Borsos Gábor különös képi világa

Rajzolok, mert „bajom” van a világgal, és meg kell békélnem önmagammal – az átélés minden örömével és fájdalmával. – mondja önmagáról a jelenleg Gyergyószentmiklóson élő képzőművész, és én hiszek neki elsősorban azért, mert ő nem mímeli a megbékélést, hanem megküzd érte munkával, átéléssel, újító energiákkal, korszerű eszközökkel.

1966-ban szerzett Kolozsváron rajztanári oklevelet, 20 éven át tanított Lővétén, majd Gyergyószentmiklóson nyugdíjaztatásáig, ahol 2003-ig tervezőként dolgozott. 20. egyéni kiállítást rendezett és számtalan csoportos tárlaton mutatta be a munkáit idehaza és külföldön egyaránt. 1995-től a Barabás Miklós Céh tagja.

Ugyanahhoz a képzőművészeti „aranycsapathoz” tartozik, amely a marosvásárhelyi Zene és Képzőművészeti Líceum fénykorában végzett, és akik közül vele együtt sokan váltak a jelenkori erdélyi képzőművészeti élet kiválóságaivá. Ami megkülönbözteti a többségtől, az a hagyományok, a szakmai igényesség tisztelete mellett az alkotói bátorság. Borsos Gábor ugyanis nem időzött el hosszasan a kapott alapoknál, hanem 21. századi eszközökkel fejlesztette azokat úgy, hogy a hagyományos kereteken tovább lépve, nemcsak a kifejezési lehetőségeket tágította, hanem új utakat keresett alkotásai szórására, a nagyközönséggel való megismertetésére is.

Pontosan tudja, hogy rajzolni nemcsak hagyományos eszközökkel, hanem fényképezőgéppel, számítógépes programokkal is lehet, bár kedvenc anyagaként a pasztellt nevezi meg, de ugyanakkor a digitális képalkotás is izgalmas kalanddá vált számára. Az utóbbi művelése – és erre az életművé duzzadó alkotásai kézzelfogható bizonyítékok – biztos tudást, a hagyományos ábrázolásmód széleskörű ismeretét, kialakult ízlésvilágot feltételez. Pontosan tudja, hogy a vizuális üzenet nem maradhat a hagyományos eszközök, kifejezésmódok fogja, mert azt elsősorban az önkifejezés szabadsága sínylené meg.

Ha a felhasznált képelemek kapcsán tanulmányozzuk alkotásait, a hangsúlyozott, érzékeny és érzékletes lírai kifejezésmód mellett olyan életre szóló kötődéseket, elkötelezettségeket fedezhetünk fel, mint a természet, a szülőföld, a hagyományok ezernyi érétékének, csodájának ismerete és szeretete. Mindezt visszafogottan, szűkszavúan, de ugyanolyan árnyaltan, kifinomultan fogalmazza meg, mint a természethű munkáit. Olykor elvontba hajló, filozofikus gondolatiságú alkotásaiban lépten-nyomon követhető a biztos rajztudáson kívül a kiváló komponáló képesség, az önkifejezés lehetőségeinek kiszélesített körű, korszerű felhasználása, gyümölcsöztetése.

És még valami! Az alkotómunka, a folyamatos felfedezések, átélések semmi mással össze nem téveszthető, semmihez sem hasonlítható öröme, izgalma, lüktetése. Mi más tarthatná a pályán a szakma, az olykor ellehetetlenült életkörülmények, vagy a kritika által egyáltalán nem elkényeztetett művészt? Borsos Gábor olyan sajátos, öntörvényű világot épített fel, tár elénk legújabb, a folyóiratban is reprodukált alkotásai révén, amely egyidőben hagyománytisztelő és modern, klasszikus és újító bátorságú, erdélyi és univerzális.

Márton Árpád festőművész írja a „Műterem” sorozatban megjelent kismonográfia bevezetőjében: „Borsos Gábor műfaji elhivatottsága a grafika. Alkotó habitusa nem látványközpontú, grafikáiban csak a leglényegesebbet használja. A belső képiség megformálásában szigorú és kimért, de ennek ellenére lírai látványt közvetít.”

Nem tudom megítélni mennyire kimért Borsos Gábor kifejezésmódja, ahogyan az sem tudom biztosan megállapítani, hogy a jelzésértékű, olykor megváltozott szerepkörű képelemek természethűsége vagy absztrahált formavilága van-e túlsúlyban alkotásain. Rám elesősorban ezek játékossága, a sokféle képelem szerves egységgé formálása, alakítása hatott. Mindez a gazdag, változatos eszköztár magabiztos használatán túl jól körvonalazott pontos képi mondanivalót sejtet. A fentiek olyan nyilvánvaló, megkérdőjelezhetetlen alkotói erények, amelyekkel szemben nem maradhat közömbös a szakma, a műértő közönség.

Életem egyik ajándékának tartom, hogy több évtizednyi megszakítás után, a világhálónak köszönhetően találkozhattam egykori kollégám legújabb alkotásaival. Isten éltessen erőben, egészségben kedves Borsos Gábor!

Muhi Sándor

Nyugdíjas tanár, grafikusművész, művészeti közíró.

Úgy gondolom, hogy az ezredfordulótól alapvetően megváltozott a kommunikáció módja és ennek köszönhetően minden esélyünk megvan arra, hogy a kultúra, művészet a szó szoros értelmében köztulajdonná váljék.

Nem hiszek abban, hogy van külön az elitnek és külön a tömegeknek szánt kultúra, művészet.

1945-ben Szatmárnémetiben születtem, apám ügyvéd, anyám tisztviselő volt. Nálunk az olvasás, a kultúra, a művészetek szeretete olyan természetes igény, mint másoknál a folyamatosan felmutatható anyagi gyarapodás. Hárman vagyunk testvérek, szülővárosomban érettségiztem, közvetlenül utána Kolozsváron rajztanári oklevelet szereztem, kicsit később művészeti muzeológiát végeztem a bukaresti N. Grigorescu Képzőművészeti Intézetben.