Megjelent a 61. kvízjáték valamint az Új Hét oldalon a Petőfi Szatmáron című összeállítás. Megkaptam a Sugárút nyári számának a szerkesztett változatát, alakul. Megfeszített ütemben dolgozom a Három évszázad képzőművészet Szatmáron anyagának összeállításán. Elvállaltam egy halom dolgot, beleérve a szerkesztést is. Ezt látom az egyetlen lehetőségnek arra, hogy az idén megjelenjen a kötet. Ma az M1 tévé műsorában megjelent egy összeállítás a találkozóról, amelyben én is mondok pár mondatot az iskolánk múltjáról. Befejeztem a múzeumi anyagot, holnapra megbeszélést kértem a részlegvezetőtől. Elek Gyuri Sződemeterre, a Kölcsey megemlékezésre hívott. Sajnos nem érek rá, ezen kívül sohasem voltam az ilyen tipusú megemlékezések híve. Kánya Kálmán keresett, szeretné a képgyűjteményét megmutatni, ma délután felkeresem. Voltam, vannak jó képei is. Írtak Váradról, készül egy kiadvány a Konferenciáról, ehhez kértek anyagokat. Küldtem. Klára beteg lett, bevitték a Sürgősségre, de ott kiderült, hogy nincs nagy baj, gyógyszert szed és diétázik. Fáj a jobb lábam, egyre nehezebben járok. Az is csoda, hogy idáig kitartott, és könnyedén, szabadon tudtam vele közlekedni. Én ezért hálát érzek, hiszen a fentieket kevesen mondhatják el magukról a 79. életévükben. Elküldtem a 62. kvízjáték anyagát a szerkesztőségbe. Megjelent a 62. kvízjáték anyaga, ez kicsit nehezebb volt az előzőknél. Voltam a Művészeti Múzeumban és leadtam a Trei secole de artă plastică sătmăreană teljes anyagát. Még egyszer átnézik és megy a nyomdába. Állítólag. Az kértem, hogy ha van valami hír, értesítsenek. Olosz Ferivel beszélgettem Szilágyi Bélával kapcsolatban, még életben van, de nem tud róla semmit, nem kommunikál. Az épülő gyaloghíd környékén és Szamolcsnál fotóztam, kastos, bozótos részen kellett átvágnom. Megbeszéltem a vasárnapi utat Gabival Székelyhídra. 8 órakor indulunk… Az Új Hétben megjelent az Angyalok és pipacsok című írásom. Küldtem még három írást a főszerkesztőnek. Klára kapott egy csúnya fertőzést, valószínűleg a kutyáktól, már szedi a gyógyszereket, jobban van. Most tudtam meg, hogy egy régi ismerősöm, pap (P.B.), súlyos beteg. Nagyszerű, pozitív ember, talán rendbe jön, én nagyon örülnék neki. Próbálom folyamatosan mozgatni a jobb lábamat, mintha javult volna keveset, még a szobabiciklit is használom ennek érdekében. Idővel elválik, hogy mindez használ-e? Átestem egy csúnya vírusos fertőzésen, Mari és Klára is hasonlóval kínlódott, kínlódik napokig. Kaptam egy halom gyógyszert, orvosnál nem voltam, ugyanazt szedtem, mint Klára, ez használt, kezdek kilábalni. A lában a használattól, meg a szoba biciklitől kezd szépen rendbe jönni, már könnyedén járok. Megjelent a 63. kvízjáték a szatmar.ro oldalon, a népszerűsége töretlen, sok visszajelzést kapok. Megjelent a Sugárút nyári száma, ma mutatják be a művészeti múzeumban, Szatmári Ágnes tárlatának a keretében. Voltam Ágnes tárlatnyitóján, sok ismerősömmel találkoztam, többek között Ny. Zolival, a polgármesterrel, Fleisz Katival beszélgettem. Bemutatták a Sugárutat, holnap megyek a tiszteletpéldányokért. Klára átjött kicsit beszélgetni, holnap majd festünk is. Hazahoztam 12 példányt a Sugárút nyári számából, írtam L. Ildikónak, hogy látogasson meg, akkor átadom az ő példányait. Fotóztam az épülő gyaloghidat, az egyre jobban alakuló régi központot, Kazinczy utcát, ezekről megosztottam egy-egy sorozatot az oldalamon. A lábam rendbe jött, a gyomorfertőzésem is, már nem diétázok. Hajnalban készítettem piláfot és krumplilevest, a régebbi ennivalókat kidobtam és jóízűen megebédeltem. Megfogalmaztam a Sugárút legújabb számával kapcsolatos észrevételeimet és elküldtem a főszerkesztőnek. Már a téli szám anyagán dolgozom, de bármikor hajlandó vagyok átadni a szerkesztést valakinek, aki ért hozzá. Egy Ioan F. nevű úr támadja Cs.Cs.-t a holokauszttal kapcsolatos megállapításáért: „aljas gazember, kollaboráns”, „szatmári csürhe” meg hasonlók. Elmondtam, hogy én őt becsületes, jó szándékú, pozitív embernek ismerem, és azt is, hogy a fenntartásait csak vele tudja tisztázni civilizált hangnemben. Elküldtem a 64. kvízjáték anyagát az oldal szerkesztőjének. Ma lemásoltattam az idén 80 éves Zsuzsi számára az időben előkészített emlékfüzetet. Klára délután jön festeni, a gyaloghíd környékén is fotóztam. Augusztus 23 van, félelmetes, hogy milyen gyorsan tárcsázódnak át, vesztik el a jelentőségüket ezek a mondvacsinált ünnepek. Szatmári Ágnesről írok bemutatót a gyűjteményes tárlata kapcsán. Meglátogatott L. Ildikó, Klára festészet tanára, adtam neki néhány Sugárutat – ő illusztrálta – meg egy példányt a Székesegyházról szóló albumból. Sok mindenről beszélgettünk. Mari Magyarországra utazott, bevásároltam és előkészítettem a holnap délelőtti főzést. A gyaloghídnál fotóztam, I. Orsolya keresett családtörténeti információkkal kapcsolatban. Az Új Hétben megjelent a Pesky Józsefről szóló írásom. Csilla közölte, hogy végleg lemond a doktori fokozat megszerzéséről, tőlem sok lehetőséget, támogatást kapott, hogy mit kezd ezekkel, az már nem rám tartozik. Lezajlott a vasárnapi ebéd, volt csirkeaprólék leves nokedlivel, zöldség leves grízkockával. Második fogásként rántott húst készítettem rizs és szalmakrumpli körettel, reszelt sajttal megszórva, savanyú uborkával, készítettem palacsintát kétféle töltelékkel, vásároltam krémes tésztát, volt háromféle üdítő és nektarin. A gyerekek estig velem maradtak, vacsora után hazakísértem őket. Mari másnap este érkezett Szatmárra A világhálós oldalaim anyagait töltöm fel, a Tolnai Világlap oldalait másolom. Még tart a kánikula, állítólag holnap vált az idő. Egy rossz mozdulattal majdnem levágtam a kisújamat a jobb kezemen. Szerencsére egy mély sebbel megúsztam, lassan, de gyógyul. Megjelent egy magyarországi portálon egy összeállítás a szatmári kultúráról, amelyben a képzőművészet jelenlegi állapotáról nyilatkozom, mások a zenei, színházi életről, múzeumról, szatmári lapokról beszélnek Fehér Imola összeállításában. Rövidesen, szept. 9-én szombaton tart gyűlést a szatmári UAP Fiók. Bob Lórándot is meghívták, előtte szeretne beszélni, egyeztetni velem. Holnap találkozunk.