisszumok árán is. Erdei Pétertől megkaptam a legújabb kötetét: Volt egyszer…a Villanytelep. Pálfi Balázzsal abban egyeztünk, hogy az interjút délelőtt, a megérkezésem után készítjük el a Keleti pályaudvar környékén. Felhívom telefonon előtte. Az Ali Baba Transon helyet foglaltattam szombatra, jövet-menet Budapestre. Az idén ötödjére megyek a magyar fővárosba. A Felhők, naplemente és napfelkete oldalon több fotót közöltem, ezek sikeresek voltak. Az egyik felvételemet a szerző kiemelte, többen gratuláltak. Természetesen most sem tartom magam fotósnak. Egy furcsa feszület jelent meg Szatmáron a régi központban, az elpusztított magzatok emlékére, ráadásul 2018 februári datálással 2017 decemberében. Felhívott a polgármester és közölte, hogy lebonttatták és megbüntették azt a vállalkozót, aki engedély nélkül ezt felpakolta. Rendeltem egy új fénybeolvasót, szkennert, az előző jó ideje vacakol. Megkaptam a Szatmári séták szövegének az átnézett, átjavított változatát Elek Anikótól. Lassan hozzákezdhetek a szerkesztéshez. Ma éjszaka Budapestre utazom, hogy részt vegyek annak a könyvnek a bemutatóján, amelyben Muhi István fogsággal kapcsolatos képei is szerepelnek. Részt vettem Budapesten a könyvbemutatón, hat példányt hoztam haza, találkoztam Szilágyi Erzsébettel, Pálfi Balázs elkészítette az interjút velem a Kossuth Rádónak, ez január 14-én 14 óra körül kerül adásba. Készítettem különböző helyszíneken egy halom felvételt. Megkesztem a Szatmári séták kiadvány szerkesztését, ígéretemhez híven év végéig be kell fejeznem. Felhívott Budapestről Béres Attila az MTVA-tól, adatokat egyeztettünk, mert küldi a tiszteletdíjamat a Magyarország, szeretlek műsorban való szereplésemért. Székely Géza keresett, január végén szeretné ha tárlatot nyitnák meg, előadást tartanék az Apáczaiban, Kolozsváron, lehet, hogy elvállalom. Megkaptam az új szkennert, sikerült beüzemeltessem, sokkal jobb, többet tud mint az előző (Canon Lide 120) még én vagyok kicsit buta hozzá, de bele fogok jönni. Megkaptam a Magiszter nyári számát, a kihelyezett tagozat titkárságára küldték. Meghívót kaptam Cordea Márta könyvbemutatójára, valamint a BBTE kihelyezett tagozatának karácsonyi műsorára. Vízháti Szamolcs oldalának immár 900 tagja van, remélem év végéig elérjük az ezret. Megvettem a karácsonyfát és elküldtem a személyes ismerőseimnek az üdvözleteket, az idén román, magyar és német feliratút készítettem. Bob Lóri beszélgetni szeretne, csütörtök délelőttre időzítettük a találkozót. Tegnap felhívott Lakatos Pali, három hetet töltött Indiában egy csoportos tárlat kapcsán, lelkesen, hosszasan számolt be az ottani élményeiről, az egy egészen más világ. Részt vettem a BBTE szatmári tagozatának karácsonyi ünnepségén. Meglátogatott Bob Lóránd, hozott egy szép, dedikált albumot. Magyarország elnöke ( az elnök titkársága) írt az Élő Bolygó mozgalom kapcsán. Kondorosy Szabolcs Budapestről megköszönte a küldött fotókat, megkért, hogy küldjek még, mert az ő felvételeik nem sikerültek. Jelezte, hogy nem felejtette el a Fogságnapló kiadását, jövőre lesz esedékes. Rendszeresen közlök fotóka a Felhők napfelkelte és naplemente között oldalon, a visszajelzésekből úgy látom, hogy ezek sikeresek, több fotósnak tetszenek. Folyamatosan dolgozom a kötetem szerkesztésén. Lassan teljesen kiismerem az új szkenneremet, folyamatosan tanulok valami újat. Átnéztem, megszerkesztettem, nyomdakész állapotúvá alakítottam a Szatmári séták kötetet. 108 oldalas lesz, B5-ös méretűre javasoltam. Több, mint 150 fotót tartalmaz, ezekből 138 saját felvétel. 500 példány lenne, ezekből 250 kemény kötésű, protokoll célokra. Év végéig elküldöm az anyagot B. Zoltánnak, ősszel úgy egyeztünk, hogy tavaszra, a szatmári séták folytatására készül el. Majd meglátjuk. Ma délután elküldtem a Szatmári séták kéziratát Matusinka Beáta, Baranyai Zsuzsa és Zoltán címére. Megtudtam, hogy a naptár megjelent, holnap küldenek a címemre két példányt belőle. A Szamos parton fotóztam a naplementét, egy nagyobb sorozatot sikerült készítenem. Vakáció van óvodában, iskolában, többet vagyunk mi is az unokákkal. Vettem egy félprofi fényképezőgépet, NIKON D 3400, most tanulom. Ajándékot, bort, csokoládét és naptárakat kaptam a Szatmári Friss Újságtól. M. Beáta jelezte, hogy megkapta a Szatmári séták kéziratát, egyetért a formátummal, tartalommal, felajánlotta, hogy tavasszal részt vesz a séták folytatásán és megszervezi az album bemutatóját. Tóth Zoltán arra kért, hogy vegyek részt, beszéljek egy, a nagybányai szabadiskoláról szóló tárlaton. Vízháti Szamolcs oldalának 1200 tagja van. Ez az év utolsó napja. Megváltoztattam a honlapom külső megjelenését egy olyanra, amelyik az egész képernyőt betölti, rövidesen meg kell újítanom az előfizetést is.

Muhi Sándor

Nyugdíjas tanár, grafikusművész, művészeti közíró.

Úgy gondolom, hogy az ezredfordulótól alapvetően megváltozott a kommunikáció módja és ennek köszönhetően minden esélyünk megvan arra, hogy a kultúra, művészet a szó szoros értelmében köztulajdonná váljék.

Nem hiszek abban, hogy van külön az elitnek és külön a tömegeknek szánt kultúra, művészet.

1945-ben Szatmárnémetiben születtem, apám ügyvéd, anyám tisztviselő volt. Nálunk az olvasás, a kultúra, a művészetek szeretete olyan természetes igény, mint másoknál a folyamatosan felmutatható anyagi gyarapodás. Hárman vagyunk testvérek, szülővárosomban érettségiztem, közvetlenül utána Kolozsváron rajztanári oklevelet szereztem, kicsit később művészeti muzeológiát végeztem a bukaresti N. Grigorescu Képzőművészeti Intézetben.