Február 19-én Brâncuși napokat szervez a Művészeti Múzeum, arra kértek, hogy nyissam meg két nyelven az eseményt. Kifizettem az UAP tagdíjat, nyiratkoztam és képeket másoltattam az előadásomhoz a Művészeti Múzeumba. Megajándékozom a hallgatóimat egy-egy képpel. Meglátogatott egy debreceni fiatalember, frissen végzett építész, Harangi Attila. Látta a honlapomat, szatmári anyagokra volt szüksége, adtam elektronikus változatban két könyvet, a szatmári ornamentika képeimből néhány sorozatot, térképeket, azzal a kéréssel, hogy amit felhasznál, azt a nevem alatt szerepeltesse. Felhívott a Művészeti Múzeumból Irina Liuba Horváth a készülő könyvünkkel kapcsolatban, azt mondta, hogy a hónap végéig küldi az átjavított, kiegészített anyagot. Szerinte novemberben rendezhetnénk tárlatot, könyvbemutatót. Az Új Szamosban megjelet a Szatmári arcképek sorozatom tizedik része. Elküldtem Elek Gyuri címére a sorozatom márciusi részét. Hozzászóltam egy vitához: A kérdés a képzőművészetben sohasem az, hogy ki mit végzett, és hány embernek tetszik, amit csinál, hanem az, hogy van-e korszerű, egyéni mondanivalója az illetőnek, és rendelkezik-e a megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy ezt közölje velünk. Akinek nincs, az szerintem jobban teszi, ha meg se szólal, mert rég bejáratott utakon próbál utat mutatni, az elődök kiharcolt sikereibe kapaszkodva próbál tündökölni. Ezen a területen bárminek van, lehet létjogosultsága, ha a nevén nevezzük a dolgokat: alkotás, hobbi, szórakozás, hétvégi kikapcsolódás, ujjgyakorlat, amatőrködés, pénz keresési lehetőség, olcsó sikerek vadászata. A gond ott kezdődik, ha kritikátlanul mindent művészetnek, és mindenkit művésznek kezdünk nevezni, mert abból lesz a zűrzavar. V.I. vitát kezdeményezett a bejegyzéssel kapcsolatban, egy adott pillanatban úgy döntöttem, hogy nem válaszolok. Nem tetszett a hangvétel. Küldtem még két írást a VisitSatu Mare címére, azt választák, hogy érdekesek, olvasmányosak és minden fontos adatot tartalmaznak, tetszik nekik. E. Gyuri arra kért, hogy írjak a rövidesn 80 éves Csirák Csaba tevékenységéről a Szamos márciusi számába. Örömmel tettem eleget a felkérésnek. Megjelent az Új Hétben a Dacia/Pannónia szállóról szóló írásom. Újabb írást küldtem Hugónak: Constantin Brancusi: Hősök útja. Elküldtem Elek Gyuri címére a Csirák Csabáról szóló köszöntést, fotókat, a VisitSatu Mare címére két újabb színhely leírását. Nem unatkozom. Az Új Hét még kért írást, küldtem egyet a szatmári növényi ornamentikáról. Egy kolozsvári ismerősöm arról próbált meggyőzni, hogy írjak falumonográfiát Hiripről, nem vállaltam el. Megkaptam a Sugárút tavaszi számának az elektronikus változatát, elküldtem Véső Gusztinak is, ő illusztrálja a számot. Mivel a püspökség mélyen hallgat az albumról, írtam Koncz Andreának és megkérdeztem, hogy mi a helyzet. Válaszoltak a püspökségről, a püspök úr szeretné aprólékosabban átnézni a kéziratot, változtatási javaslatai vannak. Azt válaszoltam, hogy ha elkészültek a javaslatok, értesítsenek. Megjelent az Apáczai pályázat szövege, úgy gondolom, hogy a honlapommal pályázok az Apáczai-díj gyémánt fokozatára. Ezt augusztus 25-ig kell leadni. Véső Ágoston írt megköszönte a Sugárút elektronikus változatát, amelyet ő illusztrál. Szeretne velem beszélgetni, ha arra járok, felkeresem. Klárikával megtartottuk a 71. órát, Pinturucchió gyermek portréját másoljuk. Napok óta a naplóm anyagát nézem, javítom át, ez mára egy 7-800 oldalas anyag, 25 éve vezetem. A naplóm szövegeit néztem át, újabb leírásokat készítettem a VisitSatu Mare részére, rövidesen befejezem a teljes anyagot, ez kb. 23 leírást tartalmaz. Az Új Hétben megjelent a Constantin Brâncuși: Hősök útja című írásom. Befejeztem a VisitSatu Mare számára a kért 23 leírást, még átolvasom, a hét végéig postázom valamennyit. A honlapom anyagát egészítettem ki: 3000 fotót tartalmaz 200 könyvtárban, valamint 520 oldalt. Eddig 792.000 látogatója volt az oldallátogatások száma több millió, naponta 350-400 ember keresi fel, évek óta az eoldal toplistáján szerepel, a több, mint 300.000 felhasználó közül kb. a századik a népszerűségi listán. Megnyitottuk a C. Brâncuși tiszteletére rendezett tárlatot a Művészeti Múzeumban, amelynek zömét egy Bihar megyei fiatalember munkái tették ki, aki egyrészt másolja a nagy alkotót, másrészt hasonló hangnemben próbál valamit hozzátenni a szobrász rég befejezett életművéhez, 90 éves késéssel. Erről nem volt mit mondanom, Brâncuși-ról beszéltem. Próbáltam külön elmagyarázni a szervezőknek, hogy a tehetség jele az, hogy van-e valakinek egyéni mondanivalója, saját hangja, hiszen az összes többi megtanulható. Nem tudom, mit értettek az elmondottakból. Arról, hogy miért nem szabad kiemelni a műanyagból, nem túl jó arányokkal készült Hallgatás asztalát a műemlék együttesből – amelyben mindennek megvan a pontos helye, aránya, környezete – és bemutatni egy teljesen más környezetben, már nem is beszéltem, mert nem akartam kötekedőnek, akadékoskodónak látszani. Az biztos, hogy nem mindenkinek tetszett a véleményem a Brancusi tárlatról, de ha én nem mondom el az igazat, akkor ki fogja ezt megtenni. Úgy döntöttem, hogy átteszem, átírom Klára kéziratát (Az egyetlen) elektronikus formába, szerintem nagyon jó írás, amit az őszinteség, beleélő képesség tesz hitelessé. Az Új Hét lehozta a Növényi ornamentika című írásomat. A Brancusi tárlatról több helyen jelent meg írás, kisfilm, meg hasonlók, ezeknek csak egy részét láttam. Küldök újabb három írást az Új Hétnek. Ukrajnát megtámadta Oroszország, a szomszédban háború van! Erről írtam: Béke galambbal, vagy galamb nélkül, de béke! Nincs jó vagy rossz háború, csak esztelen pusztítás, nem lehet óvatosan bombázni. Aki volt katona, az tudja, hogy ez a 21. században mivel jár. A honlapom kiegészítésén dolgoztam, új alkönyvtárakat hoztam létre, sok képpel. Zilahi Nono címére, aki erdélyi képzőművészeket mutat be, küldtem egy nagyobb anyagot a tevékenységemmel: leírást, reprókat, képeket a tárlataim, tervezőgrafikai munkáim, könyveim, előadásaim egy részéről, főleg az utóbbi évekből.
