Ha szeretnénk valamilyen összképet kialakítani ezen a területen, feltétlenül fel kell sorolni azokat az anyagokat, technikákat, amelyek segítségével az épületdíszeket Szatmáron készítették. Fontos ismerni a város céhes múltját, az építkezési vállalkozók, asztalosok, lakatosok műhelyeinek, a DAC kerámiagyárnak stb. tevékenységét is. Többek között az 1936-os kiadású monográfia (Tankóczy Gyula: Satu Mare város képes tükre) is felsorolja a városban működő kisebb üzemeket, kisiparosokat. Ebből megtudjuk, hogy Szatmáron több tucat asztalos, húsznál is több kovács, épület és műlakatos, épület és műbádogos, számos kőműves, építész tevékenykedett. Műhelyek, a szakmájukat, az anyagokat, technikákat alaposan ismerő mesteremberek tehát városunkban, megyénkben is voltak, de tevékenységüket elsősorban a megrendelések befolyásolták és ezek a település alföldi jellegéből és gazdasági lehetőségeiből adódóan meglehetősen szerények voltak. Szerencsénkre a jelentősebb középületek tervezői, kivitelezői között gyakran budapesti, nagyváradi, debreceni stb. építészek, építkezési vállalkozók, műhelyek is szerepelnek.
Nem véletlen, hogy nem ejtek szót itt név szerint az iparművészekről, tervezőkről, hiszen a felhasznált díszítőelemek, motívumok általában nemzetköziek és az iparosodó Magyarországon, Romániában is elsősorban a klasszikus motívumok különböző helyhez és körülményekhez igazított változatait használták fel a tervezők. Ez ma sincs másképp. A szatmári épületeken is a reneszánsz, barokk korban már jól ismert, az újklasszicista, copfstílusú épületekre jellemző oszlopok, falpillérek, konzolok, párkányok, kávák, báboskorlátok, falsávok, díszvázák, ablakdíszek, füzérdíszek, maszkok stb. köszönnek vissza. Ezek formavilágát a kivitelezők különböző mintakönyvekből vették át, de gyakran öntőformákat is kölcsönöztek. Lapos formák, díszek esetében ezek elkészítése sem igényelt különösebb technikai leleményességet. Ha egy gipszmintát puha agyagba préselünk, negatív formát nyerünk, amelyet szikkadás után néhányszor akár öntőformaként is használhatunk. Gyakori, viszonylag egyszerű módszer a homokformába való öntés is.
Az épületek homlokzati díszeinek készítésénél felhasznált anyagok közül a leggyakoribb a gipsz, illetve a gipsz stukkó, ez manapság is a népszerű anyagok egyike. A stukkó általában gipszből, mészporból, enyves vízből készül. Már az ókorban használták, de széles körben a reneszánsz idején terjedt el. Nagyon sokféle összetételben, módon készíthető el, csak gipszből legalább 4-5 jól megkülönböztethető minőség létezik.
A stukkó mellett formába önthető anyagként használnak műkövet, műmárványt vagy más nevén márványstukkót, védőrétegként habarcsot (mész, homok, cement) is. Díszítményeket olykor kerámiából, égetett agyagból (terrakotta) is készítettek. Nagyon fontos ezek ellenálló képessége, ezért a kerámia díszeket sokszor mázzal vonták be. A Pannónia (Dacia) díszei Zsolnay-kerámiából, Budapesten készültek. Mi a népszerűségük titka az esztétikai értékek mellett? A keménycserép anyag, a fagyálló épületkerámia és az eozinmáz együttese.
Manapság gyakran használnak elsősorban belső díszítésekhez műanyagot, polisztirolhabot is. Ugyanarról az anyagról van szó, amelyet napjainkban olyan széles körben alkalmaznak az épületek külső hőszigetelésére. Több minőségű, sűrűségű változat van ebből is. Könnyen alakítható, szép felületű, festhető, fagyra, hőre ellenálló, viszonylag olcsó anyag, de az állaga miatt mechanikailag fokozottan sérülékeny.
Lényeges az anyagok, technikák, alapelemek ismerete, de még fontosabb, azok értő, átgondolt együttese, vagyis az a mód, ahogyan a tervező felhasználja, kombinálja a különböző elemeket, motívumokat. Ilyen szempontból elég sok szépen tagolt, díszített épülettel dicsekedhet Szatmárnémeti is.
A szatmári épületek ornamentikájának fontos részét alkotják a lépcsőkorlátok, erkélyek, ajtók, ablakok díszrácsai. Ezek sem tanulmányozhatóak elszigetelten, térségünk vasművessége előzményeinek ismerete nélkül. Klasszikus példája ennek Magyarországon a fertődi Esterházy-kastély hármas osztású kapuja, a budavári prímási palota franciás ízlésű, gazdag indadíszes erkélyrácsa valamint a széke fehérvári Zichy-palota erkélyrácsa. Ezek eredeti munkák, a 18. században készültek, a későbbiekben a historizmus már csak másolta a korábbi stílusokat, nem sok újat hozott. A romantikát felváltó eklektika nálunk a 19. század utolsó harmadában jelentkezik, és formáit mindvégig a történelmi stílusok kelléktárából meríti. A kovácsoltvas-művesség a múlt századfordulón élte a reneszánszát. Kiváló művelője volt többek között Jungfer Gyula, aki az 1880-as évektől pompás alkotások sorát készíti. Ekkor Budapesten és a nagyobb városokban, többek között Szatmárnémetiben a díszlakatos-munkák a város fejlődésével együtt folyamatosan gazdagodnak még a 20. század első évtizedeiben is.
Az idő teltével a kovácsoltvas kifejezés egyfajta minőségi jelzővé, védjeggyé vált, bár napjainkban legtöbbször már egészen mást kell érteni alatta, mint mondjuk a 19. század közepe táján, vagy a millenium éveiben. Miért? Mert azok a cégek, amelyek kovácsoltvas termékeket hirdetnek, lényegében kovácsolt elemeket, mintákat is tartalmazó munkákat készítenek csövekből, különféle profilú, egyenes vagy csavart idomvasakból stb. A „minden elemében tűzben megdolgozott” kifejezés gyakran a gépi kovácsolásra is vonatkozik, és még hosszan sorolhatnám a radikális váltás lényegét. A fentiek mellett a régebbi és mai kovácsoltvas termékek gyakran tartalmaznak öntött formákat, díszítő elemeket is, ez alól a szatmári példák sem kivételek. Kovácsoltvas kiegészítőket, díszeket napjainkban is készítenek Szatmáron, különösen az utóbbi években van ezekre egyre nagyobb igény.
A régebbi kapukon, ablakkereteken gyakran látható faragott, esztergált motívumok, díszek elterjedésében jelentős szerepet játszott az 1907-ben alakult Faipari Iskola, amely működésének első éveiben, évtizedében országos jellegű, jelentőségű intézmény volt. Sajnos ezen a területen is sok a tévhit. Még ma is többen gondolják azt, hogy annak, aki ügyesen farag, másol, esetleg minták alapján intarzia képeket készít, díszítő elemeket sokszorosít, valami köze van a művészethez. Arra, hogy valaki ezt-azt kifaragjon, lemásoljon, esetleg kiöntsön adott minta alapján, kis előképzettséggel, kézügyességgel bárki képes, de ennek csak érintőlegesen van némi köze a művészethez. Miért? Mert a művészet alkotómunka, önkifejezési lehetőség, vagyis tartalmában, minőségileg alapvetően más terület. Kinek érdeke a két tevékenység összemosása? Természetesen mindazoknak, akik tehetség, alkotóerő híján megrekedtek az utánzás, másolás szintjén, és a mások által kitaposott utakat járják több-kevesebb tudással, sikerrel, eredénnyel.
