Megtartottam az első kurzust és szemináriumot a BBTE Szatmári Tagozata harmadéveseinek, a tevékenységünkről fotósorozatot tettem fel a saját és tagozat facebook oldalára. Elek Gyuri elküldte a a Szamos októberi számában megjelent cikkem pdf változatát. Elküldtem az írásomat a novemberi számba. Csillának válogattam egy nagyobb fotóanyagot, szövegrészeket a Vécsey házról, a diákjaival részt szeretne venni a Fogadj örökbe egy műemléket versenyen. Voltam a M. Eminescu Nemzeti Kollégium 100 éves jubileumi ünnepségén. Az utolsó két líceumi évet töltöttem ott, amikor a magyar líceumot egyesítették a románnal és a tanárainkkal együtt átköltöztünk. Megjelent egy kiadvány, ahol a 100 ismert és elismert tanítvány között emlegetnek, ezek közül ma már sokan nincsenek életben. Két oldalon, fotóval ismertetik a munkásságomat, kulturális tevékenységemet. Felhívott Nits János azzal, hogy a holnapi nap folyamán megkeres telefonon a főépítész. Azt szeretné, hogy a Bienala Arhitecturii Transilvaniană rendezvényen ismertessem a város építészetét a szakmabeliekkel. Erre valamikor novemberben, 7-24 között kerülne sor. Megkeresett telefonon a megyei főépítész, egyeztettünk egy kétnyelvű bemutatóról a városról, kb. 3 órásra gondolt. Javasoltam logót, kitűzőt, meg is szerkesztettem egyet. Jövő héten tudja meg pontosan az időpontot, üzen vagy felhív. Azt ígértem, hogy akkorára én is pontos javaslatokkal jövök. Z. Laci hívott, a testvére családja képet szeretne venni tőlem. Nem adok el képeket, de a kedvéért ezúttal eltekintek ettől és előkészítettem egy szatmári vonatkozású munkát ajándékba. Mari jelenleg Szárhegyem van, átveszi a MURE életmű díját, utána rövid időre Kolozsvárra megy. Mosok, főzök, takarítok, bevásárolok, holnap jön Csilla, a férje, meg a két unokám. Miteiteit sütök, szalmakrumplit, a gulyáslevest már szombaton elkészítettem, jól sikerült, azt ettem ebédre, vásároltam üdítőt és cukrásztésztát is. Lezajlott a látogatás, adtam ennivalót másnapra is, Klárika ezúttal sem kocsival, hanem gyalog, velem szeretett volna hazamenni. Ilyenkor beszélgetünk, meséket mondok, a piaci éjjel-nappal-ban vásárolunk valami apróságot, még hintázni is voltunk. Mari holnap, kedden jön, szerdára is készítettem ebédet. Holnap kurzust, szemináriumot tartok, ennek az anyagát készítem elő. Hozzáláttam az aragáz alapos megtisztításának, rövid idő alatt rájöttem, hogy siralmas állapotban van, ezért úgy döntöttem, hogy kicserélem egy újra. A beszerelését nem vállaltam, viszont elég nehéz szerelőt keríteni, ez után járok.Beszereltettem az új tűzhelyet. Mari hazaérkezett, írtam két cikket, egyet a Szamos számára egy másikat a BBTE Tudományos Konferenciájára, amely valamikor novemberben lesz. Magjelent a Sugárút őszi száma, ennek az illusztrációs anyagát állítottam össze, és írtam bele egy cikket is Pászkán Mihályról. A szokásos őszi hűléssel vacakolok. Találkoztam Z. Mikivel. kiderült, hogy a felsége túlszervezte a kép ügyet. Nem kép, hanem dedikált könyv kellene tőlem. Vett egy példányt a Szatmári séták című könyvemből, ezt dedikáltam. A vérnyomásom azóta is mérem, teljesen normális, ennek ellenére vásároltatták velem mérőt, jegyeztem az eredményeket és küldöm a doktornőnek, egy hónapig gyógyszert kellett szedjek. Ezek után még csodálkoznak, hogy miért nem szeretek orvosokhoz járni. Voltam a BBTE titkárságán, küldtek a számomra a Nagyváradi Egyetem Képzőművészeti Tanszékéről két szép kiadványt. Megjelent a Sugárút őszi száma, ezt Pászkán Mihály illusztrálta. Van benne egy róla szóló írásom, néhány fotóm, két példányt postáztam Misi németországi címére. November 7-én a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából tudományos ülésszakot rendeznek a kihelyezett tagozaton, erre jelentkeztem az Azt álmodtam című előadással, kitöltöttem és elküldtem a jelentkezési ívet valamint a rövid kivonatát is az előadásomnak. Elvittem a harmadéves hallgatókat a Galériába, a Művészeti Múzeumba, a püspöki palotába. A család megünnepelte Lócika ötödik születésnapját. A főépítész üzente, hogy a városnézés november 12-én lenne, az Iparos Otthonban találkoznánk 15 órakor, a megnyitó után kezdődne a séta. Küldtem neki egy általam készített kitűző tervet és néhány javaslatot a lebonyolításra. Voltam gyakorló tanításon a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban. A Magyar utcai temetőben jártam, letakarítottam a három sírt. Muzsnay javaslatokat kért a Páskándi szobor helyére, csütörtökön találkozunk. Megkérdeztek, beleegyezem-e abba, hogy a nevem szerepeljen az O. Gyöngyi számára készített kötetben. Természetesen egyetértettem. Voltam Dittinél családi találkozón. Emlékkönyvek bejegyzéseit kezdtem közölni az oldalamon, rövidesen beindítom a Hol található Szatmárnémetiben vetélkedő második szakaszát. Az elsőn eddig 135-ön vettek részt, 35 bronz fokozatú, 28 ezüst és 23 arany fokozatú oklevelet osztottam ki. A városban fotóztam és a Szamos-parton, legnagyobb megdöbbenésemre valaki halált megvető bátorsággal Szamolcs farkán ülve horgászott. Elek üzent, holnap délután 16.45-kor indulunk Tasnádra, előtte természetesen megtartom mind a négy órámat az egyetemen. Nyiri Zoli elküldte a repróit a Szamos tavaszi számába. Voltam Tasnádon, megtartottuk a bemutatót, hangulatos, kiegyensúlyozott rendezvény volt, feltettem egy sorozatot róla az oldalamra. Több régi ismerőssel, egykori tanítványokkal is találkoztam itt. E. Gyuri megkért, hogy küldjek illusztrációkat a rövidesen megjelenő naptárhoz. Két sorozatot kért: küldtem 12 fotót a Szamosról a 12 hónaphoz és elküldtem a 12 hónap rajzsorozatomat, amelyet a kilencvenes évek közepe táján már szerepeltettem a Sz. Friss Újság évkönyvében. Frigy Szabolcs arra kért, hogy egyeztessek az ákosi óvónővel a fokozati szakfelügyelet időpontjával kapcsolatban, március 23-ban egyeztünk meg, ezt közöltem Szabolccsal is. Voltam gyakorló tanításon a Kölcsey Óvodában, többek között Lóci csoportjában is, erről is feltettem két világhálós oldalra fotósorozatokat. Balázs Lajos írt, megkérdezte, hogy szerepeltetheti-e néhány soromat és egy portrét a könyve hátlapján, valamint azt is, hogy mennyit kérek az illusztrációkért. Azt válaszoltam, hogy megtiszteltetés, ha a soraimat szerepelteti, küldtem egy képet. Az illusztrációkért nem kérek semmit, ha kapok pár példányt megköszönöm, ha nem, vásárolok. A főépítész arra kért, hogy írásban röviden mutassam be a sétánkat. Megírtam a szöveget románul, magyarul és felajánlottam, hogy ha szükséges, illusztrációkat is küldök. Kora reggel a Decebal híd alatt fotóztam, készítettem néhány kisfilmet is, amelyek közül párat megosztottam az oldalamon. Csilla vetélkedőre készül a tanítványaival, a Vécsey-házat választották, ehhez keresek két nap óta anyagokat és kérésre elkészítettem a vetélkedő logóját is: A Vécsey-ház őrei. Hatalmas mennyiségű képanyagot, dokumentumot gyűjtöttem össze, közel 300 képet, ennek az anyagnak döntő többsége saját felvétel. Sokszor tapasztaltam mennyire sérülékeny a faceboook, legutóbb a Sugárút és a Szatmári Kultúra oldalaimra nem tudtam belépni, aztán felvettem a kapcsolatot a hibabejelentő részleggel és a probléma megoldódott. Kaptam meghívót az idei gólyabálra is, a titkárnő értesített, hogy megérkezett az idei szerződésem az egyetemmel, be kell menjek aláírni. A legújabb kurzusról, szemináriumról három fotósorozatot és három kisfilmet tettem fel több világhálós oldalra. Megkezdtem az idei egyetemi fotóanyagom név és témakör szerinti rendszerezését, rövidesen levetítem ezt az anyagot a hallgatóknak is. Fontos, hogy tudatában legyenek: komolyan veszem őket, nyilván tartom a teljesítményeiket. Többen érdeklődtek a könyveim iránt, segítséget, tanácsot is kértek. Úgy döntöttem, hogy nem halogatom tovább, megoldom a BBTE Szatmári Tagozata folyosójának a díszítését, megkezdtem néhány kép keretezését, amelyek a közös tevékenységeinkről szólnak. Eddig 10 ilyen kettős kép (40/70 cm) készült el, a terveimről beszéltem az igazgatónővel is, kedden beviszem az anyagot az egyetemre. Készhez kaptam az idei szerződésemet az egyetemmel. Óraadó vagyok, ezt minden évben megújítják. Sohasem én kérem, évente felkérnek erre. A kölcseys diákok az általam készített logót átköltötték, szétcincálták. Nem az a baj, hogy mást szeretnének, hanem az, hogy nincs saját elképzelésük, csak szubjektív elvárásaik vannak. Az a legkönnyebb, olyan mindenkinek van zsákszámra. Megkaptam a BBTE Tudományos Konferenciájának a programját, 17.15-kor tartom az előadásomat Azt álmodtam címmel. Erre november 7-én, csütörtökön, az amfiteátrumban kerül sor. Halottak napja, kivilágítás van, ma délelőtt találkozom a testvéreimmel, végigjárjuk a temetőket. Voltam a testvéreimmel kivilágítani. Péter Sándor írt, arra kért, hogy a Lászlófy Pálról készített rajzomat, írásomat küldjem át a csíkszeredai RMPSZ címére, elküldtem. Tóth Pál Miklós keresett azzal, hogy Finta Editnek Szilágysomlyón lesz tárlata, nem-e nyitnám meg? Abban egyeztünk, hogy november 10-én, a megnyitón egy színész nő majd felolvassa a szatmári tárlatra írt szövegemet. Szóltak a múzeumból, hogy másfél hónap után bontsam le a tárlatomat. A képek kicsit átnedvesedtek, nem túl jó ez a hely grafikai tárlatok rendezésére, hazahoztam a képeimet. Közben újra segítséget kértek tőlem egy Litteczkiről szóló megemlékezés előkészítésében. Ma beviszem az egyetemre a folyosóra szánt képeket, talán sikerül ezzel kicsit feldobni a hangulatot. Gondjaim voltak a számítógépem programjával, fel kellett újíttatnom az egészet.