A Nagy Francia Forradalmat megelőző és követő néhány évtized jellemző stílusirányzata. Szemléletes példája annak, hogy a művészet időnként visszatér a klasszikus hagyományokhoz (pld. reneszánsz), annak forma- és témavilágából merít, ahhoz igazodik. Virágkorát Franciaországban, I. Napóleon idején érte el.
Az építészet területén születtek a legjelentősebb alkotások, amelyek közül feltétlenül említést érdemel a párizsi Panteon, a londoni British Múzeum, Szent Pál katedrális, a washingtoni Capitolium, de ennek a stílusnak a jegyeit viseli a budapesti Nemzeti Múzeum (Pollack Mihály), a debreceni Református Nagytemplom (Péchy Mihály), valamint a szatmári székesegyház (Hild József) épülete is. Ezeket puritánság, szimmetria, harmónia, nyugodt monumentalitás jellemzi, antik jellegű díszítményeket, oszlopokat, timpanont láthatunk rajtuk. Felújul a diadalívek (Carrousel-diadalív, Párizs), emlékoszlopok divatja. A szobrászat is antik példákat követ, a fő téma a görög mitológia, római mintára elterjed a mellszobrok divatja is. A kor egyik legjelentősebb alkotója Antonio Canova, aki Napóleont és családját örökítette meg ebben a szellemben. A magyar szobrászok közül említést érdemel Ferenczy István. A festészetben elsősorban a franciák jeleskednek, közülük a legismertebbek J. L. David, A. J. Gros, J. A. D. Ingres. Korban, jellegénél fogva bár kis késéssel, de ide illik Barabás Miklós tevékenysége is.
