Természetesen jártam a British Múzeumban, hiszen ebben a sorozatban csak olyan helyszínekről írok, ahová már személyesen is eljutottam. Ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy láttam-e a múzeum anyagát, arra egyértelműen csak azt válaszolhatom, hogy nem. Miért? Mert képtelenség megnézni egy ekkora gyűjteményt néhány óra alatt. A felvételeimet utólag nézegetve elfog a bizonytalanság érzése, az a furcsa, tétova állapot, amikor az ember ráébred arra, hogy mennyi mindent nem tud, nem ismer, illetve olykor tévesen, bizonyos vitatható szempontok, szubjektív válogatások alapján ismerhetett csak meg. Bárki kialakult vagy évtizedek óta alakuló, másoktól, a szakirodalomból átvett tudását, meggyőződéseit a kicsit más szempontok alapján bemutatott válogatás néhány óra alatt áttárcsázhatja, megváltoztathatja. A szakember ezt a nagytöbbség számára negatívnak tűnő érzést, elbizonytalanodást minden esetben nyereségként könyveli el, éli meg, hiszen pontosan tudja, hogy ezen a területen a magabiztos, rendíthetetlen véleményekhez jó adag korlátoltság, tájékozatlanság, szűklátókörűség kell.
Nem láthattam tehát a teljes anyagot, de találkoztam néhány olyan remekművel, amelyekről, mint kiderült eddig csak közhelyeket ismertem, tanítottam. A múzeumnak világhírű, egyedülálló gyűjteményei vannak: itt látható az 1802-ben megszerzett Rosette-i kő, a világ legrégibb üvege Egyiptomból, a páratlan múmiagyűjtemény, valamint a világ legnagyobb ékírásos gyűjteménye is. Itt őrzik Michelangelo, Leonardo, Dürer rajzait és rézkarcait, számunkra említésre méltó a Hungarica gyűjtemény is, amelyben több régi magyar nyomtatvány egyedi példánya található.
Ezekben a termekben is találkoztam a helyszínen rajzoló művészekkel, bár jóval kevesebbet láttam, mint a Louvre-ban.
Sokak képzelőerejét mozgatja meg az itt kiállított Kristálykoponya, különösen azóta, hogy ez egy fantáziaelemektől átszőtt kalandfilm főszereplője lett. Jó tudni, hogy a British Múzeum kiváló szakemberei az itt látható koponya eredetét nagy valószínűséggel európainak, 19. századinak, és prekolumbán hamisítványnak minősítette. Ennek ellenére kiállították, mert egyrészt szép, és a látogatók körében rendkívül népszerű darab.
Közismert tény, hogy páratlan a múzeum múmiagyűjteménye, amelyben olykor természetesen egy-két hátborzongató példány is akad. Van, aki szereti az ilyesmit. Ezeknél számomra jóval érdekesebb volt az egyiptomi használati tárgyakat, ékszereket, kultikus szobrocskákat bemutató üvegszekrények megtekintése.
Ékírásos táblák, domborművek tömegét is láthatjuk itt, de érdekes, sőt izgalmas a Kolumbusz előtti amerikai valamint az afrikai gyűjtemény is.
A múzeum termeiben barangolva nagyon szépen faragott római kori családi sírköveket (07) fedezhetünk fel, az életszerű, szinte hiperrealista arcképek kifejező erejének hatását sokáig magán érezheti minden figyelmes, az átlagnál kicsit érzékenyebb, nagyobb beleélő képességgel rendelkező látogató.
Milyen lehetett Mauszolosz és felesége? Ki tudhatja, gondoltam még pár hónapja, amikor tudomásom sem volt arról, hogy a Halikarnasszoszi mauzóleum néhány szobrát, amelyek egy XII. századi hatalmas erejű földrengés óta évszázadokon keresztül lapultak a föld alatt, a XIX. században brit régészek kiásták és a British Múzeumba szállították. Itt találkoztam velük először (05).
Mint már említettem, nagyon szép és gazdag a múzeum ókori mezopotámiai, folyamközi gyűjteménye (06), aki figyelmesen megnézi az itt látható nemes és komplex formavilágú domborműveket, fantázialényeket,. már nem érzi annyira egyedülállónak, semmiből születettnek a klasszikus görög szobrászat fénykorát sem.
Hosszan, sok-sok további részletben, leltárszerűen sorolhatnám a továbbiakban a látnivalókat (a helyszínen 2009-ben több száz felvételt készítettem), de számomra a legtöbb ide látogató turistához hasonlóan a gyűjtemények, a termek hangulata volt igazán érdekes, vagyis az összbenyomás. Milyennek nevezhetném ezt? Felkavaró, elbizonytalanító és egyben megerősítő, egy újabb élmény, bizonyíték az emberiség kultúrájának végtelen változatosságáról, gazdagságáról. Hány emberöltő lenne szükséges ennek a hatalmas, századokon keresztül felhalmozott, sokrétű ismeretanyagnak, iskolapéldának a közelebbi megismeréséhez? Fogalmam sincs, de meggyőződésem, hogy ilyen életcélja eleve nem lehet senkinek. Szerintem a legnagyobb nyereség az, hogy a hasonló kiruccanások tudatosíthatják bennünk: kultúránk tárházai nem csupán gondosan felhalmozott, rendszerezett, megosztható és tanítható ismeretanyagok lelőhelye, hanem a fentieken túl olykor a rácsodálkozások, megdöbbenések, önfeledt gyönyörködések, elbizonytalanodások színtere is lehet.
