Notre Dame, Párizs

Mit néz meg Párizsban szinte kötelezően minden átlagos turista a rendelkezésére álló néhány nap alatt? Az Eiffel-tornyot, a Louvre-t, a Diadalívet és a Notre Dame-t biztosan, ezek szinte elkerülhetetlenek. Az utóbbi annak is köszönheti töretlen népszerűségét, hogy könnyen megközelíthető, forgalommentes célpont.

Az általános iskolás tanulók is tudják, hogy Párizs, talán egész Franciaország leghíresebb, legismertebb gótikus stílusú temploma a párizsi Netre Dame a világváros központi részen, a Szajnának egyik természetes szigetén, a Cité-n (Île de la Cité) található, amely már a római idők alatt is lakott terület volt. A helyszínen nagy valószínűséggel rajtam kívül sokan észre sem vették a beépítettség, az üzletek, ajándékboltok, látogatók sokasága miatt, hogy valójában szigeten vannak. Hasonlóképpen jártam itt is, mint Firenzében a Ponte Vecchio-n, amelyen csak középtájon, a kilátónál eszméltem arra, hogy valójában nem utcán, hanem az Arno hídján állok.

Ezen a szigeten volt a 6. századtól a frank, majd a francia uralkodók udvartartása egészen a 14. századig. A sokszor, folyamatosan bővített, átalakított épület ma is áll, és több fontos intézménynek (kincstárnak, kancelláriának, bíróságnak) adott, ad helyet.

A Notre-Dame (Mi Asszonyunk, a Szűzanya tiszteletére épített) katedrális a 12. századtól, majd kétszáz éven át készült, alapkövét III. Sándor pápa és Párizs akkori püspöke jelenlétében rakták le. A legtöbb építész és szobrász neve, akiknek ezt a remekművet köszönhetjük, máig ismeretlen.

A történelmi időket, eseményeket megélt templom a francia forradalom alatt sokat rongálódott, ezért a 19. század közepe tájától az eredeti tervek alapján fel kellett újítani, meg kellett erősíteni. Ez az információ igényel némi magyarázatot azok számára, akik nem sokat hallottak a forradalom vallásellenes politikájáról, az Ész Temploma elnevezésről, vagy nem ismerik az Értelem oltárra emelése a Notre Dame-ben, 1793. november 10-én címet viselő, ismeretlen német részmetszőtől származó grafikát. Mondják, a forradalom pusztításai után (voltak, akik földig akarták rombolni a Notre-Dame-t) a székesegyház összeomlása szinte elkerülhetetlenné vált, és többek között két, a városát, annak hagyományait tisztelő és szerető személynek köszönheti a megmentését, az író Victor Hugo-nak, valamint az építész Viollet-le-Duc-nak. Az utóbbi a majd 20 éves felújítás során számos szobrot, díszítőelemet faragtatott újjá, ekkor erősítették meg a katedrális szerkezetét is.

Az épület siralmas állapota ellenére itt zajlott Napóleon és Joséphine császárné koronázása 1804-ben, amelyről többek között J. L. David sokalakos kompozíciója (1805-1807, olaj, vászon, Louvre, Párizs) is tanúskodik. Mint köztudott, a hatalmas csoportkép lényegében önmegkoronázásról szól, amelynél a pápa és a többi egyházi méltóság csak statisztált. A látszat már akkor is fontos szerepet játszott a társadalmi életben. Feljegyezték, hogy a császár édesanyja nem vett részt az eseményen, ennek ellenére Napóleon őt is ábrázoltatta a nagyméretű képen, amelynek egyik jól sikerült másolata Versaillesben látható.

A sziget arculata is sokat változott a 19. században, lebontották az itteni nyomorúságos lakónegyedet, új palotákat építettek, és ezzel szebbé, levegősebbé, áttekinthetőbbé vált ez a hely. Mindezt a sokak által kritizált, de rendkívül hatékony városépítőnek, Haussmann bárónak köszönheti Párizs. Itt található a La Conciergerie épülete valamint a Sainte Chapelle, a gótikus építészet egyik egyedülálló csodája is.

A Notre Dame szinte 9. évszázada Párizs büszkesége, az ide utazó turisták egyik legfontosabb célpontja. Homlokzata harmóniát, emelkedettséget, jó arányérzéket, szakmai tudást, kialakult ízlésvilágot tükröz, hatással van minden idelátogató emberre. Jellegzetesek a tornyai, lenyűgöző a kapuzatok, kapubélletek változatos, telített ornamentikája, a 10 méter átmérőjű rózsaablak pedig kívül-belül a székesegyház meghatározó, impozáns díszítőeleme. Akár az előtte kialakított tér felől, akár sétahajózás közben, vagy oldalról pillantjuk meg az épületet, megcsodálhatjuk támpillérinek ritmusát, 60 méternél is magasabb tornyainak nyugodt, harmonikus szépségét, átérezhetjük a távolról is kitűnően érvényesülő tömbszerű monumentalitásának direkt hatását.

Az előtte lévő téren található az ország 0 km-es köve is. Nem véletlen, hogy regényt írtak, film, animációs film, musical készült erről a sokak fantáziáját megmozgató gyönyörű történelmi épületről.

Az egység, tömbszerűség, ritmus, jó arányérzék jellemzi a belső teret is, öt hajója és akár 7-8 ezer embert is befogadni képes belső tere van. Csak úgy mellesleg megemlíthető, hogy ebben a kitűnő akusztikájú templomban található a világ legnagyobb, közel 8 ezer sípos, a közelmúltban felújított, tökéletesen működő orgonája is.

A belépés különben ingyenes a meglehetősen fáradtságosan megmászható torony kivételével, ahonnan élményadó kilátás nyílik a francia fővárosra.

Muhi Sándor

Nyugdíjas tanár, grafikusművész, művészeti közíró.

Úgy gondolom, hogy az ezredfordulótól alapvetően megváltozott a kommunikáció módja és ennek köszönhetően minden esélyünk megvan arra, hogy a kultúra, művészet a szó szoros értelmében köztulajdonná váljék.

Nem hiszek abban, hogy van külön az elitnek és külön a tömegeknek szánt kultúra, művészet.

1945-ben Szatmárnémetiben születtem, apám ügyvéd, anyám tisztviselő volt. Nálunk az olvasás, a kultúra, a művészetek szeretete olyan természetes igény, mint másoknál a folyamatosan felmutatható anyagi gyarapodás. Hárman vagyunk testvérek, szülővárosomban érettségiztem, közvetlenül utána Kolozsváron rajztanári oklevelet szereztem, kicsit később művészeti muzeológiát végeztem a bukaresti N. Grigorescu Képzőművészeti Intézetben.