Életem egyik nagy ajándékának tartom, hogy főiskolán is taníthattam a képzőművészeti nevelés, kézműves tevékenységek módszertanát. A BBTE szatmári kihelyezett tagozatán most is dolgozom. Ezt megelőzően tanítottam pedagógiai líceumban is, tehát nem teljesen idegen számomra ez a terület.
Nem kérdés, hogy mivel vértezzük fel az óvó- és tanítónőket ahhoz, hogy szakértelemmel és hatékonyan tanítsák majd ezt a két tantárgyat. Ez kitűnően, központilag megfogalmazható, csak egy gond van vele, hogy általában ami onnan lejön, nincs összhangban a valósággal. A tanterv ugyanis eleve olyan érettségizett fiatalokat feltételez, akik rendszeresen részesültek megfelelő képzőművészeti és kézműves nevelésben. Erről természetesen szó sincs, hiszen olyan is akad közöttük, aki csak tévében látott képesített rajztanárt, és a leendő feladatait azokból az emlék- és tapasztalat foszlányokból próbálja sínre tenni, amelyeknek ilyen körülmények között részese lehetett.
Néhány éve még fontos volt az, hogy a hallgatók, a jövő pedagógusai rendelkeznek-e minimális képességekkel a rajz, testnevelés, zene területén, ma már ez sem érdekel senkit. Aki ilyen helyen tanít, annak alkalmazkodnia kell az adott körülményekhez, és ezek figyelembevételével készíthet csak tanmenetet, munkatervet magának. Ezt minden esetben a körülményekhez, a feladathoz méretezzük, alakítjuk.
Jelen esetben nálunk a feladat az, hogy zömmel felkészületlen, rosszabb esetben hibásan felkészített hallgatókkal kell egyetlen félév alatt megszerettetni ezeket a tevékenységeket. Meg kell őket tanítani a képzőművészeti neveléssel, kézműves tevékenységekkel kapcsolatos alapfogalmakra, alapismeretekre, technikákra, művészettörténeti fogalmakra, a tantárgyak közötti és a mindennapi életben való felhasználhatóság jelentőségére.
Súlyosbító körülmény, hogy minderre a harmadév második félévében kapunk lehetőséget, amikor a hallgatók úgy tartanak gyakorló órákat, hogy még semmit, vagy alig valamit tanultak módszertanból. Ez természetesen nem minden, mert ismerniük kell az óvodai és elemi iskolai tanterveket, a tanmenetek, lecketervek, illusztrációs, szemléltető anyagok összeállítási módját. A tanártól ezen kívül még magától értetődő természetességgel elvárják, hogy államvizsga és fokozati dolgozatokat vezessen, tudományos konferenciákon vegyen részt, legyenek publikációi és segítse mindenben a szakmai problémákkal hozzá fordulókat.
Úgy gondolom, hogy a fentiek közül a legfontosabb és a legelső feladat a tantárgyak megszerettetése. Erre sincsenek receptek, csak ajánlható módszerek, amelyeket e sorok írója az utóbbi 14-15 évben több-kevesebb sikerrel alkalmazott. Ezek pontokba szedve a következően hangzanak:
- Sohasem kérjünk olyan dolgokat számon a tanítványainktól, amelyeket nem volt alkalmuk megismerni, elsajátítani.
- Ajándékozzuk meg őket már a kiindulópontban forrásanyagokkal, szemléltetőkkel, reprodukciókkal. E sorok írójától már az első kurzuson kap minden hallgató egy DVD-t, amelyen több kötetnyi módszertani anyag és képek, reprodukciók tízezrei találhatóak. Hasonló anyagokat találnak a hallgatók a főiskola, illetve a tanár honlapján is.
- Már a kezdetektől szoktassuk a hallgatókat ahhoz, hogy maguk is készítsenek rajzokat, festményeket, vágjanak, ragasszanak, hajtogassanak, pecsételjenek, mert a gyakorlati ismeretek, tapasztalatok elengedhetetlenek, megkerülhetetlenek a két tantárgy tanításánál.
- Dicsérjünk, bátorítsunk, népszerűsítsünk minden eredményt a táblán, alkalmi tárlatokon, a főiskola vagy a saját honlapunkon, rendszeresen fotózzuk, dokumentáljuk a tevékenységeket arra hivatkozva, hogy mindennek jelentősége lesz a vizsgán is. Szoktassuk a tanítványainkat a fotózáshoz, hiszen nevelőként szükségük lesz erre.
- Szervezzünk csoportos tevékenységeket és tegyünk meg mindent azért, hogy ezek minden alkalommal hangulatosak, felszabadultak, humorosak, mozgósítóak, kollegiális hangulatúak legyenek. Szorongva nem lehet dolgozni, tanulni, eredményeket elérni.
- Rendezzünk odahaza is szemináriumokat, mutassuk be a hallgatóknak a könyvtárunkat, szemléltetőinket, ismertessük meg velük a munkamódszereinket, hitessük el velük, hogy a pedagógusi pálya szép, hasznos, járható, élhető hivatás.
- Ne legyen olyan kurzus, szeminárium, amelyen ne esne szó a tanultak hasznosításáról más tantárgyaknál vagy a mindennapi életben.
- Legyen pontos kimutatásunk arról, hogy kinek milyen volt a tevékenysége a félév folyamán, és hangsúlyozzuk, hogy az év végi megmérettetésnél ennek a minősége és mennyisége számít igazán.
- Tudatosítsuk, hogy az a jó óra, szeminárium, tevékenység, amely során a tanultak mellett a tanár és tanuló egyaránt jól érzi magát, új ismeretekkel, élményekkel gazdagszik. Mindezt csak akkor fogadják majd el, ha mi is ilyen kurzusokat, szemináriumokat tartunk.
- A vizsga nem a számonkérés, a szorongások időszaka, hanem a termés betakarításához hasonlóan ünnep, tegyünk meg minden azért év közben, hogy valóban azzá válhasson.
Már a kiindulópontban nem árt tisztázni néhány alapelvet, amelyek Szatmáron szállóigévé váltak:
- Ne magyarázd, mutasd!
- Ahány tanuló, annyi megoldás
- Nem rajzolni tanulunk, hanem a rajz segítségével a világot fedezzük fel
- „Akár egy halom hasított fa”, vagyis minden, mindennel összefügg
A következőkben próbálom felvázolni, szemléltetni, hogy mindez, elképzelésem, tapasztalataim szerint, hogy mutat a gyakorlatban. Itt természetesen csak egy megközelítési mód olvasható, látható, amelyet ki-ki a saját ízlése, lehetőségei szerint formálhat, módosíthat, bővíthet, alakíthat.
KÉPZŐMŰVÉSZETI NEVELÉS
Február végén kezdjük a munkát és május végén már vizsgaszesszióban vagyunk. Közben államvizsga dolgozatok készülnek, zajlanak a búcsú, a bankett előkészületei, a javítások, elmaradt vizsgák, feladatok pótlása. Nagyon szűkös az idő, lássuk, mi fér ebbe a három hónapba.
február: Bemutatkozás, alapvető elvárások, információk, a DVD, lecketervek, forrásmegjelölések ismertetése, kiosztása
Minden a segítés, a bátorítás és a tájékoztatás jegyében történik, nagyon sok kép, reprodukció, segédanyag közvetítésével. Természetesen itt sem árt korlátokat szabni, hiszen köztudott, hogy a túlságosan sok szemléltető legalább olyan káros lehet, mint a hiánya.
Már az első találkozáskor felvázoljuk a tevékenységünk szerkezetét a záróvizsgáig, és pontosan közöljük az elvárásainkat is, hiszen alapvető követelmény, hogy egy percig se tartsuk bizonytalanságban a hallgatókat, leendő munkatársainkat. Ekkor adjuk meg az együttműködésünk alaphangulatát is, amely játékos, könnyed, humoros, de egyúttal következetes, tartalmas és kiszámítható.
Már az első alkalommal rendezünk tárlatot, színes képekkel, szemléltetőkkel változtatjuk meg a terem hangulatát. A tevékenységről fotók készülnek, amelyekből egy válogatás még aznap megjelenik a tanár honlapján, és ezekből emlékeztetőül néhány kinyomtatott képpel kezdjük a legközelebbi tevékenységet. A fentiekkel követhető példát adunk arra, hogy milyennek képzeljük a rajztanítást.
Ne feledjük, a legtöbb hallgatónak talán a mi óráink jelentik az egyetlen kapaszkodót ezen a területen, és úgy tanítja majd ezt a tantárgyat, úgy bíztat, úgy minősít, úgy dolgozik, ahogyan azt tőlünk látta. A példaadásnál máig nem találtak ki jobb — és tegyük hozzá nehezebb — pedagógiai módszert. Nincs más választásunk, mindvégig hitelesnek kell lennünk!
március: Pont (01-06), vonal (07-14), folt (15-23), módszertani, művészettörténeti alapismeretek
Az iskolai tevékenységek sikerének a záloga a rendszer. Ha a tanár pontos, kiszámítható, felkészült, akkor hasonló magatartásmódot várhat a hallgatóktól is. Ők egy-két óra múltán pontosan tudják, hogy a tevékenységre tíz perccel hamarabb érkező tanár ezt az időt a szemléltetők, segédeszközök rendezésére, alkalmi tárlatok kialakítására, esetleges kérdések megválaszolására használja.
Szétnéz fényképezőgéppel a kezében természetesen a teremben is, és örömmel konstatálja, ha hozzá hasonlóan a hallgatók felkészülten, érdekes munkákkal érkeztek a tevékenységre. Már az első bemutatók után az évfolyam azt tapasztalja, hogy semmilyen erőfeszítés, megvalósítás nem megy kárba, mindennek nyoma marad.
A szemináriumi bemutatókat, feladatokat természetesen nemcsak a tanár fotózza, hanem a hallgatók is, így lassan a bemutatás módja, és az öltözék is fontossá válik. Egy idő után azt tapasztaltam, hogy néhányan előre kitalálják a bemutatás jópofa, humoros, otthon begyakorolt módját. A témához öltöznek, pl. ha a pontokról esik szó, pettyes blúzban, pettyes sállal jelennek meg, ha a hideg színekről beszélünk, hasonló színű öltözékeket viselnek. Mindez apróságnak tűnhet, de ezeknek az összessége adja meg azt a hangulatot, amelynek köszönhetően egyre többen örömmel, felfokozott várakozással érkeznek a szemináriumokra, és általában sikerélménnyel, új ismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagodva távoznak onnan.
Kialakul egyfajta egészséges versengés is, amelyet csak azok nehezményeznek, akik rutinos, másoktól átvett megoldásokkal szeretnék mindezt átvészelni. Ők ezzel önmagukról alkotnak véleményt, magatartásmódjukkal a pedagógiai munkára való alkalmasságukat kérdőjelezik meg. A szemináriumokon tanuljuk meg azt is, hogy ugyanannak a feladatnak ezer megoldása van: „Ahány tanuló, annyi megoldás”.
A szemléltetések — „Ne magyarázd, mutasd!” — fontos kelléke a reprodukció, ezek bemutatásával párhuzamosan bővítjük tanítványaink művészettörténeti alapismereteit, állandóan utalva a honlap ilyen tartalmú könyvtárára is.
Itt eshet szó a gyermekrajzok jellegzetességeiről, fejlődési folyamatáról, ezzel külön tanulmányban foglalkozom, a bevezetőben már utaltam erre is.
április: Színelmélet (24-31), ellentétek (32-35), modulálható alapelem (36-39), kompozíciók, ritmus (40-45).
Az ismeretek közlésével, a szemináriumi feladatok bemutatásával párhuzamosan folyamatosan megbeszéljük a gyakorló tanítások eredményeit, és előkészítjük a soron következő lecketerveket, szemléltető anyagokat. Ehhez minden hallgatónak bőséges választék áll rendelkezésére a DVD-n, külön értékeljük majd azt, ha valaki saját anyagokat gyűjt, önálló szemléltetőket készít. Minden alkalommal felhívjuk a figyelmet a tevékenységek hangulatának a jelentőségére is.
május: Díszítő írás (46-51), irattartók (52-55), a szemléltetők tárolásáról, a reprodukciók szerepéről (56-59), csoportos munkák a hallgatókról (60-64), ismétlés, összefoglaló, a vizsgára való felkészítés
Nagyon sok bepótolni, megoldani, ismertetni, rögzíteni való marad általában erre a hónapra, a tanárt ebben az esetben egyetlen dolog vigasztalhatja, hogy mindent megtanítani képtelenség, de forrásanyagokat adni, példát, magatartásmódot nyújtani már lehet. Egy életen át tanulunk, ez alól a pedagógus sem kivétel, rá igazán érvényes a mondás: „Tanulj, hogy taníthass!”
Sok feladat maradt ki, de egyhez feltétlenül érdemes ragaszkodni, ezek a kollázs technikával készített csoportos munkák, amelyek vicces, de jellemző módon a hallgatókat és tanáraikat ábrázolják, mutatják be. Amellett, hogy az összetartozás jelképei, arra is buzdítják a leendő pedagógusokat, hogy később ők is készítsenek hasonló munkákat a saját tanítványaikkal.
Májusban tartunk szemináriumot odahaza és ekkor készítjük elő a vizsgát. A vizsgával kapcsolatban lényegében ugyanazokat az elvárásokat ismételjük meg, amelyeket már az első találkozáskor közöltünk a hallgatókkal. Mi Szatmárnémetiben a vizsgákat, a tanulás, az ismétlés részének tekintjük, amelyeknek a fotók tanulsága szerint hangsúlyosan gyakorlati jellege van. Ilyenkor a terem színessé, hangulatossá válik, megítélésem szerint minden ilyen alkalom a tantárgy kiemelt, örömteli ünnepe tanárnak hallgatónak egyaránt.
Mit tud egy leendő óvó- és tanítónő képzőművészeti nevelésből a harmadév végén?
- Tisztában kell lennie a tantárgy jellegével, céljaival, lehetőségeivel, a tantárgyak közötti kapcsolatokkal, a mindennapi életben betöltött szerepével.
- Ismerje a legfontosabb szakkifejezéseket, legyenek fogalmai a képzőművészet alapelemeiről, eszközökről, technikákról, tudja használni, alkalmazni ezeket.
- Tudjon tanmenetet, lecketervet készíteni, és legyen képes ezekhez megfelelő mennyiségű és összetételű szemléltetőket gyűjteni
- Szeresse és szerettesse meg tanítványaival ezt a tevékenységet, tegyen meg mindent azért, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse az eredményeket.
- Legyenek művészettörténeti alapismeretei, legyen tisztába a legjelentősebb helyi értékekkel, utaljon ezekre, valahányszor erre alkalom kínálkozik.
- Alkalmaztassa tanítványaival az itt tanultakat más tantárgyaknál, a mindennapi életben.
A legtöbb pedagógusnak az okoz gondot, hogy nem igazán tud és emiatt nem is szeret rajzolni, festeni, mintázni. Az illusztrációk úgy gondolom, egyértelműen bizonyítják, hogy erre nincs is szükség. Nem csak művészek taníthatnak, hanem bárki, akinek van ehhez felkészültsége, szereti a művészetet, kreatív, vannak ötletei, mer kezdeményezni, és tudja értékelni a mások ötleteit, újításait.
KÉZMŰVES TEVÉKENYSÉGEK
Ha ügyesen irányítjuk az első kurzusoktól, szemináriumoktól ezt a tevékenységet, akkor nagyon hamar olyan közkedveltté válhat, hogy többen szívesen készítenek majd államvizsga dolgozatot is ebből a témakörből. Azok az alapelvek, amelyeket a képzőművészeti tevékenységek bemutatása során hangsúlyoztam, természetesen itt is érvényesek, akár ide is másolhattam volna őket, de nem akartam ismételni önmagamat. A történet itt sem egy-két technikai fogásról vagy jópofa tárgyak elkészítési módjáról szól, hanem az anyagok, technikák, eljárások megismeréséről, vagyis eszköz, a világ felfedezésének, megismerésének, alakításának eszköze.
Ahogyan a képzőművészeti nevelésnél a sztereotípiák, kifestő könyvek a tevékenységeink gátjai, itt azok a füzetek, útmutatók azok, amelyek azonos tárgyak készítését javasolják egyszerű, fázisokként ábrázolt munkamenetek alapján. A „hogyan készítsünk dióhéjból egyforma katicabogarakat, WC papír gurigából ugyanolyan darazsakat”, meg hasonlóakra gondolok.
Az persze már egészen más volna, ha ezek arra hívnák fel a tanulók, óvó- és tanítónők figyelmét, hogy hányféle katicabogár vagy darázs készíthető ugyanazokból az alapanyagokból. Ha valóban a környezetünket szeretnénk megismerni, akkor itt is a kreativitásra, a kísérletezésre, az egyéni ötletekre, kezdeményezésekre tesszük a hangsúlyt.
Döbbenetesen, érthetetlenül, indokolatlanul kevés ez az idő egy olyan tantárgy oktatásához, amelynek fontos szerepe van az óvodai és elemi iskolai tevékenységek mindegyikében, ha változatosan, érdekesen, élményszerűen, aktivizáló módon szeretnénk tanítani.
Sok szó esik arról, hogy miért nem beszélhetünk fő vagy melléktantárgyakról, fontos vagy kevésbé fontos tevékenységekről. Ki tudná megmondani, hogy egy munkás számára a kalapács, a fűrész, a harapófogó vagy a mérőszalag a fontosabb? Megítélésem szerint mindegyik fontos, és olyan mértékben használjuk ezeket, amennyire azt az elvégzendő feladat megköveteli. A fontosság nem a versengésről, hanem a közös cél szolgálatáról szól. Mi a tanítás segítségével a világot szeretnénk felfedezni, megismerni, birtokba venni, a kézművességnek, a képzőművészeti nevelésnek a szerepét, súlyát minden esetben ez határozza meg.
február: Ismerkedés tantárggyal, az elvárások, feladatok, a félévi tevékenység szerkezetének bemutatása, a forrásanyagok kiosztása, fellelési helyének az ismertetése
Már a kezdetektől próbáljuk eloszlatni a tantárggyal kapcsolatos tévhiteket, amelyek alapján sokan gondolhatják, hogy itt egyfajta ajándék és díszeket készítő manufaktúra működik, amelynek egyetlen célja, hogy saját készítésű tárgyak özönével telezsúfoljuk az amúgy is elég szűkös osztálytermet, folyosót.
A hangsúly sohasem az elkészített tárgyak mennyiségére vagy minőségére esik, hanem az elkészítés során szerzett tudásra, tapasztalatra, képességekre, a műveletek, feladatok során szerzett alkotói képességekre. Az iskola feladata nem karácsonyi díszek készítése, hanem a díszek készítése alkalmával, ürügyén talpraesett, kreatív, a közösségi munkában is helytálló embert formálunk.
március: Természetes anyagok (01-08), mesterséges anyagok (09-13), origami alapfogalmak (14-19)
Az anyagok tulajdonságainak, felhasználási módjának megismerésével párhuzamosan, megtanuljuk ezek gyűjtésének, tárolásának, csoportosításának, a tevékenységek dokumentálásának a módját. Természetesen az origami esetében sem az a döntő, hogy ki tud kisautót, békát, házat, dobozt, zongorát hajtogatni, hanem a tevékenység embert formáló, alakító jellege, valamint az, hogy a hajtogatott tárgyakkal mit tudunk kezdeni, hogyan díszítjük ezeket, hogyan használjuk őket a csoportos feladatoknál, és még sorolhatnám. Megtanuljuk a fázishajtogatásokat is tartalmazó szemléltetők készítésének a módját, és már a legelején kezdünk ismerkedni az alkalmazásokkal is.
április: Újrahasznosítható anyagok (20-28), origami (29-39), tangram (40-46)
Ha figyelmesen megnézzük az itt látható reprodukciókat, azt fogjuk tapasztalni, hogy néhány feladat kivitelezése meghaladja az óvodások és kisiskolások képességeit. Ez igaz, de ezek a szemináriumok nemcsak a tanítványok, hanem a leendő óvó- és tanítónők kreativitásáról, tudásáról, technikai ismereteiről is szólnak. Csak az értékelheti az alkotás jelentőségét, hasznát másoknál, aki maga is átélte már ennek örömét, hangulatát. Arra nincs szabály, hogy mi mindent kellene kötelező módon megismertetni a hallgatókkal az origami vagy a tangram területéről. A helyes magatartásmód kialakítása, a példaadás a fontos, a többi egy életen át bővíthető, fejleszthető.
Nagyon fontos az is, hogy a tevékenységeink szemléltetői közül sohase hiányozzanak az iparművészeti, népművészeti, művészettörténeti utalások.
május: Babák (47-50), álarcok (51-54), papírváros (55-57), képeslap (58-59), origami (60-65), ismétlés, felkészülés a vizsgára
Olyan átfogó, sokrétű, hatalmas területet ölel fel ez a tevékenység, hogy ilyen rövid idő alatt mindennek csak a töredékét sikerül kis mértékben megismertetni. A képzőművészeti nevelés, kézművesség módszertanának, témáinak, technikáinak behatóbb tanulmányozására évekre lenne szükség, ez az egyik ok, ami miatt sokan visszasírják a pedagógiai líceumok rendszerét. Ezzel nem azt akarom állítani, hogy a líceumi oktatás hatékonyabb a főiskolai, egyetemi oktatásnál, hanem azt, hogy mondjuk képzőművészeti nevelésből, kézművességből a líceumi évek alatt könnyebben pótolhatóak az általános iskolai felkészítés hiányosságai, mint az egyetlen egyetemi félév alatt az általános iskolai és líceumi hiányosságok.
Amikor változó korunk tanügyi rendszerének a hibáiról beszélünk, általában hajlamosak vagyunk arra, hogy elvesszünk a részletekben, és meglévő dolgok előnyeiről és hátrányairól vitatkozzunk. Közben megfeledkezünk arról, hogy minden gond, probléma egyrészt a valóság torzításából, másrészt a felelőtlen, átgondolatlan, előkészítés nélküli, de kötelező igazodásokból adódik.
Egyszer és mindenkorra fel kellene hagyni azzal a kényszerképzettel, hogy a mi országunk ipara gyenge színvonalú, versenyképtelen, de a tanügyi rendszerünk az csodálatos, és fantasztikus eredményekre képes. Egy időben az országunk ipara (mezőgazdasága, kereskedelme, történelme) is csodálatra méltó volt, utolérhetetlen volt, néhányan még emlékeznek erre. Az lehet, hogy egy-két tucat tanuló nemzetközi szinten is szépen teljesít, de az egész rendszer ettől még ugyanolyan pocsék, mint a gazdaság.
Ezt az alacsony színvonalú rendszert részenként, erőszakoltan, felkészületlenül csatlakoztatni az európai normákhoz torzulások nélkül képtelenség, sőt, megítélésem szerint bűn, és minden ilyen kísérlet maradandó és egyre nehezebben korrigálható károkat okoz. Hogy ezeket a folyamatosan halmozódó hibákat elkerüljük, elegendő lenne megkérdezni a tapasztalt, lelkiismeretes, a tanítványaiért, kollégáiért aggódó pedagógusok véleményét, de erre valahogy senki sem kíváncsi. Illetve úgy tesz, mintha kíváncsi lenne, de a döntést minden esetben olyanokra bízza, akiket nem a valóság, hanem a pozíciójuk megtartása, megerősítése, vagyis a minden áron megfelelni akarás érdekel. Ú mondjuk Ők a kényelmes emberek, akik igazat mondanak, azok minden időkben és rendszerben kényelmetlenek voltak és lesznek. A kényelmes emberekkel, módszerekkel az a gond, hogy velük csak kapkodni és hibát hibára halmozni lehet, tartósan építkezni képtelenség.
Jelenleg a főiskolákon még akadnak olyan hallgatók, akik a pedagógiai líceumok végzettjei, náluk általában van mire alapozni, de hogyan segítsük a többieket? Mire taníthatunk meg 10-12 óra alatt a távoktatáson egy olyan valakit, aki elméleti líceummal, képesítetlenül, rossz beidegződésekkel éveken át tanított, és azt gondolja, hogy ért is ahhoz, amit csinál? Jó esetben átnézi, használni fogja ezt az összeállítást, beleolvas a szövegrészekbe, de arra nincs semmilyen garancia, hogy alkalmazni is fogja a leírtakat.
Mit szükséges tudnia a kézműves tevékenységekről egy végzős egyetemi hallgatónak?
Mindenekelőtt a helyes alapállást, a célt szükséges megtanulnia, és az ehhez használható néhány eszközt, technikát. Ha megérti a lényeget, a tevékenység fontosságát és behelyettesíthetetlenségét, meggyőződésem, hogy az ismereteit folyamatosan bővíteni fogja, anélkül, hogy erre kívülről bárki is figyelmeztetné.
