Halász Ferenc (C. Brancoveanu) utca

Lényegében arról az utcáról van szó, amely az újközponttól a Golescu hídfőig tart és a Szamossal párhuzamosan halad. Az utca elején látható a jó százéves állami népiskola épülete, amely ma a Constantin Brâncoveanu Általános Iskola nevet viseli. Az utca egykori névadója, Halász Ferenc minisztériumi főtisztviselő, Szatmár város díszpolgára volt, Constantin Brâncoveanu pedig havasalföldi uralkodó a 17-18. századból.

A város vezetői az újközpont tervezésekor komolyan gondolkoztak azon, hogy lebontják az iskolát (01), amelyhez hasonló még három található Szatmárnémetiben. Ez a megítélésem szerint elhamarkodott döntés szerencsére nem valósult meg. Egyrészt azért tartom szerencsésnek a fordulatot, mert ezek a több mint százéves, kitűnően megtervezett iskolaépületek a folyamatos felújításoknak, tatarozásoknak köszönhetően máig hatékonyan szolgálják a tanügyet. Másrészt jelképes kultúrtörténeti értékük is van. A magyar állam a millennium (1896) tiszteletére a múlt századfordulón, Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi minisztersége alatt több száz állami népiskolát létesített, többek között Szatmárnémetiben is épültek ilyenek. Ezeknek és az oktatásügy fejlődésének eredményeként négy évtized leforgása alatt, 1910-ig az analfabéták száma országszerte a felére, hozzávetőlegesen 30%-ra csökkent.

A típusépületek közös jellemzője a szépen tagolt, samott téglás díszítésű homlokzat, az ívelt ajtó- és ablaknyílások, az oromzatos felső, központi rész, amelyen egykor a magyar címer valamint az építés éve volt látható. Az egyik bejárati ajtó kifinomult vonalvezetésű védőrácsa (02) a kor kovácsmestereinek szakmai tudását, igényességét dicséri. Azon hosszasan lehetne vitatkozni, hogy a múlt század második felében, a hatvanas, hetvenes években épült iskolákhoz képest — ezekből is több hasonló található a városban — milyen előnyei és hátrányai vannak a lényegesen régebbi épületeknek? Megítélésem szerint a legfontosabb érv mellettük a tartósság és az a barátságos, közvetlen, emberléptékű légkör, amely kívül-belül jellemzi valamennyit. Természetesen eredetileg ezeknek a környezete meghittebb, levegősebb, védettebb volt. Ma az utcán az itt parkoló gépkocsik és a megnövekedett forgalom miatt állandó zsúfoltság tapasztalható, közvetlen közelében 7-8 emeletes tömbházak sora magasodik föléje, de úgy tűnik mindez sem képes teljesen semlegesíteni sajátos, barátságos, patinás légkörét.

Még enyhe túlzással sem állítható, hogy önfeledt, nosztalgikus sétákra alkalmas ez a poros, zajos, a forgalmas Petőfi utcával keresztezett szennyezett levegőjű városrész, de zilált és meglehetősen heterogén kinézete ellenére itt is találhatunk szép, érdekes, régebbi és újabb keletű díszítményeket.

Itt fedeztem fel azt a rendkívül elegáns, kiegyensúlyozott formavilágú, stilizált növényi ornamentikával, mértani alakzatokkal, pajzs formájú kartussal ékesített, szecessziós ablak szemöldököt (03), amely megítélésem szerint megérdemli nemcsak a népszerűsítést, hanem az igényes felújítást is, amely úgy tűnik, már régen indokolt lenne.

Ugyanezen az utcán látható egy gazdag, stilizált virágoktól, pántlikáktól ékes, szimmetrikus koszorúdísz (04) amely a maga nemében egyike a legelegánsabbaknak. Uralkodóan szecessziós jellegű ez is, igényesen megmunkált felületeinek szépségét még jobban kihangsúlyozza, kiemeli a már-már merev, szigorú szabályok és arányok szerint szerkesztett geometrikusformák, függőleges és vízszintes vájatok ritmusos rendszerére épült keret.

A házon stilizált ágaktól, növényektől, levelektől ékes, széles, jó állapotú, viszonylag könnyen felújítható záró párkányt is láthatunk, de számomra a homlokzat legérdekesebb, legmívesebb részletének a csatorna tűnt, amelynek szokatlanul gazdag, az épület motívumvilágához jól illő díszeiből ad némi ízelítőt az itt reprodukált felvétel (05). Látható még itt a falpillérek fejezeteként egy nagyméretű bojtban végződő kötéllel, valamint virágmintákkal keretezett maszk (06). Érdemes lenne ezt a homlokzatot teljes egészében, minden apró részletével, korhűen felújítani, hiszen így nemcsak az utca, hanem a környék egyik figyelemre méltó, példamutató, hivatkozási alapul szolgáló ornamentikai együttesévé válhatna.

Van ezen az utcán nagyjából a fentiekben bemutatott ingatlannal szemben egy szépen, igényesen felújított földszintes ház, amelyben jelenleg orvosi rendelők működnek. Ezen is látható néhány érdekes ablakkeret, dísz, falpillér, növényi ornamentikájú motívum (06), de megítélésem szerint homlokzata nem vetekedhet az előzőekben bemutatott épület szépségével, forma- és motívumvilágának gazdagságával. Már nem emlékszem az épület eredeti, felújítás előtti kinézetére, a foto tékámban sem találtam képet róla, de valami azt súgja nekem, hogy nem pontosan ilyen lehetett.

            Szatmárnémetiről csak erős túlzásokkal állítható, hogy Nagyváradhoz hasonlóan a szecesszió városa, de engem minden újabb kiruccanásom, fotózásom évek óta folyamatosan arról győz meg, hogy sokkal változatosabb, gazdagabb itt ez a múlt századfordulón hódító stílus, ízlésvilág, mint azt a korábbiakban, akár néhány hónapja feltételeztem volna.

Muhi Sándor

Nyugdíjas tanár, grafikusművész, művészeti közíró.

Úgy gondolom, hogy az ezredfordulótól alapvetően megváltozott a kommunikáció módja és ennek köszönhetően minden esélyünk megvan arra, hogy a kultúra, művészet a szó szoros értelmében köztulajdonná váljék.

Nem hiszek abban, hogy van külön az elitnek és külön a tömegeknek szánt kultúra, művészet.

1945-ben Szatmárnémetiben születtem, apám ügyvéd, anyám tisztviselő volt. Nálunk az olvasás, a kultúra, a művészetek szeretete olyan természetes igény, mint másoknál a folyamatosan felmutatható anyagi gyarapodás. Hárman vagyunk testvérek, szülővárosomban érettségiztem, közvetlenül utána Kolozsváron rajztanári oklevelet szereztem, kicsit később művészeti muzeológiát végeztem a bukaresti N. Grigorescu Képzőművészeti Intézetben.