Baritiu út

A Bariţiu út lényegében az a hosszú útszakasz, amely az Ady Endre utca folytatásában, az ócskasortól lejjebb található. Ezzel természetesen még nincs vége ennek a nagyon hosszú utcának, folytatása a str. Gorunului, illetve str. Pădurea Noroieni nevet viseli. A Gorunului utcán található Szatmárnémeti új nevezetessége, turisztikai vonzereje, a 8. szám alatt nemrég megnyílt Aquastar-Aquapark elnevezésű élményfürdő.

Gyermekkoromban, a környezetemben a tehetetlenségi erő folytán mindenki Tiszaújlaki útnak nevezte, bár akkor Tiszaújlak már régen Ukrajnához tartozott. Ez egy nagyközség, amely közel 4000 lakosának a döntő többsége ma is magyar. Később Mikolai útnak, Sárerdei útnak hívtuk, volt Calea Nordului, Északi út, most Bariţiu utca.

Mint a város több körzetében, az 1970-es árvíz itt is megtette a magáét, számos ház dőlt romba, szorult a későbbiekben radikális felújításra, átépítésre. Többek között ezért sincs mit csodálkozni azon, hogy a környéken a 30-40 éves épületek is régieknek számítanak.

A Bányai úthoz hasonlóan ornamentika szempontjából heterogén közeg ez, az utca elején magamutogató, fellengzős, máshol a megszokottnál is szerényebb, szegényesebb környezet, de hát ezúttal is csak azt vehetjük számba, amink van, és csak arra vigyázhatunk, ami mindebből megmarad.

Az utca a körforgalomtól kezdődik, jobb oldalán az ócskasor üzlethelyiségei, bódéi sorakoznak, a baloldalon, azt a kis, immár agyondekorált sarokházat láthatjuk, amelyben egykor a körzeti egészségügyi rendelő működött. Még ezen az épületen is maradt némi figyelemre méltó részlet, a csatorna alatti fából készített fríz.

A környéken ma már minden „big”, „shop” meg „style”, csak győzd kapkodni a fejed, hiszen számos üzlet, a Hotel Asia, valamint az import szőnyegek birodalma is itt lelt otthonra.

Erre van az úgynevezett „orosz piac” is, amelyen ukrajnaiak árusítanak. Már a kezdetektől bicikli alkatrésztől láncfűrészig, szovjet kitüntetésektől olcsó csiszolópapírig szinte mindent lehetett kapni itt.

A szatmáriak még emlékeznek az utcán a kilencvenes évek elején nyílt Babos Bárra, (étteremre, korcsmára, kerthelyiségre), amelynek ma már nyoma sincs. Található viszont azon a környéken is új templom, egyike azoknak, amelyekből háromnaponta épül egy az országban.

Látható itt több hivalkodó formájú és díszítésű betonkerítés, az utca jobboldalán van a régi téglagyár kubikgödre, ide vezetnek a kis mellékutcák. Egy időben horgászni jártak ide az emberek, de ma már víz ebben sincs, csak gyomnövények és szemét a bekerített területen, amelynek túloldalán az árvíz után épített Solidarităţii negyed tömbházai sorakoznak.

Található itt rikítóra színezett négyemeletes, újépítésű tömbház, amelynek földszinti, vendéglői bejáratát itt is a már szinte elmaradhatatlan, vigyorgó bajuszos gipszpincér őrzi. Kinyújtott kezéből ezúttal hiányzik az étlap, így egyszerre groteszk és szánalmas szegény. Van olyan fa oszlopokkal kombinált betonelemes, ívelt főbejáratú épületszerű képződmény is, amelyiknek egyrészt az lehet a kényszerképzete, hogy rusztikus, másrészt, hogy palota.

Odébb, egy kis park előterében — ahol gyakran állították fel egy időben a vándorcirkuszok a sátraikat — egy sokoldalúan fejlett, szocialista, előre gyártott betonelemekből összetákolt buszmegálló árválkodik, rendeltetése vaskos, öles betűkkel olvasható az oldalán. Tulajdonképpen ebből tudhatjuk meg teljes biztonsággal, hogy nem repülőtérről, valamelyik bank székházáról vagy rakétakilövő állomásról van szó.

Nem véletlen, hogy ezen az egykor csendes, gyér forgalmú utcán gyakoroltak Szatmáron a tanuló vezetők. A felkészülést megkönnyítendő még gyakorló pálya is létesült az utca végén. Alkalmas volt az út rövid biciklitúrákra, manapság azonban már itt is megsokszorozódott a gépkocsiforgalom, különösen az élményfürdő létesítése, vagyis 2013. május óta.

Az árvíz utáni, központi alapokból támogatott építkezések hangulatát idézik a homlokzati csempedíszek, amelyek erkélyeken, ablakok melletti faldíszként is felbukkannak itt-ott az utcán. Ezek divatját annak idején a megyei pártbizottság első titkára, Iosif Uglar elvtárs terjesztette, pártfogolta beosztottjai révén, jó néhány akkoriban készült szatmárnémeti épület homlokzatáról köszönnek máig ezek vissza.

Kovácsoltvas díszekkel se nagyon büszkélkedhet a környék, bár egy-két szerényebb kivitelezésű, nem túl igényes darabot láthat a figyelmes szemlélődő. 

Összességében milyen ez az utca? Nem lehet más, mint a kor, amelyben élünk: heterogén, kapkodó, zavaros, jellegtelen.

Muhi Sándor

Nyugdíjas tanár, grafikusművész, művészeti közíró.

Úgy gondolom, hogy az ezredfordulótól alapvetően megváltozott a kommunikáció módja és ennek köszönhetően minden esélyünk megvan arra, hogy a kultúra, művészet a szó szoros értelmében köztulajdonná váljék.

Nem hiszek abban, hogy van külön az elitnek és külön a tömegeknek szánt kultúra, művészet.

1945-ben Szatmárnémetiben születtem, apám ügyvéd, anyám tisztviselő volt. Nálunk az olvasás, a kultúra, a művészetek szeretete olyan természetes igény, mint másoknál a folyamatosan felmutatható anyagi gyarapodás. Hárman vagyunk testvérek, szülővárosomban érettségiztem, közvetlenül utána Kolozsváron rajztanári oklevelet szereztem, kicsit később művészeti muzeológiát végeztem a bukaresti N. Grigorescu Képzőművészeti Intézetben.