Díszvázák, urnák

Urna vagy diszváza – kérdezte az egyik ismerősöm, mert szerinte nem mindegy. Ő is valószínűleg azt gondolta, amit sokan, hogy az urna minden esetben hamvveder, pedig a valóságban sokkal több mindent jelent, többek között lehet pénzgyűjtő persely, szavazatgyűjtő edény, építészeti díszítőelem is. A díszvázának is több funkciója, szerepköre van, bár a neve után valamennyi közül a legfontosabb a díszítés. Nem vagyok nyelvész, csak sejtem, hogy ez a két fogalom nagyon közel áll egymáshoz – hiszen mindkét esetben vázaszerű edényről van szó – emiatt sokan érthető módon keverik őket.

A várost járva Szatmárnémeti épületein számtalan helyen láthatunk urnákat, díszvázákat, illetve ezekre emlékeztető formájú épületdíszeket. Kultúránkban nagyon régi a történetük, az első urnatemetők jó 3000 éve jelentek meg Közép-Európában, innen terjedtek el az egész kontinensen. Már az ókori görögök és a rómaiak is gazdag formai változatossággal, előszeretettel alkalmazták. Innen vették kölcsön a különböző stílusirányzatok, és használták sok esetben, mint díszítőmotívumot a román stílusú, reneszánsz, barokk homlokzatokon. Szatmári műemlékeken is sokszor, változatos formákban jelentkezik, mivel a városban nincs reneszánsz vagy román stílusú ház, bérpalota, urnákra, díszvázákra utaló formákat elsősorban az eklektikus épületeken fedezhetünk fel.

Ilyen az a vázaformájú, tömör geometrikus formákból álló csúcsdísz is, amely a közelmúltban felújított Tabajdi-ház tetőszerkezete központi részének az ékessége, a környék galambjainak kedvenc gyülekezőhelye.

Barokkos formavilágú, füzérdíszes, fedeles urnát fedezhetünk fel a Németi református templom homlokzatán, de a mostanában felújított régi székesegyházi plébániaépületen is láthatóak ilyen díszek, egészen pontosan a két oldalon három-három darab. Ezek felülete kör, illetve farkasfog motívumokkal díszített.

A szatmári Iparos Otthon épületének homlokzatán, az évszám felett, nagyon érdekes, összetett formavilágú, vázaformájú csúcsdísz állt, ezt a közelmúltban zajló felújítás alkalmával leszedték és a mai napig nem került vissza eredeti helyére. Annyit tudok róla, hogy nagyon nehéz volt eltávolítani, lehet, hogy a felújítás körül is gondok voltak, ennek ellenére jó lenne, ha visszakapnánk.

Különösen változatosak, gazdag díszítésűek a fémből készült díszvázák, amelyek a szatmári vasművesség kiváló mestereit dicsérik. Ilyeneket fedezhetünk fel a Kazinczy/Ștefan cel Mare utcán található Guttmann házon, bérpalotán, amelyen nemcsak a díszvázák, hanem az egész, több, mint 120 éves épület sürgős felújításra szorul.

Nagyon szép vázára emlékeztető fémből készült díszeket fedezhetünk fel a Kossuth-kert melletti Princz-villán az Attila utcán, valamint egy Hunyadi/Corvinilor utca elején álló házon, a Vasúti Internátus épületének a közelében. Ezek már lényegesen jobb állapotban vannak, az épületekkel együtt lettek felújítva.

Hasonló urnaszerű díszeket láthatunk a Vasúti Internátus (Árpád/V. Lucaciu utca) főbejárata feletti erkélyen valamint a Kazinczy/Ștefan cel Mare utca elején álló Astoria szálló homlokzatán.

A Láncos-templom tornyát az épülettömbbel összekötő íven álló dísz a Németi templommal ellentétben már nem urna, vagy váza, hanem talapzaton álló piramisforma. Mivel mindkét épületet ugyanaz a Preinlich Zsigmond tervezte 1800 körül, feltételezem, hogy eredetileg itt is hasonló vázaforma állt, amit nagy valószínűséggel az 1944-es bombatalálatok utáni felújítások alkalmával helyettesítettek.

Hasonló díszekkel találkozhatunk még a Hérmann/Caișilor utcában, a Bercsényi/Coșbuc utcán, az Eötvös/Cuza Voda utcában, a Zsidókorzón és nagy valószínűséggel még több, általam kevésbé ismert helyen. Sokan hihetik, hogy egy tősgyökeres szatmárinak 70-80 év alatt lehetősége van arra, hogy alaposan, átfogóan, részleteiben is megismerje a várost, többek között az én példám is bizonyíték arra, hogy ehhez ennyi idő kevés.

Nagy, nyitott kehelyre emlékeztető díszes edények, virágtartók találhatóak néhány szatmári parkban az Árpád utcán, illetve a régi szatmári központban is láthat hasonlókat az, aki arra jár. Ezek már nem vázák, urnák, de úgy érzem közvetve ide tartoznak.

Muhi Sándor

Nyugdíjas tanár, grafikusművész, művészeti közíró.

Úgy gondolom, hogy az ezredfordulótól alapvetően megváltozott a kommunikáció módja és ennek köszönhetően minden esélyünk megvan arra, hogy a kultúra, művészet a szó szoros értelmében köztulajdonná váljék.

Nem hiszek abban, hogy van külön az elitnek és külön a tömegeknek szánt kultúra, művészet.

1945-ben Szatmárnémetiben születtem, apám ügyvéd, anyám tisztviselő volt. Nálunk az olvasás, a kultúra, a művészetek szeretete olyan természetes igény, mint másoknál a folyamatosan felmutatható anyagi gyarapodás. Hárman vagyunk testvérek, szülővárosomban érettségiztem, közvetlenül utána Kolozsváron rajztanári oklevelet szereztem, kicsit később művészeti muzeológiát végeztem a bukaresti N. Grigorescu Képzőművészeti Intézetben.