Azt a kis utcát, amely a B-dul Traian-t köti össze a Henry Coandă sugárúttal — és amelynek bejárata a Kossuth-kerttel szemben van — nevezik 1970 óta Ialomiţei utcának. A megyésítés után, 1970-ben kicsit megkésve ugyan, de feltűnhetett a város vezetőinek az a furcsa, számukra valószínűleg nem sokat jelentő magyar név, hogy Pap Géza (01). Amikor az is kiderült, hogy Rogozi Pap Gézáról van szó, még jobban elbizonytalanodhattak. Arról természetesen fogalmuk sem volt, hogy a névadó 1902 és 1906 között Szatmárnémeti egyik legjelentősebb városépítő polgármestere volt, Hérmán Mihály mellett a Pannónia szálló létrehozásának egyik szorgalmazója, aki ezt megelőzően, városi tanácsosként a nagy kolerajárvány idején (1891) igen sokat tett az itteni emberek megmentésért. Mindezt és sok mást Fechtel János írt róla a Borovszky Samu által szerkesztett, Szatmár vármegye című, a 20. század elején kiadott monográfiában.
Mi mással helyettesíthették volna be ezt a városunk történetéhez, az itt lakó emberekhez ezer szállal kötődő városvezető nevét az akkori döntnökök, mint a tősgyökeres Ialomiţei névvel. Ennek ugyan semmi köze sincs Szatmárnémetihez, de Havasalföldről, a Bărăgan síkságról már az általános iskolában is szó esik, Pap Gézáról viszont egyetlen tankönyv sem tesz említést.
Alternatívaként még kínálkozott az 1920-as Hegyi Vadászok (Vânători de Munte) elnevezés, vagy az 1937-től használt Gen. I. Syrovy (Sirovy) név, ezekről azonban vagy nem volt tudomásuk a névadóknak, vagy fogalmuk sem volt arról, hogy ki volt mondjuk Syrovy tábornok, vagy a megváltozott politikai, társadalmi körülmények között már nem tudtak mit kezdeni vele. A legtöbb szatmári utcanévnek — fölös mennyiségben van belőlük, esetenként olykor 7-8 is — hasonlóan kalandos, szubjektív, jórészt pillanatnyi érzelmektől motivált, tájékozatlanságot, az átlagosnál gyengébb felfogóképességet, megengedhetetlen kompromisszumokat tükröző, olykor humoros a története. Akit ez közelebbről érdekel, talál adatokat Bura László (Öt évszázad utcanevei, Szatmárnémeti, 2007.) kötetében. Az idősebb szatmáriak ezt a helyet máig Pap Géza utcaként emlegetik, a fiatalabbak egyszerűen a tüdőgondozó utcájának hívják az itt található legismertebb intézmény neve után.
Maga a kórház (03, eredetileg zsidó kórház) az utca legtöbb épületéhez hasonlóan az ornamentika szempontjából nem igazán érdekes. Mindössze két egymás mellett álló emeletes épület, bérház található itt a sugárúti bejárat közelében, amelyek díszítményeikkel is felkelthetik az érdeklődést, az alábbiakban tehát természetesen csak ezekkel foglalkozom (02). Erre azért is nagy szükség van, mert a legtöbb szatmárinak hiába is mutattam, mutatnám az itt (vagy máshol) készített, jellemző részleteket bemutató fotóimat, fogalma sem lenne arról, hogy merre, találhatóak ezek. Látni bizonyára látták az épületeket, de sohasem volt és valószínűleg nem is lesz elég türelmük, kíváncsiságuk ahhoz, hogy figyelmesebben, részletekbe menően tanulmányozzák őket. Márpedig a részletek fontosak, a sorozatom tanulsága szerint az elődeink számára is azok voltak.
A két épület a stílusjegyek, díszítőelemek alapján eklektikus és valószínűleg a múlt századfordulón, illetve a 20. század első évtizedeiben készült. Az első, kétemeletes bérház meghatározó építészeti eleme a rizalit, vagyis az épület homlokzatsíkjából kiemelkedő rész. Nem egyedi megoldás ez Szatmáron, hasonlóval többek között az Eötvös (Cuza Vodă) utcán is találkozhatunk, közös jellemzőjük, hogy a kiugró részek nem futnak végig a teljes magasságban, hanem csak részlegesek. A rizalit két, ívelt épületelemmel összekapcsolt pillérre (konzolra) támaszkodik, amelyeket a főbejárat két oldalán vájatos törzsű fél oszlopok (05) „tartanak”, kereteznek. Megkülönböztetett figyelmet érdemelnek itt a vegyes formanyelvű oszlopfők, amelyeken klasszikus, jón és dór elemeket (csigavonal, fordított csonka kúp) láthatunk meglehetősen egyéni értelmezésben.
A szatmári oszlopfőkről, illetve a fél oszlopok, falpillérek fejezeteiről eddig már több alkalommal írtam, a honlapomon csoportosítva is bemutattam ezeket, mert úgy ítéltem meg, hogy összehasonlításban sokkal jobban kitűnnek az egyedi megoldások, jellegzetességek.
Van ugyanezen az épületen, a második emeleten két félkörösen ívelt alapú erkély (04), amelyek hajlított elemekből kialakított vaskorlátain némi szecessziós vonás is felfedezhető. Az erkély melletti falpillérek fejezetein visszaköszönnek a földszinti fél oszlopok volutái, itt azonban ez már stilizált, leegyszerűsített formában jelentkezik. A fejezetek csigavonalas elemeit növényi motívumok egészítik ki.
Kis szemlélődés után felfedezhetünk itt egy nagyon szép ablakkeretet (06) is, amely napjaink műanyag nyílászárókkal telített, formailag unalmas, egysíkú, szegényes világában egyre jobban felhívja magára az érdeklődők figyelmét és gyorsan változó világunkban lassacskán ugyanolyan megőrzésre, felújításra, népszerűsítésre méltó értékké válik, mint a kovácsoltvas erkélyrácsok, illetve lépcsőkorlátok, egyedi kivitelezésű csatornadíszek, szélkakasok, betétes, faragásoktól díszes kapuajtók és még hosszan sorolhatnám. A keret függőlegesen kettős osztású, vízszintesen hármas tagolású, a felső sarkokon lekerekített, minden nagyobb, erre alkalmas felületén, mívesen megmunkált, diszkrét formavilágú, faragott profilú kiegészítőket fedezhetünk fel.
Ha az utca túloldaláról közelítek a Sugárúthoz (07) egy viszonylag egyszerű, népiesen romantikus megjelenésű tornyocskával kiegészített bérház tűnik fel, de ennek a részletesebb bemutatásával már csak a következő részben foglalkozom.
