A világ egyik legrégibb és legnagyobb történelmi múzeumainak egyike Londonban található. Miért a legrégibb? Mert 1753-ban alapították, hatalmas könyvtára 1757 jött létre. A British Múzeum alapjait egy londoni orvos, Sir Hans Sloane (1660-1753) fektette le végrendeletében. 71 ezer növény- és állatpéldányt tartalmazó gyűjteményét valamint könyvtárát II. Györgyre hagyta s örököseinek 20 ezer fontot (mai áron 2 millió fontot) kért cserébe. 1753. június 7-én a parlament jóváhagyásával törvénybe iktatták a British Múzeum létrejöttét.
Miért az egyik legnagyobb múzeum a Louvre mellett? Mert több mint 13 millió tárgyat őriz a Föld minden sarkából, az őskortól napjainkig. Még a kiemelt kiállítási tárgyainak a száma is meghaladja a 4000 darabot. A British Múzeum gyűjteményének elrendezése ésszerű, áttekinthető, hiszen országokként, kontinensenként van csoportosítva.
Ha már a rekordoknál tartunk, itt látható Európa legnagyobb üvegtetővel fedett közösségi tere, amelyet 2000-ben avatott fel II. Erzsébet királynő. A múzeum kiállításai mellett kutatásairól is híres, komoly eredményekkel büszkélkedhet többek között az archeológiai leletek kémiai vizsgálata területén. Elképesztő mérete miatt (4 emeletes és 54627 négyzetméter alapterületű) legalább 1 napos bejárást igényel.
Az épületet Robert Smirke tervezte, ezt 1857-ben bővítették ki a tér közepén álló Olvasóteremmel, amelyet testvére, Sydney Smirke tervezett. 42 méter átmérőjű, 32 méter magas félgömbkupolájú, acélvázas szerkezetről van szó. Ki volt Robert Smirke? Művészcsaládból származott. Apja, festő és könyv illusztrátor (Robert 1752-1845). Építészetet először magánúton tanult, majd a Királyi Akadémián folytatta megkezdett tanulmányait. A legismertebb terve a British Múzeum. Ez a neoklasszikus stílus jegyében született középület, magas jón oszlopsorai, timpanonos főhomlokzata méltóságot, harmóniát, kiegyensúlyozottságot áraszt. A bejárat görög templomhoz hasonló portikusz. 1854–57 között épült, rövid idő alatt számtalan, hasonló rendeltetésű európai építészeti alkotás mintapéldája, előképe lett, gondoljunk csak a budapesti Szépművészeti Múzeumra és még hosszan sorolhatnám a példákat.
Az üvegkupolát a Norman Foster által vezetett csoport tervezte. Ez a hipermodern, ezredfordulós szerkezet olyan alacsony, hogy kívülről nem látszik, de olyan magas, hogy nem takarja el belülről a különböző épületszárnyak monumentális, klasszicista bejáratait. Ez az új rész megkönnyíti a tájékozódást, ugyanakkor oktatási központnak, üzleteknek, kávézóknak, látogatói tájékoztatóknak is helyt ad. Korábban — akárcsak a párizsi Louvre-ban — igen nehezen lehetett itt is eligazodni, kicsit leegyszerűsítve úgy fogalmazhatnánk, hogy a Louvre piramisához hasonlóan ez a hatalmas, világos, fedett, de áttetsző tér egy évtizede jelentősen megkönnyíti a látogatók számára a különböző gyűjtemények megtalálását, megközelítését, már belépéskor otthonos, barátságos miliőt teremt.
A látogatás, mint Anglia állami múzeumaiba általában itt is ingyenes, évente több millióan keresik fel a földkerekség minden részéről. Tisztelet parancsolnak az épület méretei, arányai, de a fentieknél még erőteljesebben hat az ide érkezőre a kiállított gyűjtemények gazdagsága, változatossága. Ezekben a termekben járva, akarva-akaratlanul érzi, tapasztalja az ember, hogy a bemutatott tárgyak tízezrei mögött egy hatalmas világbirodalom áll, amelyeket legtöbbször kulturális kettősség jellemez. Egyrészt minden lépésnél érezni az angol birodalmi felsőbbrendűséget, amely mintegy feljogosította annak idején az angolszász arisztokráciát, tudósokat, gyűjtőket, archeológusokat arra, hogy a világ művészeti örökségének legjavát a fővárosba, Londonba vigyék. Másrészt vitathatatlan, megkérdőjelezhetetlen az igyekezet, amellyel az angolok az ide szállított értékeket az évszázadok során felújították, tudományosan feldolgozták, megőrizték, közkinccsé tették az egész emberiség számára.
A fentiek miatt sem tudok egyetérteni azzal az ismerősömmel, aki lakonikus egyszerűséggel azt állította, hogy a British Múzeum jórészt lopott holmik, rabolt tárgyak, illetve aprópénzért, fondorlatosan kicsikart javak gyűjtőhelye. Gondoljunk csak bele, hogy mi történt volna az itt látható kiállítási tárgyak legnagyobb részével az eltelt évszázadokban, ha avatatlan kezekbe kerülnek, vagy ha senki sem foglalkozik az értő, elővigyázatos feltárásukkal, megmentésükkel.
A várható következményekhez nem kell távoli példákat keresnünk. Elég, ha visszagondolunk arra, hogy a közelmúltban, a kommunizmus évei alatt, mi történt térségünkben a gazdátlanul maradt kastélyok, udvarházak, egyházi ingatlanok berendezési tárgyaival, könyvtáraival, stílbútoraival, díszítményeivel, hogy arról az emberi, erkölcsi veszteségről ne is beszéljünk, amelyet a csúfosan megbukott rendszer analfabéta képviselői kisebbrendűségi érzéseikből fakadóan a kiművelt koponyák ellehetetlenítésével, tudatos tönkretételével okoztak és a tehetetlenségi erő folytán ilyen-olyan indokból okoznak olykor még ma is.