Lakatos Király Gabriella. A második egyéni tárlat

Termékeny alkotó, eredményes tanár a fiatal szatmári képzőművész, Király (Lakatos) Gabriela, ez már a második egyéni kiállítása Szatmárnémetiben. Tagja a Román Képzőművészek Szövetségének, évek óta részt vesz a szatmári képzőművészek hazai és külföldi csoportos kiállításain, rövid tanári pályája alatt tanított a Sport Líceumban, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, jelenleg a szatmári Aurel Popp Képzőművészeti Líceum tanára.

Eddigi gazdag pályája, képzőművészeti tevékenysége példázat arra, hogy vannak városunkban, megyénkben fiatal, aktív tehetségek, akik méltó képviselői, folytatói az immár komoly hagyományokkal rendelkező szatmári képzőművészeti életnek.

Furcsa, rendhagyó, mellbevágó a mostani tárlat tematikája, hiszen az alkotó legújabb festményei a szerencsétlenségek, természeti csapások világában kalauzolja a nézőt. Milyen ez a világ, kérdezhetnénk, de megítélésem szerint nem ez a tárlat lényege. Nem kérdés, hogy a kolléga árvíz, vagy földrengés utáni hangulatokat jelenít meg, hiszen mindez az ő esetében csupán kiindulópont, vagy ha úgy tetszik ürügy. Ürügy arra, hogy a képzőművészet alapelemeinek beható ismeretében a fiatal alkotó úgy ébressze fel nézőiben a rend utáni magától értetődő, örök emberi vágyat, hogy ennek ellenpólusát tárja elénk. Nem véletlen, hogy a festő eleve szűkre szabja nemcsak a tárlata tematikáját, hanem annak színvilágát is. Mindezzel jelzi, hogy számára festőként ezek a mesterséges, saját elhatározásból emelt korlátok adnak lehetőséget igazán egy kifejezésbeli lehetőség messzemenő körbejárására, kiaknázására.

Tény, hogy azoknak, akik felhőtlen szemlélődésre, könnyen érthető, bárki által azonnal birtokba vehető képi élményekre, üzenetekre vágynak, akár csalódást is okozhat egy ilyen kiállítás, de ezek az alkotások nem is az ő számukra készültek. Király Gabriela Luciana ugyanis sok fiatal, képzett pályatársához hasonlóan elsősorban nem olcsó népszerűségre vágyik, nem azonnali sikereket szeretne, hanem az önkifejezés végtelenül változatos lehetőségeit próbálja birtokba venni. Az egyetlen lehetséges, olykor gyötrelmesen nehéz úton indult el ahhoz, hogy idővel hiteles, öntörvényű alkotóvá nőjön.

Muhi Sándor

Nyugdíjas tanár, grafikusművész, művészeti közíró.

Úgy gondolom, hogy az ezredfordulótól alapvetően megváltozott a kommunikáció módja és ennek köszönhetően minden esélyünk megvan arra, hogy a kultúra, művészet a szó szoros értelmében köztulajdonná váljék.

Nem hiszek abban, hogy van külön az elitnek és külön a tömegeknek szánt kultúra, művészet.

1945-ben Szatmárnémetiben születtem, apám ügyvéd, anyám tisztviselő volt. Nálunk az olvasás, a kultúra, a művészetek szeretete olyan természetes igény, mint másoknál a folyamatosan felmutatható anyagi gyarapodás. Hárman vagyunk testvérek, szülővárosomban érettségiztem, közvetlenül utána Kolozsváron rajztanári oklevelet szereztem, kicsit később művészeti muzeológiát végeztem a bukaresti N. Grigorescu Képzőművészeti Intézetben.