Csökkenő lendülettel

A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején mintha csökkent volna a lendület, olykor a színvonal is, annak ellenére, hogy új, tehetséges művészek kapcsolódtak be a közösség munkájába, mint Lucian Oşan, Dan Sorin Şuta, Gnándt István, Erdei István, Pászkán Mihály.

Lucian Oşan és Dan Sorin Şuta merész kompozíciójú és színvilágú munkáikkal hívták fel magukra a figyelmet. Mindketten rajztanárok, a közös kiállításokon leginkább festményekkel szerepeltek. Lucian Oşan jelenleg Kolozsváron él.

Gnándt István rajztanár és grafikusművész elsősorban míves vonalvezetésű tusrajzaival, jó komponálóképességével tűnt fel. Temesváron végzett, Nagykárolyban, majd Nagybányán dolgozott, jelenleg Németországban él, ahol reklámgrafikával foglalkozik. Több külföldre távozott pályatársához hasonlóan máig kiállít Szatmáron és Nagykárolyban, ahol 2002–ben rendezett legutóbb egyéni tárlatot.

Pászkán Mihály Kolozsváron végzett, keramikusművész. Festett kerámia–kompozíciói — amelyeket csavarok és egyéb fémalkatrészek agyagba préselt modullálásával alakított ki — hamar népszerűvé tették a műbarátok körében. Nagyméretű kerámia–faliképet készített a szatmári 10–es számú Általános Iskola számára. Jelenleg Németországban él.

Erdei István is Kolozsváron végzett. Ő elsősorban tanár és szobrászművész (több szatmári köztéri szobor szerzője), de állított ki rajzokat és festményeket is. Groteszk, jó humorérzékről és kialakult formavilágról tanúskodó, kisméretű szobraival hívta fel magára a figyelmet a közös tárlatokon és egyéni kiállításain.

Az 1979–es csoportos kiállításon harminc művész 47 munkáját láthatta a szatmárnémeti közönség. Ennek a tárlatnak az anyagában is jelentős szerephez jutottak az építők, munkások, hősök, no meg a történelem: Memorandum, A hegyek királyának  balladája, Történelmi arckép stb.

Furcsa kis epizódja Szatmárnémeti képzőművészeti életének az a kezdeményezés, hogy a művészekkel élmunkás–arcképeket készíttessenek. A meglehetősen anakronisztikus felhívás a képzőművész–szövetség vezetősége részéről nem maradt visszhangtalan: tucatnyi festő és grafikus, szobrász, jobb sorsra érdemes igyekezettel, első felszólításra dicsőítette „a mindennapi munka hőseit” az ötvenes évek modorában, és ennek köszönhetően olyan „jelentős” művek születtek, mint : M. N. olvasztár, K. J. élmunkásnő arcképe, I. S. a Szocialista Munka Hőse, I. B. mester, K. I. munkás arcképe stb.

A magyarázat kézenfekvő, és elsősorban anyagi jellegű: a művészek támogatására szánt központi alapok csökkentek, és a szemfüles vezetők olyan módon próbálták a vállalatok kulturális alapjaiból kiegészíteni járandóságaikat, hogy megvásároltatták azok vezetőivel saját élmunkásaik arcképeit…

A rajztanárok 1979–es tárlatán Maria Olteanu és Silvia Timiş is kiállított. Ők a hatvanas évek második felében kerültek rajztanárként Szatmárra, és jó évtized elteltével kapcsolódtak be az alkotómunkába.

Maria Olteanu elsősorban az akvarell száraz technikáját műveli, de olajképeket is készít, míg Silvia Timiş pasztellképeket állít ki.

1980–ban a szatmári művészek több csoportos tárlatot is rendeztek. Az augusztusiról (amely a Megéneklünk, Románia fesztivál égisze alatt zajlott) így írt Ágopcsa Marianna a Szatmári Hírlapban (1980. aug. 27.): „(…) drámai emlékezésekkel találkozunk és persze sok–sok jelképpel. Ezek a jelképek az ünnepek kelléktárából valók: zászlók, galambok, lovas vitézek, bő termést ígérő búzakalászok, hősök és derűs leányarcok, gépek, építőállványok s a feltartóztathatatlan száguldás szimbólumai… Uralkodik az alakos kompozíció és számbeli fölényben van a grafika.”

Ekkor jelentkezett a megyei (és nem az élmunkás–) tárlaton az igen tehetséges, egyéni hangvételű, állandóan kísérletező Moldvay Katalin, aki jelenleg Németországban él.

Ugyancsak ebben az évben halt meg Fodor Kálmán, az alkotóközösség egyik legmarkánsabb festőegyénisége.

Minerva Radu Mărginean mellett Doina Racoşi Nechitean is kiállított ezen a tárlaton egy csendéletet, valamint Vastag István egy faszobrot.

Minerva Radu Mărginean izgalmas témaválasztású, egyéni hangvételű munkáival, amelyeket változatos és igényes technikai megoldások jellemeznek, máig jelen van a szatmári művészek minden jelentősebb tárlatán.

A nyolcvanas évek elején nyílt meg az újközponti Galéria. Ez csupán néhány évig (a kilencvenes évek elejéig üzemelt), amikor a magas bérleti díjak miatt fel kellett adni. A Galéria a tér túloldalára költözött, ahol a műtermek egy része, valamint a „fiók” irodája van.

Az 1980–as országos grafikai tárlaton öt szatmári művész állított ki. 1981–ben mutatkozott be egy csoportos tárlaton a szatmári közönségnek Nyiri Zoltán és Murányi Éva..

Nyiri Zoltán a Kolozsvári Művészeti Akadémia abszolvense, előbb Erdődön volt rajztanár, majd a megyei kultúrmunkában vállalt különböző állásokat, jelenleg a művészeti líceum tanára.

Ez idő tájt rendezte meg a megyei múzeum saját anyagából a Szatmár megye jelenkori képzőművészete címet viselő kiállítást. A rangos válogatás 19 művész munkáit mutatta be.

Festészet: Aurel Cordea, Ion Darida, Fodor Kálmán, Cristina Gloria Oprişa, Paulovics László, Ion Popdan, Ion Sasu, Szatmári Ágnes, Szejke Vilmos, Szilágyi Béla.

Grafika: Bogáti Sándor, Lucian Cociuba, Erdős I. Pál, Muhi Sándor, Petkes József.

Szobrászat: Domokos Lehel, György Albert

Az 1984–es tárlaton Ács Maria Rodica és  Maria Vişinescu neve is szerepel a kiállítók között, 1985–ben Lakatos Pál is részt vett a megyei tárlton.

1986 és 1989 között is rendeztek csoportos tárlatokat. Ezek anyaga a már évek óta megszokott szintet tükrözte. Katalógusokat az egyre kilátástalanabbá váló gazdasági helyzet miatt alig nyomtattak. A hosszú áramszünetek, a hiánykereskedelem, a politikai, ideológiai nyomás felerősödésének évei ezek.

1987–ben meghalt Erdős I. Pál, aki 1968–tól volt a Képzőművészek Szövetsége Szatmár Megyei Fiókjának elnöke. Erre a tisztségre 1987–1990 között Szilágyi Bélát nevezték ki. 1990–ben Muhi Sándort választották meg, aki néhány hónap múlva lemondott, és a helyét Cristina Gloria Oprişa vette át. 1994–től újból Szilágyi Béla, majd lemondása után 1996–tól rövid ideig Ion Sasu vezette a megye képzőművészeinek csoportját.

Tőle Eugen Munteanu vette át az elnökséget, és a mai napig ő látja el hozzáértéssel és sikerrel ezt a feladatot. Nevéhez fűződik a galériák rendbetétele, számos kiállítás (országos, megyeközi, tárlatok) szervezése, katalógusok nyomtatása, és még sorolhatnánk. Festőként a realista ábrázolásmódtól az absztrakt képekig a kifejezési módok széles skáláján mozog irigylésre méltó biztonsággal.

Radu Ciobanu szobrász, Florin BârzăAurelia CălinescuLiviu Paul, Nyiri AngélaMaria Gheorghiade textilművész, Alexandru Badea keramikus, Magyar F. Attila gyrfikusművész és mások a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején kapcsolódtak be a megye képzőművészeti életébe, új színekkel gazdagítva a közös kiállításokat.

Az 1990–es márciusi tárlatról így írt Végh Balázs a Helikonban: „Századvégnyi összekuszált valóságunk már nem tűri meg a naiv, idillszerű ábrázolást, a szatmári képzőművészek legjobb munkáit nézegetve is egyre erősödik bennünk a felismerés: városunkból sem látható (láttatható) egységében a világ.”

A tárlaton 20 művész ötven munkáját (festményeket, grafikákat, szobrokat és plaketteket) lehetett látni.

1990–ben rendezték meg Bukarestben, a Köztársaság Palotában a képzőművészek országos kongresszusát, amelyen Szatmárról négyen vettek részt.

1990–ben országos szobrásztábor is volt Szatmárnémetiben. A művészek a szatmári strand területén dolgoztak, munkáikat az érdeklődő a Szentlélek római katolikus templom előtti parkban láthatja.

1991–ben meghalt Olajos Béla festőművész.

1992–ben, a véndiáktalálkozó alkalmából képzőművészeti kiállítást rendeztek a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, amelyen a következő szatmári művésztanárok munkái szerepeltek: Csapó Sándor, Mohy Sándor, Olajos Béla, Muhi István, Petkes József, Szatmári Jolán, Muhi Sándor.

Emlékezetes volt az 1992–es országos szatmári tárlat, amelyet Szatmárnémetiben, a Vécsey–házban rendeztek meg. 58 művész munkáit lehetett itt látni, ezek közül 16–on szatmáriak voltak. Ezen a tárlaton vett részt többek között két innen származó, jelenleg Nyíregyházán élő képzőművész: Erdei Z. Anna és Madarassy György.

Ebben az évben halt meg Szejke Vilmos festőművész és Magyar F. Attila grafikusművész.

Muhi Sándor

Nyugdíjas tanár, grafikusművész, művészeti közíró.

Úgy gondolom, hogy az ezredfordulótól alapvetően megváltozott a kommunikáció módja és ennek köszönhetően minden esélyünk megvan arra, hogy a kultúra, művészet a szó szoros értelmében köztulajdonná váljék.

Nem hiszek abban, hogy van külön az elitnek és külön a tömegeknek szánt kultúra, művészet.

1945-ben Szatmárnémetiben születtem, apám ügyvéd, anyám tisztviselő volt. Nálunk az olvasás, a kultúra, a művészetek szeretete olyan természetes igény, mint másoknál a folyamatosan felmutatható anyagi gyarapodás. Hárman vagyunk testvérek, szülővárosomban érettségiztem, közvetlenül utána Kolozsváron rajztanári oklevelet szereztem, kicsit később művészeti muzeológiát végeztem a bukaresti N. Grigorescu Képzőművészeti Intézetben.