Manapság, amikor naponta tudósít a média újabb és újabb önjelölt képzőművész kiállításának megnyitójáról városunkban, felüdülés számba megy egy képzett, a szakma által is elfogadott, elismert alkotó tárlata. Csak sejtem, hogy a szatmári közönség mennyire tud különbséget tenni amatőr és professzionista alkotások között, milyen mértékben ismeri fel a színvonalbeli különbségeket. A felújított Szamos havilap egyik nem titkolt célkitűzése, hogy a szakma által igényelt, de mégis olvasmányos szinten, gazdag képanyaggal nyújtson információkat ezen a területen is az olvasónak.
Ion Sasu képzett alkotó, a Kolozsvári Pedagógiai Intézet képzőművészeti fakultásának abszolvense, nyugdíjas rajztanár, tagja a Román Képzőművészek Szövetségének. 1964-től, 45 éve folyamatosan kiállít, többszörösen kitüntetett festő. Mindez a művészetszerető, újságolvasó szatmáriak számára közismert, nem szándékozom ezért sokat időzni a tárlatok, érdemek felsorolásánál, hanem elsősorban a most bemutatott alkotásiról írok.
A Szatmár Megyei Múzeum kiállítótermeiben egy hónapig látható anyag gazdag, változatos, hatásos összképet nyújt minden ide látogatónak. Sajnos meglehetősen kevesen jönnek el. Ott jártamkor harmadmagammal, később egyedül nézelődtem, ismerkedtem a termékeny kolléga legújabb munkáival.
A kiállított művekre tematikailag, stilárisan és formailag is jellemző a változatosság. Melyek Ion Sasu kedvelt témái, leit motívumai? Virágokat, fákat, madarakat, víztükröket stb. fest, a képelemek ritkán tájképpé, csendéletté állnak össze, de még az utóbbi esetekben sem maga a táj, a csendélet a főszereplő, hanem a fény, a repülés, a levegő vibrálása, a természet által nyújtott végtelen és folyamatosan változó, sziporkázó csodák megjelenítése. Alkotásainak vitathatatlan erénye a színek változatos, olykor túlburjánzó gazdagsága mellett a közvetlen, direkt hatásuk a nézőre. Erőteljes szín- és tónuskontrasztokra épülnek, de ennek ellenére egységesek, harmonikusak.
Változatos képméretekkel, formákkal dolgozik. Nyilvánvalóan, szembeötlően úgy gondolja, hogy a kép formája a mondandónak van alárendelve, tehát ennek függvényében lehet kör, négyzet, négyzetbe zárt kör, téglalap, vagy akár nyújtott téglalap is. Minden alkotónak szíve joga olyan formát választani, amilyet jónak lát. Az elemzőt, nézőt se önmagában a kép alakja érdekli, hanem a forma és tartalom közötti összhang, amelyet ez esetben nem mindig sikerül fellelnie. A négyzetbe zárt szíveknél egyenesen elbizonytalanodik, hiszen képtelen megérteni, hogy ebben a forma-, érzelem-, színgazdag környezetben mit keres a merev és sokoldalúan elkoptatott motívum, ahogy a felhőkre festett sávon megjelenő napraforgókkal, vagy a madárba zárt tájjal se igen tud mit kezdeni. Nem mintha képtelen lenne felfogni a jelképes üzenet szándékát, hanem azért, mert művészettörténeti mércével mérve túl egyszerűnek, primernek, szájbarágónak tartja ezeket a kompozíciós megoldásokat.
Vitathatatlan tény, hogy Ion Sasu jó színérzékkel megáldott alkotó, de amikor filozofikus témákba réved, illetve irodalmi mondandókat próbál a kompozícióiba beépíteni, valahogy már nem mozog olyan otthonosan a vásznon.
Megítélésem szerint ennek a kiállításnak a fő erősségei a csendéletek (Levelek és virágok, Kagyló és virág stb.), amelyeken az alkotó festői erényei, kiérlelt színvilága gáttalanul, maradéktalanul érvényesül.
Ha akarnám, se tudnám besorolni valamelyik művészeti irányzatba, stílusba ezeket a műveket, hiszen megjelenítésben, koncepcióban ez az anyag távol áll attól, hogy egységes legyen. Vannak itt dekoratív hatású vagy impresszionisztikus hangvételű alkotások és olyanok is, amelyeken a dekoratív és festői felületek nem túl szerencsés ötvözete stílustöréshez vezet. A tájképbe komponált kúpba festett fekete-fehér önarcképes alkotásnál (ez látható a plakáton is) már egyenesen három különböző kifejezésmód ütközik, hiszen a találkozásukkal, eggyé olvadásukkal a művész ezúttal is adósunk maradt.
Mi az, amit erről a kiállításról a néző maradéktalanul magával vihet? A varázslatos, erőteljes színek harmóniáján túl közelebb kerülhet Sasu alkotásba vetett töretlen hitéhez, lendületéhez, állandó kísérletező és újító kedvéhez is. Ezek a mai világban egyáltalán nem lebecsülendő erények.
