Olykor a krónikás is lehet szubjektív és beszélhet röviden azokról az épületekről, amelyeket különösen szeret, vagy amelyekért fokozottan aggódik Egyike szatmári kedvenceimnek a Sugárút és a Hunyadi (Corvinilor) utca sarkán álló szecessziós homlokzatú százéves bérház. Hozzátenném, hogy néhány hónapja már ennek az állapota is komoly aggodalomra ad okot. Valahányszor gyalog arra járok, pár másodpercre megszakítom az utam vagy azért, hogy kicsit nézelődjek, vagy készítek még néhány felvételt a meglévőkhöz. A járókelők, az ott lakók közben furán méregetnek, nem értik igazán, hogy mit is vizsgálok, örökítek meg egy lerobbant bérházon, már azt is megkérdezték, hogy vannak-e vásárlási szándékaim, meg hasonlóak.
Engem a legutóbb az érdekelt, hogy két-három év alatt hogyan pusztul városunkban az a kevés érték, amely megúszta a bombázást és a kommunizmust. Ennek a romlásnak az oka nem csupán a pénztelenség, a kulturálatlanabb rétegek rombolási hajlama (lásd a bejárati ajtót és környékét), hanem az átalakítási engedélyek olykor felelőtlen kiadása, illetve az engedély nélküli beavatkozások elnézése. Azt, aki a földszinti ablakokat üzleti meggondolásból így elcsúfította, nem csupán az eredeti állapot visszaállítására, hanem a teljes homlokzat szakavatott felújításának a kifizetésére is kötelezném, hogy egy életre jegyezze meg, mihez nyúlhat.
Gyakran hallok nyilatkozatokat innen-onnan arról, hogy melyik a város legszebb, a második vagy a harmadik legértékesebb, legmutatósabb épülete, ilyenkor mindig elcsodálkozom a nyilatkozó bátorságán, aki legtöbbször kapásból rangsorol. Bevallom, ha valaki felszólítana arra, hogy nevezzem meg mondjuk a város öt legszebb, vagy legértékesebb épületét, zavarba jönnék, és hiába törném a fejem, még napok múlva sem tudnék olyan választ adni erre a kérdésre, amellyel ne lehetne vitatkozni, vagy amelyet ne lehetne akár kapásból megcáfolni. Nem tudom, hol lenne a helye egy hasonló felsorolásban a fenti épületnek, de biztos, hogy nálam valahol a lista elejére kerülne. Miért? Többek között azért, mert szeretem a szecessziót, mert szép, gazdag, játékos formavilágú a díszítése, egyedi a homlokzata. Jól tudom, mindezek csak közhelyek, az én tartós vonzódásomnak is valójában egészen más oka van
A bérház 1906-ban épült, akkoriban még nem volt Sugárút, és a városnak ez a környéke sem lehetett igazán forgalmas. Egyszerű, viszonylag szerény méretű, egyemeletes épületről van szó, az emeleti részen hat téglalap alakú ablakot láthatunk, a földszinten, a bejárat két oldalán üzlethelyiségek vannak.
Az épület szimmetrikus, a tengely vonalánál helyezkedik el az ajtó, fölötte szalagokkal, füzérdíszekkel övezett, címerpajzsot idéző kartus látható. Az emeleti részen ablak lehetett, amelyet valamilyen okból befalaztak. A helyét oroszlánfejes falpillérek övezik, az egykori ablakkönyöklő alatti mezőt füzérdíszek töltik ki. Nagyon mutatósak a záró párkány tartóelemei (konzolok), amelyek felett mellvédszerű, hullámosan ívelt keskeny falrészt (parapet) láthatunk. Elegánsan díszített a két oldalsó, hosszanti homlokzati rész, körbeírt női alakokat ábrázoló domborműveket, valamint egy-egy füzérdíszt fedezhetünk itt fel. A kör alakú díszítés az emeleti rész visszatérő ornamentikai eleme, ugyanúgy, mint a falpillérekkel, vízszintes vagy függőleges tagolásokkal elválasztott mezők peremén hózódó növényi ornamentikájú frízek. A földszint üzleteinek ajtói, kirakatszerűvé nyomorított ablakai fölötti mezők szintén levélmintásak, a központi részükön puttóval. Különösen jól érvényesülnek ezek a díszítések súrolt fényben, amely felerősíti a gazdag, változatos motívumvilág plaszticitását.
A szatmári szecesszió érték, kevesen ismerik, eddig e sorok íróján kívül szinte senki sem foglalkozott valójában ennek leírásával, bemutatásával. Jelen írásom arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy az értékeink védelme a hatóság számára hivatali kötelesség, amelynek elmulasztása a város minden polgárának kárt okoz.
Tudom, hogy adós maradtam a valódi válasszal arra a kérdésre, hogy miért is szeretem ezt az épületet? Természetesen azért, mert arculata, jellege, egyénisége van. Ha összehasonlítjuk a környezetében álló, amúgy sokkal jobb állapotba lévő, ápolt tömbházzal, társasházzal, akkor ez bárki számára nyilvánvalóvá válik. A szabály egyszerű: ne tegyünk tönkre, ne pusztítsuk el semmit, ami helyett ugyanolyan, vagy legalább hasonló értéket ne tudnánk létrehozni.
