Fájdalmas, pótolhatatlan veszteség érte a romániai magyar képzőművészeti életet, Nagyváradon, december 17-én elhunyt Jakobovits Miklós festőművész, a Barabás Miklós Céh elnöke, díszlettervező, muzeológus, restaurátor, művészeti közíró, többkötetes szerző, tanár, képzőművészeti életünk kiváló ismerője, szervezője, vezetője, mindenese.
Ő volt az a behelyettesíthetetlen szakmai tekintély, közösségi ember, nyíltszívű, közvetlen, barátságos, minden jó ügy mellett kiálló kolléga, akit idősebb és fiatalabb kor- és szaktársai egyaránt tiszteltek, szerettek és egyhangúan elfogadtak vezetőnek.
Számos díjat, elismerést, címet kapott, amikor súlyos, gyógyíthatatlan betegségéről tudomást szerzett, még akkor is sikerült megőriznie a lélekjelenlétét, tárgyilagosságát. A következőket mondta: „Tulajdonképpen elégedett lehetek, hiszen életem során próbáltam sokat nyújtani kortársaimnak, akiktől nagyon sokat is kaptam.”
Néha jött egy-egy levél, képeslap tőle. A legutóbb ez év júliusában érkezett levele, amelyben Miklós — aki még a BMC 2009-es jubileumi, sepsiszentgyörgyi tárlatán tele volt energiával, tervekkel, elképzelésekkel — azt fontolgatta, hogy lemond szervezői teendőiről, mert már nem tud a tagságnak semmi érdemlegeset nyújtani. Válaszként azt írtam neki, hogy még így, két fájdalmas budapesti kezelés közben is tartsa meg elnöki beosztását, hiszen a neve, tevékenysége, optimizmusa, az általa képviselt szakmai színvonal jelképértékűvé vált és nekünk ebben a nagyon bizonytalan időszakban szükségünk van rá. Akkor még nem sejtettem, hogy az élet ilyen drasztikus gyorsasággal oldja majd meg a dilemmáit, 77. éves volt. Kedves Miklós, nyugodj békében!
