Anglia egyik csodálatos, gazdag díszítésű, reprezentatív gótikus székesegyháza — sok van belőle — Canterburyben, Anglia déli részén, Londontól nem túl messze található. Az itteni templom már a VI. században, alapítása idején érseki székhely volt. 2009-ben jártam arra és mély nyomokat hagyott bennem nem csupán a hagyományos, egyedi jellegű angol gótika szépsége, motívumgazdagsága, mívessége, hanem ezzel együtt az anglikán vallás felfedezése is.
Mi az első benyomása annak, aki ide érkezik, és az épületegyüttes kapuja előtti rövid várakozás, a jegyek ellenőrzése, valamint a rágógumi begyűjtése után látogatóként végre beléphet ebbe a hatalmas templomba? Ami a belső díszítést, térkiképzést illeti az első pillanatban egy, a megszokottnál hagyományőrzőbb római katolikus székesegyházban érzi magát. A lényeges, főleg liturgiai különbözőségeket csak idővel, alapos vizsgálódás után, lépésről-lépésre fedezi majd fel.
Megtudja, hogy az Anglikán Közösség több mint 80 millió tagjával az egyik legnagyobb keresztény közösség a világon. Számunkra kicsit furcsának tűnhet, hogy tagjai egyszerre katolikusak és reformáltak. A pápától függetlennek tekintik magukat, a különböző nemzeti egyházak teljes „kommunióban” élnek az első anglikán egyházzal, amelynek feje a canterburyi érsek. Őt azonban nem tekintik tejhatalmú irányítónak, vezetőnek, hanem első az egyenlők között.
A hitviláguk tehát egyrészt katolikus, másrészt református, illetve nagyon sokszor a kettő ötvözete. Ami a reformátusságukat illeti, az is más tartalommal bír, mint a mi térségünkben. Nem tisztelnek egyházalapító személyeket, hanem a változások lényegét, szellemiségét tekintik önmagukra kötelezőnek. Számunkra úgy tűnhet, hogy az anglikán egyház a fából vaskarika egyik klasszikus példája, de valójában rendkívül demokratikus, liberális, többféle gondolkodásmódot felölelő, rugalmas, nyitott egyházról van szó. Úgy tiszteli az európai hagyományokat, hogy közben elveti a merev dogmákat, tehát modern, újító jellegű, úgyis mondhatnám, hogy tipikusan angol. Ha nem az volna, nem lehetne életképes évszázadok óta ebben a mesésen, emberléptékűen belakott szigetországban, amely mint köztudott, hosszú ideig egy hatalmas világbirodalom irányítója, központja volt.
Canterbury 2004-től testvérvárosa Esztergomnak, itt székel az anglikán egyház feje, a canterburyi érsek. A ma látogatható székesegyház természetesen nem az eredeti, Szent Ágoston korából származó épület, hanem szakaszosan, a régi, román stílusú alapok felhasználásával a 12-15. században jött létre. Állítólag a korai középkori alapok alatt a régészek még római kori erődítmény köveire is bukkantak.
Maga a város is gyönyörű, hangulatos, az átgondolt, értő városrendezői elképzeléseknek köszönhetően a sétálóutcát járva olyan érzése támad az embernek, mintha minden épület, dísz, bejárat, ajtó- és ablakkeret, üzlet, cégtábla az angol történelmet, hagyományokat, ízlésvilágot idézné, pedig — ahogyan utólag megtudtam — nagyon sok itt az újabb keletű, illetve a közelmúltban radikálisan felújított épület.
Canterbury valójában kisváros, 1900-ban még alig 24 ezer lakosa volt. Fennállása során többször leégett, lakosait háborúk, járványok tizedelték. A második világháborús bombázások is komoly pusztítást végeztek itt, a korabeli tudósítások több mint 130 légi támadásról, 1000 épület lerombolásáról számolnak be.
Mire tanítanak a fenti adatok bennünket, akiket a kommunizmus évtizedei alatt ahhoz szoktattak, hogy egy város jelentősége akár puszta számokkal — lakosok, épületek, gyárak, iskolák, kulturális intézmények puszta felsorolásával — is érzékeltethető? Szerintem többek között arra, hogy a számokon túl létezik egy olyan minőségi értékrend is, amelynek súlyát csak a helyszínen érezhetjük át.
Számomra az angliai utam legnagyobb nyeresége nem néhány kipipálható város, épület, tér, múzeum meglátogatása, információ, fotó begyűjtése volt, hanem az összbenyomás, amely nem mérhető, nem rangsorolható, még le sem írható, hanem egyszerűen csak van, és a legtöbbször szinte magától értetődően áttárcsáz minden olyan addigi információt, tudást, véleményt a helyszínekről, épületekről, emberekről, országokról, építészetről, művészetről, kultúráról, életmódról, értékrendről, amelyeket könyvekből szereztem. Ez az egyetlen nyereség szerintem, amiért érdemes utazni, hiszen manapság a statisztikai és képi információk szerzéséhez már olyan hatalmas, jól válogatott, rendszerezett anyagok, technikák állnak rendelkezésünkre, amelyek segítségével a legtöbb reprezentatív épület, helyszín, múzeum körbejárható, aprólékos részletességgel megismerhető képek, kisfilmek segítségével akár egy otthoni kényelmes karosszékből, fotelből is.
A kőcsipkéktől, színes üvegablakoktól, gyönyörűen faragott, díszített bútoroktól, szobroktól, pillérkötegektől ékes katedrális történelme több szent (egészen pontosan kilenc) nevével kötődik össze. Közülük a legismertebbek az alapító Canterburyi Szent Ágoston és Canterburyi Szent Tamás. A templombelsőt járva eszünkbe juthatnak a magyar kapcsolatok, többek között az, hogy Becket Tamás canterburyi és Bánffy Lukács esztergomi érsek a XII. században baráti viszonyban voltak.
Becket Tamás, a későbbi Canterburyi Szent Tamás itt szenvedett vértanúságot, 1170-ben. Őt azért ölték meg II. Henrik felszólítására a templomban imádkozás közben, mert következetesen ragaszkodott az egyház autonómiájához. A felháborító tett hamarosan a visszájára fordult, a király pont az ellenkező eredményt érte el vele, mint amire számított. Meggyilkolása után Canterbury Európa egyik legismertebb városa lett, mivel minden keresztény területről zarándokok érkeztek a mártír pap sírjához. Több hírességet temettek még ide, többek között itt látható Edward, a Fekete herceg, valamint IV. Henrik és felesége, Navarrai Johanna sírja is.
A három részből álló főhajó késő gótikus stílusban épült. A bejárat feletti toronyban van a katedrális 14 harangból álló harangjátéka, a nagy központi torony a XV. sz. végén készült el.
A történelmi, egyháztörténeti értékeken, jelentőségén túl, a Canterburyi székesegyház az angol építészet, egyházművészet különleges, kiemelt értékekkel bíró kincsestára, amelyek részletes bemutatására, ismertetésére több kötetnyi leírás is kevés lenne.