A giccs a világ legnépszerűbb, legkönnyebben fogyasztható, az élet minden területét elárasztó, sablonos gondolatokat, érzelmek, közhelyszerű igazságokat közvetítő termék, produktum. Eleve kerültem ezzel kapcsolatban a művészet kifejezést, hiszen ahhoz semmi köze sincs. Miért? Mert fogyasztói elvárásoknak akar megfelelni és pontosan emiatt hiányzik belőle az eredetiség, az egyedi jelleg, a minőség, vagyis olyan megtévesztő, hamis tákolmány, amelynek befogadásához sem előképzettség, sem erőfeszítés nem szükséges.
A hamis szó, kifejezés talán a legjobban illik erre a kategóriára, hiszen a giccsfestménynek, tárgynak egyik általános jellemzője a felhasznált anyagok, technikák, szerepkörök klasszikus példákra emlékeztető, de átformált, átalakított, átméretezett, pótanyagokból készített jellege.
Hatalmas területet ölel át, változó szintű minőségével megtévesztő, gyakran zavarba ejtő lehet.
Ami a kiterjedési területet illeti, H.D. Gelfert jellemző mellékneveket rendel a giccshez. Felsorol takaros, kedélyes, szentimentális, vallásos, költői, vagy szociális, természeti, lakóhelyi, alpári, nagyvilági, erotikus, hátborzongató, magasztos, fennkölt giccset. Létezik továbbá monumentális, hazafias, politikai, ideológiai giccs, vagy akár szégyenlős giccs is. (Wikipédia)
Nem mindig könnyen felismerhető jelenség, ezt két látszólag szélsőséges példával illusztrálnám. A legtöbb kicsit is tanult ember számára nyilvánvaló, hogy a bőgő szarvas, a gombolyaggal játszó cica ábrázolása kimeríti a giccsfestmény fogalmát. Ez azonban így, ebben a leegyszerűsített formában nem igaz. Miért? Mert a bőgő szarvasnak is elképzelhető művészi megjelenítése és Leonardo da Vinci is ábrázolható giccsesen. A besorolást sohasem a téma, hanem a megjelenítés módja, színvonala határozza meg.
A giccs a giccsemberek számára készül. Kik ők? Hermann István szerint „A giccsember egyéniségében szinte kódolva van a rajongás a giccs, a bulvár, a semmit mondás iránt. Megragad a szemlélet fokán, csak a látszattöredékek felfogására képes, a hangzatos demagóg szavakra és gondolatokra fogékony, jellemző rá a gondolati mélység hiánya, az intellektuális lustaság, a készen kapott »érzelmek« , »értékek« kritikátlan átvétele.”
A naplementének önmagában semmi köze sincs a giccshez, érzelgős, túlszínezett, édeskés ábrázolása viszont már igen gyakori, tipikus giccstermék. Köztudott, hogy a nagybányai szabadiskola a múlt századfordulón, a 20. század első évtizedeiben meghatározó hatást gyakorolt térségünkben a képzőművészet fejlődésére, de a szabadiskola hagyományainak ápolása címén jó nyolcvan éves késéssel manapság elkövetett színvonalon aluli, minden eredetiséget, korszerűséget nélkülöző, megkésett utánzatok végelláthatatlan, „nagybányaiasnak tűnő”, és pont ezért jól értékesíthető sora valódi kortárs giccstermék, amely a művészetet szerető, de kialakulatlan ízlésvilágú emberek ezreit tévesztheti meg.
Kell-e haragudni a giccsre? Szerintem nem, azt viszont fontosnak tartanám, hogy minden esetben az őt megillető helyre kerüljön, értékének, illetve értéktelenségének megfelelő besorolást kapjon, hiszen a különböző szintű, fajsúlyú kategóriák összemosása a minőségi kultúrára káros, sőt egyenesen életveszélyes lehet.
A lakásunkban, szülővárosunkban vagy utazásaink során lépten-nyomon belebotlunk giccses termékekbe, ezúttal a saját gyűjteményem néhány jellemző darabjával illusztrálom ezt a rövid ismertetőt.
