A Louvre épülete három különálló részre tagolódik, a keleti Sully-, a déli Denon-, és az északi Richelieu- szárnyakra. Az említett hírességek az épület múzeummá válása idején francia személyiségek, politikusok voltak. Az üvegpiramisban több nyelven ingyen szórólapokat osztanak, ezeken minden szint alaprajza látható magyarázó szövegekkel, reprodukciókkal, amelyek nagymértékben megkönnyítik a tájékozódást. Látványossága mellett ennek az építménynek gyakorlati célja is van, ez biztosítja a süllyesztett új udvar megvilágítását, valamint három kisebb piramison át szűrődik természetes fény az üzletekbe, kávézókba és kiállítótermekbe.
Mit érdemes megnézni a több mint 350 ezer alkotás közül? Természetesen mindent, hiszen ebbe a világhírű gyűjteménybe egyetlen mű se véletlenszerűen került. Mint már több helyen említettem, a rendelkezésre álló idő, a lehetőségek figyelembe vétele nélkül nem érdemes múzeumi látogatásra menni. Még az utazás előtt ki-ki eldöntheti, mi az, ami közelebbről érdekli, miről szeretne összképet, mélyebb, tartósabb benyomást nyerni?
A földszinti Sully- és Richelieu- szárnyban láthatók a keleti művészeti értékek, többek között Hammurappi törvénykönyve, a világ első, kőbe vésett jogi irata, és a mezopotámiai szobor, az imádkozó Ebih-il. A Sully-szárny déli oldalán található a múzeum egyik büszkesége, a Milói Vénusz, melyet 1820.-ban vásárolt meg a francia kormány. Ezt a tényt azért is érdemes kiemelni, mert nagyon sok remekmű nem vásárlással vagy csere folytán került a gyűjteménybe. A földszinti Denon-szárnyban van a gyakran reprodukált, közismert etruszk szarkofág, amely tetején egy heverő házaspár látható.
Nagyszerű, felemelő érzés találkozni az albumokból, tankönyvekből, művészettörténeti kézikönyvekből jól ismert alkotásokkal, de azért ennek is megvan a maga hátránya, rizikója. Mit tehetünk az ellen, hogy ezek a profi fotósok által ezerszer reprodukált művek a személyes találkozások alkalmával ne okozzanak csalódást? Erre sincsenek receptek, a saját tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy két dolgot kell az ilyen alkalmakkor feltétlenül megszívlelni, betartani.
Az első a telítődésre vonatkozik. Nem szabad mindent megnézni, ami a szemünk elé kerül egy 3—4 órás látogatás alkalmával, mert nagyon hamar telítődünk a látnivalókkal, és így könnyen elveszítjük az érzékenységünket a ritka, kiemelt értéket képviselő remekművekkel szemben is. Olyan ez, mint egy több fogásból álló díszvacsora, ahol csak óvatosan, megfelelő időbeosztással kell kóstolgatni az előételt és az italokat ahhoz, hogy élvezni tudjuk a többi fogást: a főételt, a válogatott borokat és a desszertet is.
A második megszívlelendő dolog a ráhangolódás. Ez csak úgy lehetséges, ha előzőleg tájékozódunk a megtekintendő remekmű helyéről, környezetéről, koráról, keletkezésének körülményeiről, a szerzőről és esetleg arról is, hogyan került az alkotás a gyűjteménybe. A mellesleg, felületesen, futólag látott csodákról, csak gyorsan feledésbe merülő, felszínes benyomások szerezhetőek.
A Denon-szárnyban megtalálhatók Michelangelo szobrai, többek között két rabszolgája, amelyeket eredetileg II. Gyula pápa síremlékére készített. Mint tudjuk ez a síremlék sohasem készült el, még a pápa halotti urnája is elveszett az egyik katonai csetepaté alkalmával.
Az első emeleti Denon-szárnyban több más olasz mester (Tiziano, Tintoretto, Raffaello stb.) remekműve mellett látható a Louvre másik büszkesége, a Mona Lisa. Ugyancsak az első emeleten van a Nagy Galéria, melyben neves francia művészek (Delacroix, Géricault stb.) mellett El Gréco és Goya képei is megtalálhatók. A fentiek alapján joggal hihetjük, hogy a látogatók számára a Denon-szárny a múzeum legfontosabb, leglátogatottabb épülettömbje.
A Richelieu- és Sully-szárny második emeletén is a képeké a főszerep. Itt tekinthető meg többek között Rembrandt festménye, a Bethsabé fürdője is.
Ahogyan a termeket, folyosókat járjuk, a központi térre néző ablakokon át folyamatosan látjuk a piramist. A látvány egyrészt megkönnyíti a tájékozódást, másrészt rájöhetünk arra is, hogy a sokak által túl merésznek tartott épület ezekből a nézőpontokból sem tűnik idegennek, furcsának. Ezt többek között az arányainak és az áttetszőségének is köszönheti.
A múzeumban 16 ezer kosztüm, 30 ezer textilminta és 35 ezer divatkellék is látható, plakátgyűjteménye mintegy 100 ezer darabból áll. Ne lepődjünk meg azon, ha a termekbe rajzoló diákokat, olykor felnőtt művészeket is láthatunk munka közben. Franciaországban a múzeumi rajztanításnak, óráknak, tanulmányoknak komoly hagyományai vannak, a franciák többek között ezzel is világszerte divatot teremtettek.
Kik látogatják? Nincs olyan náció a világon, amely képviselői a japán turistáktól az arab üzletemberekig ne fordulna meg ezekben a termekben.
2008-ban jártam először itt, és úgy távoztam, hogy már a kijárat előtt visszavágytam. Míg a turistacsoport, amellyel Párizsba érkeztem a Defense negyedbe ment bámészkodni, bevásárolni, egy művészetet szerető kollégával még aznap délután visszatértem ide pár órára. Ekkor rögződött bennem újra az a régi felismerés, hogy a megismételt múzeumi látogatások minden alkalommal újabb, váratlan felfedezésekhez, olykor maradandó élményekhez vezethetnek.
A belépőjegy nem mondható drágának, 9 euróba kerül, de a 18 éven aluliaknak ingyenes és ezen kívül még számos anyagi kedvezményt biztosít célcsoportok számára a vezetőség.
