Aki az utca felső, a régi központhoz közel eső szakaszát látogatja, megítélésem szerint csak felületes ismereteket szerezhet az itt látható épületek ornamentikájáról, hiszen az igazi meglepetések a rendőrség épületén túl jelentkeznek. Gyakran hallom a kijelentést helyiektől: elég jól ismerem a várost. A kérdés ilyenkor mindig az, hogy mihez képest, mert azt is érthetjük ez alatt, hogy nem tévedünk el a központi parkban és meg tudjuk különböztetni a Pannónia szállót az Iparos Otthon épületétől.
A zajos, poros, a csúcsforgalom miatt felgyorsult, zaklatott ritmusú városban nehéz nézelődni, fényképezni még nehezebb, hiszen ehhez le kellene állítani a forgalmat. Nincs más választásunk tehát, mint lemondani az ismerkedésről? Szerintem van, és úgy gondolom, hogy tartozunk magunknak annyival, hogy időnként kora reggel vagy a késő délutáni órákban ne csak rohanjunk, hanem olykor sétáljunk is errefelé. A tévhittel ellentétben ezzel nem a városnak, még kevésbé e sorok írójának, hanem önmagunknak tartozunk.
Ha nem nézünk szét, sohasem tudjuk meg mit mulasztottunk, milyen meglepetésekkel szolgálhat még az a település, amelyet sokan néhány heti, hónapi felületes ismeretség után laposnak, porosnak, érdektelennek, kispolgárinak tartanak. Ítélkezni könnyű, felületesen, elhamarkodottan ítélkezni még könnyebb. Annyira az, hogy közben észre sem vesszük, hogy mennyire felszínes, súlytalan, etikátlan az, amit teszünk.
Mit érdemes megfigyelnünk? Receptek nincsenek, hiszen ez nagymértékben függ az érdeklődő felkészültségétől, kultúrájától, a nézőponttól, érdeklődési körtől és természetesen a fényviszonyoktól, évszaktól, napszaktól meg a pillanatnyi hangulattól is. Kizárt dolog, hogy tucatnyi megfigyelés után ugyanazon az utcán ne lássunk meg, ne fedezzünk fel valami újat. Velem legalábbis minden alkalommal ez történik a már jól ismert városokban, képtárakban vagy akár az ismerős könyvek újraolvasásakor. Határtalanul gazdag, izgalmas, változatos világban élünk, és ha időt szánunk ennek felfedezésére, elsősorban magunknak teszünk szívességet.
Mit szerettem meg a legutóbbi sétám alkalmával az Eötvös utcán? Többek között azt a füzérdísszel, pántlikákkal övezett, a vadság látszatát keltő, de valójában kedves, barátságos oroszlánt (01) amelyet immár minden alkalommal ismerősként üdvözölök, ha arra járok.
Megszerettem a törékeny eleganciájú, csipkézett, növényi ornamentikájú ablakkeretet (02), amely az oroszlánnal átellenben húzódik meg, és talán még önmaga sincs tisztában azzal a szépséggel és harmóniával, amely magától értetődő természetességgel árad belőle.
Kedvenceim közé tartozik a szimmetriája ellenére mozgalmas épületdísz (03), kiemelném ennél azt, hogy a felújítói ragaszkodtak a formavilágához illő diszkrét színharmóniához.
Nagyra értékelem a régi ajtókon látható faragott fa díszeket, kazettákat (04), az anyagok, a szakma ismeretéről, szeretetéről árulkodnak ezek a mi préselt lemezektől és műanyag kiegészítőktől zsúfolt világunkban.
Minden alkalommal régi ismerősként köszöntöm az egyik ablakszemöldökön látható, díszvázákat ölelő puttókat (05) az alattuk lévő palmettákkal díszített frízzel, a különlegesen gazdag motívumvilágú falpillérekkel együtt.
Örömmel tölt el annak a látványa, amikor egy monoton, lapos felületet szépen formázott figurális dísz, magas dombormű (06) szakít meg. Mit keres ott, milyen funkciója van, kit ábrázol? Nem fontos mindezt tudnunk ahhoz, hogy a látottak esztétikai élményt nyújtsanak, a legfontosabb ebben az esetben is a nyitottság.
Nagyra értékelem az itt reprodukált félkörös ajtókeret (07) készítőjének a tudását, szakma és anyagszeretetét. Vajon észrevettük-e, hogy a felső, központi motívum egyedül aszimmetrikus? Szinte magától értetődő lenne, hogy egy ilyen elegáns, szép, mívesen kivitelezett keretbe ne verjünk találomra szegeket, ne tekerjünk rá kábeleket és a felújítás, újrafestés előtt dörzspapírral legelőször tisztítsuk le alaposan az egész felületet. Kiktől várható mindez el? Csak azoktól, akik maguk is szeretik, becsülik a szép, nemes tárgyakat.
Legutóbb hozzávetőlegesen 60-70 felvételt készítettem ezen az utcán. Miért nem mutatom be, reprodukálom valamennyit, ezáltal 7-8 részesre nyújtva az utca leírását? Egyrészt senkit sem akarok untatni, másrészt szeretném, ha kedves olvasónak is maradna még meglepetés, hiszen az igazi esztétikai örömet tapasztalataim szerint elsősorban a saját felfedezések indukálják, és ezek alapozzák meg a kötődést is.
