Kassán gyakran jártam, hiszen jó húsz éve nyaranta a közelében lévő szlovák-magyar határ túloldalán lévő Hejcei Nemzetközi Alkotótáborban dolgozom. A falu szélén álló dombról esténként, tiszta időben jól látszanak a város fényei. Az első útjaimat a határátlépés körüli nehézségek is emlékezetessé tették, hiszen néhány éve még tettre kész, buzgó egyenruhások csapata ellenőrizte, hogy mennyi pénzem van, vajas vagy zsíros kenyeret tartok a táskámban, közben hosszasan, komótosan mérlegelték azt is, hogy a kinézetem alapján méltó vagyok-e arra, hogy a földjükre lépjek. Ma már a hidasnémeti átjáró épületei is kihaltak, a vájkálók pedig visszatértek eredeti elfoglaltságaikhoz, jelenleg a földet vájkálják, vagy más, rokon területeken kamatoztatják tapasztalataikat.
2013-ban egy ünnepi köntösben öltöztetett nagyvárost találtam itt, Kassa és Marseille idén Európa kulturális fővárosa, vagyis számos érdekes rendezvény, tárlat, esemény színhelye.
Az egykori Abaúj-Torna vármegye központja ma már jóindulattal sem mondható magyar településnek, hiszen közel negyedmilliónyi lakosából 2011-ben 7000-nél is kevesebben vallották magukat magyarnak. A fentiek ellenére a városnak számos ilyen vonatkozású egyházi, történelmi emlékhelye van, ezek egyike a Szent Erzsébet-székesegyház, amelyik túlzás nélkül a legszebb európai gótikus templomok közé sorolható.
A 20. század elejétől, pontosabban 1906-tól itt látható a Rodostói ház, II. Rákóczi Ferenc utolsó lakhelyének a hasonmása, és a székesegyház altemplomában, alagsori kápolnájában van a fejedelem síremléke is.
Kassa többek között Márai Sándor városa, hiszen az egyik legnagyobb 20. századi magyar író itt született. Bronzszobra a központ közelében, egy barátságos kis téren áll (01), a vele szemben lévő üres szék ismerkedésre, párbeszédre invitálja az érdeklődőket. Megítélésem szerint sincs annak különösebb jelentősége, hogy az édesapja neve Grosschmid, vagyis szász volt. Nem egy, hanem tucatnyi hasonló példa sorolható kapásból, hiszen köztudott, hogy Petőfi valójában Petrovics, Munkácsy Mihály születésekor a Lieb nevet viseli, anyanyelvünk nagy megújítója, Károlyi Gáspár eredetileg Radics volt, a magyarnak hitt Drágffy Bertalan pedig a Dragoş nemzetségből származott. Közös Európánkban ideje lenne már meghúzni a nemzeti értékek tisztelete és a magyarkodás közötti határvonalat.
A templom előtt az 1966-os tűzvész alkalmával megsérült Szent Orbán harang látható (02). Nyilvánvaló, hogy a kassai Szent Erzsébet-székesegyházat, a késői gótikus építészet remekét is kéttornyúra tervezték, ezekből csak az északi torony áll (03). Ennek 18. századi barokk toronysüvegét — amelyet a közelmúltban újítottak fel — a 04 szám alatti felvételen reprodukáltam. A dómon folyamatos belső felújítás is zajlik, ennek nyomai a szentély környékén jól láthatóak. Nem csak a katolikusok használták a századok során az épületet, a 17. században Bocskai Istvánnak és Thököly Imrének köszönhetően evangélikus kézen volt.
Nagy valószínűséggel a nürnbergi Johann Hebenstreyt játszott fontos szerepet a 15. század elején a tervek készítésében, a munkálatok elkezdésében, azonban nem eredeti tervekről van szó, hanem az építész egy német település templomát használta mintául. Mint általában a nagy katedrálisok, ez is több szakaszban épült. Azt biztosan tudjuk, hogy 1457-ben már használták, bár a szentély betetőzésére csak a 16. században került sor.
A Kassai egyházmegye egyidős a szatmárival, 1804-ben jött létre, ekkor kapott a dóm székesegyház rangot, amelynek köszönhetően az ezt követő évtizedekben több felújításon esett át. A millennium alkalmával is voltak itt jó két évtizeden át munkálatok, többek között ekkor építették a Rákóczi-kriptát is.
A templom külsejének jellemző részlete a nyugati főbejárat, amely a két torony között helyezkedik el (05), de legmutatósabb az északi bejárat (6). Díszes keretén kis szemlélődés után jó minőségű domborműveket fedezhetünk fel, amelyek Jézus, illetve Magyarországi Szent Erzsébet életéből vett jeleneteket ábrázolnak. A központi részen, közvetlenül a kettős bejárat felett az Utolsó ítélet látható. Ezt a bejáratot hosszú ideig nevezték a felületek aranyozása miatt arany kapunak, csak 1860-ban tisztították meg.
A homlokzatot szemlélve kassai ismerősöm egy igen érdekes részletre hívta fel a figyelmem. Egy vízköpőt, (vízlevezető követ, csurgó követ) mutatott, amely a középkori építészetben gyakran groteszk szörnyetegeket, démonokat, állatokat jelenített meg. A kassai dóm homlokzatának ismeretlen szobrásza a saját iszákos, házsártos feleségének állított „örök emléket” az egyik ilyen épületdísz kifaragásakor (07). Annak megítélését, hogy a mellette látható, épp a kölykét védelmező oroszlán alakja, vagy a sodrófát fenyegetően emelő, részeg nő a félelmetesebb, az olvasó fantáziájára bízom.
