Elküldtem a szatmar.ro oldalnak az 57. kvízjáték anyagát. Forró Ágnes megkapta a dedikált kötetemet, azt mondta, majd ír róla a Szabadságba. A műkritikai írásaimból állítok össze egy kötetet, talán lesz lehetőség a kiadására, mindenesetre elkészítem. A Petőfi szobor közadakozásból is készül, gondoltam viszek egy kis pénzt erre. Mari, Csilla és a családja ma utaznak Budapestre. Voltam a püspökségen, találkoztam a püspök úrral, a helyettesével, a gazdasági igazgatóval, kaptam 10 példányt az általam írt könyvből, az egyiket dedikálta püspök úr. Otthon mostam, kitakarítottam a nagy hűtőszekrényt, vásároltam két lepedőt, törölközőt, élelmiszert. Csilláék megérkeztek Budapestre, Klára küldött két képet a helyről, ahol laknak. Megkeresett Hágó Attila Nándor, szeretné, ha városnézésre vinnék egy magyarországi csapatot. A véndiáknapi elfoglaltságom miatt nem tehetem, magam helyett a turisztikai irodát ajánlottam. Elek Gyuri cikket kért az Új Szamos augusztusi számába a Kossuth-kertről, egy hét múlva kellene elküldenem. Írtam a művészeti múzeum részlegvezetőjének a közös könyvünk ügyében. Arról olvastam, hogy rövidesen elkezdik a Pannónia/Dacia szálló felújítását. Felhívott Tóth Géza, pontosítottuk a találkozóhoz kapcsolódó feladataimat, amelyek már hétfőn, július 10-én kezdődnek a gyűléssel, és kedden a City Rádióban folytatódnak egy interjúval a találkozóról. Megkértem Gézát, tegye kicsit korábbra a tárlatunk megnyitóját, hátha sikerül elérnem a 10-esbe, egy 45 éves találkozóra is. Elkészítettem és elküldtem Gyuri címére a Kossuth-kertről szóló írásomat, ez az Új Szamos augusztusi számában jelenik majd meg a Partiumi Magyar Napok kapcsán. Megkerestek a D-na Stanca Nemzeti kollégium történelemtanárai, adatokat kértek az iskolájuk 19. századi történetével kapcsolatban. Küldtem néhány beszkennelt oldalt Bura László Iskolavárosunk Szatmárnémeti könyvéből. Takarítottam a konyhában, az erkélyeken, kipucoltam a porszívó edényét, a mosogató szárító részét, új betétet tettem az edényeim, polcaim alá, mostam, takarítottam és végeztem az előkészítő feladatokat a jövő hét végére. Holnap töltöttkáposztát készítek. Az Új Hétben megjelent a Karolina védelmében című írásom. Voltam a temetőben, takarítottam, virágot vittem a sírokra. A szatmar.ro oldalon megjelent az 58. kvízjáték. Voltam a City Rádióban, ahol egy hosszabb interjút készítettek velem a közelgő véndiáktalálkozóról. Ketten kellett volna menjünk Bernadettel, de neki elment a hangja, ezért magamra maradtam. Mindezt félórával az interjú előtt tudtam meg. Később került adásba az egész, ezért én is meghallgathattam. Elfogadhatóan sikerült szerintem, majd meglátom, mások mit mondanak róla. Megbeszéltem Klárával és Gabival a péntek délelőtti tárlatrendezést. Most már a találkozó programja kezd végleges formát ölteni. Az Erdélyi Magyar Képzőművészet oldalán megjelent a közös tárlatunk plakátja. Egy volt tanítványom írt, aki jelenleg Dublinban konzul, a Tűzoltótoronnyal kapcsolatos adatok, képek érdekelték. Amit tudtam, elküldtem neki. Klárával a tárlata képeit válogattuk. Voltam a véndiákok utolsó előkészítő gyűlésén, hazajövet megúsztam egy elég kemény vihart, kicsivel hamarabb érkeztem haza. Ma rendezem be a tárlatot, délután van az ünnepélyes megnyitó. Ma Klárával lebontottuk a tárlatot, az állványok a református gimnáziumban maradnak, hiszen a véndiákok szövetségének a tulajdona. Ahogy az várható volt, egy elég kemény gyűlésen vettem részt az újközponti Galériában, a szatmári fiók gyűlésén. Azt javasoltam, hogy alkalmazzunk adminisztrátort és legyen új, fiatal vezetőség. Munteanu, a régi elnök mindenféle akadályokkal, kifogásokkal jött, de nálam is volt statutum és meggyőztem a kollégákat, hogy demokratikusan, többségi szavazattal legyen a választás, alkalmazzunk egy adminisztrátort, aki egyenesbe hozza anyagilag is a dolgokat. Lehet, hogy nem fog sikerülni, de ha meg sem próbáljuk, esélyünk sincs a fennmaradásra. Ezt rögzítettük, utólag a közösségi oldalon Eugen próbálta megfúrni a közösség határozatát. Nem hagytam. Patthelyzet. A kötekedés, a kifogások keresése a világhálón folytatódott, de a többség nyilvánvalóan változást akar, ezt előbb-utóbb tudomásul kell venni. Szekeres Sándor olvasta a Magyar Szemlében a Páll Lajosról írt cikkemet és szeretné közölni az Átalvetőben. Beleegyeztem, elküldtem az írásomat. Ma hivatalosan is felszámolták a betétemet a Reiffeisen Banknál. Klára önarcképet akar készíteni olajfestékkel, ehhez készített ceruzavázlatot. Ma meglátogatott Bob Lóránd. Beszéltünk a szövetségnél kialakult állapotokról, arról, hogy elvállalná az adminisztrátori szerepkört. Felhívtam Busuioc Aureliant, hogy beszéljenek együtt a lehetőségekről. Ő most elutazik, de augusztusban a személyes találkozásra is sor kerül. Elküldtem Lóri email címét és telefonszámát Aurelian Busuioc-nak. Megkapta, megbeszélte a vezetőséggel, az írta, hogy majd foglalkoznak vele. Ezzel az én önként vállalt feladatom véget ért. Ha nem vállalom, még hosszú ideig nem lett volna semmilyen változás, lehetőség a tovább jutásra. Részt vettem a 31. Véndiáktalálkozó kiértékelő gyűlésén. Két óra hosszat tartott, ebből a tanulságos, közérdekű, előremutató rész nagyjából negyedórányi volt. Készítettem csoportképeket, megosztottam az oldalamon. Átküldtem őket Sógor Beátának és Tóth Gézának is. A Új Hétben megjelent egy írásom Murvai György fotóművészetéről. Megkaptam a jegyzőkönyvet, amelyben Munteanu elismeri az új, demokratikusan megválasztott vezetőséget és arra kér, hogy hétfőtől írjam alá. Fehér Imola pár mondatot kért Szatmár kulturális életéről egy cikkhez, elküldtem neki. Tóth Gézával arról leveleztünk, hogy vissza kellene fogni kicsit a hozzászólásokat, hogy ne legyenek ilyen hosszúak és unalmasak a gyűlések, küldtem neki pár fotót a kiértékelésről. Mondják, hogy láttak a TV-ben a véndiáknap kapcsán beszélni. Én nem láttam, de nem is igyekeztem ennek a nyomára bukkanni. Beszélek néha itt-ott, rádióban, tévében, ha megkérnek rá. Klárával tanultunk papírkeretet készíteni, aláírtam a Galériában a választás jegyzőkönyvét. Érdekes, hogy a volt elnök nem nézett a szemembe kézfogáskor sem, ezt szóvá is tettem. Találkoztam S.J.-vel, a találkozó pénzügyi helyzetéről, esetleges visszaélésekről, herdálásokról beszélt. Találkoztam a művészeti múzeum részlegvezetőjével, ígért fűt, fát a megjelenő könyvvel kapcsolatban, már nagyon sok hasonló szöveget hallottam tőle. Még sok emberrel álltam meg beszélgetni két-három percre, Nagy Gy. István feleségével, egy ismerős plébánossal, egy mérnökkel, egykori osztálytársammal, de velük inkább magánjellegű témákat érintettünk. Közben fotókat is készítettem, többek között az épülő gyaloghídról is. A Szatmár megyei építészek részéről kerestek. Lesz szatmári találkozó októberben ahol előadást, városnézést szeretnének velem, azt mondtam, ha élünk, akkor lesz. A világhálós oldalaim számára készítek elő különféle anyagokat. A Sugárút grafikai szerkesztője azt kéri, hogy a szürke keret nélkül küldjem a reprókat. Ezekhez ragaszkodom, mert ez egységesíti a különböző méretű képeket, amelyek 2016 óta így jelennek meg. Jártam a Mondiala gyárban, ahol lefotóztam Fodor Kálmán és Szilágyi Béla mozaikját. Összefutottam a régi központ átalakításáért felelős építésszel, aki bemutatta a főtér jelenlegi állapotát. Sokat fotóztam a helyszínen. Voltam a püspöki palota melletti görögkatolikus templomban valamint az épülő gyaloghídnál is. A Művészet Múzeum részlegvezetője az érdeklődésemre elküldte az albumunk szövegrészét, alig változtattak valamit, két év alatt szinte semmit nem dolgoztak az általam küldött anyagon. Felajánlottam, hogy nézzük át együtt és készítsük elő kiadásra a könyvet. 120 oldalról, több mint 600 képről van szó, egy 250-300 oldalas kiadvány. Megjegyeztem, hogy ha év végéig nem jelenik meg, visszavonom a kéziratot és én keresek hozzá kiadót. Kíváncsin várom a választ. Úgy tűnik komolyan vették a levelemet, hétfőn 9 órakor találkozunk. Klára vásznat és bizsukat vásárolt a legújabb képéhez, adtam neki egy új kisméretű rádiót. A Véndiákszövetség oldalán megjelent egy kisfilm a találkozóról, amelyet megosztottam. Elküldtem a szerkesztőségnek a 61. kvízjáték anyagát. Az Új Hétben megjelent a Petőfi szobrai, emléktáblái, arcképe Szatmárnémetiben. Megjelent a 61. kvízjáték a szatmar.ro oldalon.