Nevét sokan ismerik megyeszerte, hiszen hosszú ideje ő a Román Képzőművészek Szövetsége Szatmár Megyei Fiókjának elnöke, mindenese, akinek évtizedek óta folyamatosan gondja van a két galériára, a fiók műtermeire, az új tagok felvételére, a Szatmár megyei képzőművészeti élet folyamatossá tételére, a szövetség és a kollégák közötti zökkenőmentes kapcsolatra. Sokan emlékeznek azokra a fontos megyei, megyeközi, országos, nemzetközi kiállításokra, katalógusokra, amelyek létrejötte az ő nevéhez fűződik ugyanúgy, mint a lengyelországi Rzeszówban 2010-ben rendezett reprezentatív szatmári tárlat, valamint számos tárlatnyitó, szórólap, kiadvány. A fentiekkel mellett lényegesen kevesebben ismerik Eugen Munteanu sokrétű képzőművészeti tevékenységét, ezt a hiányt szeretnénk pótolni azzal, hogy a Sugárút tavaszi számát az ő alkotásaival illusztráljuk.
Konstancán született (1953), szülővárosában végezte a művészeti líceumot, Jászvásáron a rajztanárképzőt, majd Nagyváradon egészített ki főiskolai diplomáját egyetemire. Szatmár megyei származású felesége révén került az ország észak-nyugati sarkába, a mi vidékünkre, ahol rövid idő alatt beilleszkedett a helyi képzőművészeti életbe. Tagja a Román Képzőművészek Szövetségének, a szatmári Aurel Popp Művészeti Líceum tanára. Stílusának alakulására hatással volt Cezanne, Van Gogh, Matisse, Picasso, Gerhard Richter, valamint Pallady és Ciucurencu művészete, de legfőbb tanítómestere a természet. 2010-től művészi fotókat is állított ki, korábban kiváló, szín- és árnyalatgazdag, kifejező tájképeivel ismerkedhetett meg Szatmár művészetszerető közönsége. 2018 és 2019-ben olyan fotótárlatokkal lepte meg az érdeklődőket az újközponti Galériában, amelyek révén a város építészeti értékeire hívta fel a figyelmet.
Életművének jellemző sorozata, amit ebben a folyóiratban láthat az olvasó. Nonfiguratív, erőteljes, dinamikus festményekkel mesél a nézőnek az élet nagy kihívásairól: környezetről, törésvonalakról, párbeszédről, felemelkedésről, egyensúlyról. Sodró lendületű, élettel, a folyamatos változás igényével létrehozott kifejező, spontán, öntörvényű munkák ezek, egyértelmű tanúi a biztos szakmai tudás mellett az alkotó komponáló képességnek, a spontán indulatok, vizuális mondanivalók, üzenetek művészi tolmácsolásának.
A mindennapi életben közlékeny, barátságos, kompromisszumokra kész kolléga olyan belső feszültségekről tudósít ebben a sorozatban, amely sokakat megérint, tovább gondolásra késztet, Eugen Munteanu kialakult művészi eszköztárának, látásmódjának, tájképei mellett egyértelmű, sokatmondó példái ezek.
A fenti tudás meggyőző bizonyítékul szolgálhatnak a festő természethű, kifinomult színvilágú, hangulatos, harmonikus tájképei, rajzai is, amelyeknek szinte minden darabja magában hordozza akár folytatásként az elvont kifejezésmód lehetőségét, mint a tovább fejlesztés egyik lehetséges útját. Vannak olyan tájképei is, amelyek a szó szoros értelmében átmenetet képeznek a természethű és elvont ábrázolás között.
Elemezve a rajzait, festményeit, fotóit, absztrakt alkotásait, olyan alkotó megnyilvánulásai, alkotásai ezek, aki több szinten, formában, fórumon egy életre elkötelezte magát a képzőművészetnek. A most 67 éves alkotó erről a következőt vallja: „Meggyőződésem, hogy a művészet boldoggá, örömtelivé tette az életemet.” E sorok írója, a művész barátja, sors- és munkatársa a fentiekhez még hozzáteszi, hogy a műterem magányában végzett alkotómunka mellett élményadó lehet az is, ha valaki a kortársaival képes megosztani az örömeit, és a kollégáit is hozzá segítheti az örömszerzéshez.
