A nemjóját!

Nincs mentség, az ezredfordulóval térségünkben is beköszöntött a „szép, új világ”, gyökeresen megváltozott a kommunikáció módja, jellege. Elárasztották a mindennapjainkat a zörgő gépek, a „Zsoltik”, e-mailok, a nyakunkba zúduló színes képözön terhe alatt fuldoklunk, és immár felüdülésnek számít egy-egy kézzel írott, postaládába dobott hagyományos képeslap vagy levél.
Töredelmesen be kell vallanom, magam is minden erőmmel tiltakoztam még a kilencvenes évek második felében is a személytelen, kisajátító, állandó készenlétet igénylő „ziregő-zörögő” masinák, számítógépek, digitális fényképezőgépek, maroktelefonok ellen, amelyek immár tucatnyi éve életem, mindennapi munkám elválaszthatatlan részeivé váltak. Miért történhetett meg mindez? Mert megkerülhetetlen volt, mert a 21. században analfabétáknak minősülnek az írástudatlanok mellett azok is, akik nem rendelkeznek számítógépes alapismeretekkel. Egyszerűen nem zárhatjuk ki magunkat ebből a világból, ha szeretnénk kommunikálni, átmenteni az értéknek tartott, tudott, hitt dolgokat.
Miközben tompa kattogással pötyögtetem a gépembe a betűket, megszakítom az írást, és a világhálón kutatok a szövegemhez illusztráció után. Beírom a Google képkeresőbe, hogy számítógépes grafika és az első oldalon a saját munkáimmal szembesülök. 2009-ben Sepsiszentgyörgyön, a Barabás Miklós Céh jubileumi tárlatán már többen jelentkeztünk ezzel az önkifejezési móddal, és ez még csak a kezdet. Miért állíthatom ezt? Mert a plakát, könyvborító stb. tervezése manapság már alig képzelhető el számítógépes ismeretek nélkül, a többiről nem is beszélve.
Amikor a magyarországi Hejcei Nemzetközi Alkotótáborban kiállítottam az itt reprodukált munkámat, az egyik kolléga nekem szegezte a kérdést: Nem értelek miért ezt a megoldást választottad, amikor te tudsz rajzolni? Mi mást is válaszolhattam volna erre, mint azt, hogy természetesen tudok, és ezt a képességemet a jövőben használni is fogom pont akkor és olyan mértékben, ahol és amennyiben erre szükségem lesz.
A képzőművészetben sem a hogyan, a technika kérdése a lényeges, hanem az üzenet. Őszintén drukkolok azért, hogy az utánunk jövő nemzedékeknek sikerüljön ezt a sok, egyre jobban eluralkodó, ránk nehezedő, fémesen zörgő, hideg, elektronikus kütyüt emberi tartalommal, nemes üzenetekkel megtölteni.

Muhi Sándor

Nyugdíjas tanár, grafikusművész, művészeti közíró.

Úgy gondolom, hogy az ezredfordulótól alapvetően megváltozott a kommunikáció módja és ennek köszönhetően minden esélyünk megvan arra, hogy a kultúra, művészet a szó szoros értelmében köztulajdonná váljék.

Nem hiszek abban, hogy van külön az elitnek és külön a tömegeknek szánt kultúra, művészet.

1945-ben Szatmárnémetiben születtem, apám ügyvéd, anyám tisztviselő volt. Nálunk az olvasás, a kultúra, a művészetek szeretete olyan természetes igény, mint másoknál a folyamatosan felmutatható anyagi gyarapodás. Hárman vagyunk testvérek, szülővárosomban érettségiztem, közvetlenül utána Kolozsváron rajztanári oklevelet szereztem, kicsit később művészeti muzeológiát végeztem a bukaresti N. Grigorescu Képzőművészeti Intézetben.