Mi minden található manapság a püspöki palotában? Először is, itt lakik Szatmár püspöke, itt van a dolgozószobája. A földszinten van az információs iroda, egyházmegyei levéltár, konyha, ebédlők, varroda, ostyasütöde, restauráló műhely, vendégszobák, lakás. Az emeleten irodák vannak: könyvelőség, konferenciaterem, titkárság, vikáriusi iroda, gazdasági iroda, de itt van a társalgó, könyvtár, kápolna és a díszterem is. Több tucatnyi ember dolgozik itt különböző területeken, feladatkörökben. Vagyis a püspöki palota elsősorban munkahely, de ugyanakkor látványosság is, amely minden érdeklődő számára nyitva áll.
A közelmúltban alapvető változtatásokra, átalakításokra került sor. Ez a folyamat 2004-ben kezdődött el a díszterem felújításával, 2005-ben folytatódott a folyosók, termek kifestésével, átalakításával. 2006-tól változott meg a folyosók, termek díszítése, ebben az időszakban került több tucat frissen felújított, restaurált olajfestmény, képzőművészeti alkotás a falakra, az új lámpákkal együtt.
Mi az, ami ebből a gondosan válogatott, képzőművészeti, díszítőművészeti anyagból megkülönböztetett figyelmet érdemel?
Többek között a bejárattal szembeni falon látható hatalmas korpusz, amely fából készült. Ez a faragvány nem csupán egy régi, értékes, kifejező szobrászati alkotás, hanem kultúrtörténeti jelentősége van. 1777-ben készítették, a felülete eredetileg festett volt és az erdődi várkápolnában állt az oltár felett akkor, amikor előtte Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságot kötött. A későbbiek során a Károlyi grófok elajándékozták ezt a feszületet (amelyhez kereszt is tartozott) Krasznasándorfalunak, ahol a templom szentélyét díszítette. Innen, a kopott festékrétegtől megtisztítva, az 1999-ben felszentelt kaplonyi Szent József templomba került, ahonnan áthoztuk a püspöki palotába. 2006 nyara óta látható ezen a helyen. Sokan kérdezték, miért kereszt nélkül állítottuk ki? Ennek két magyarázata is van. Az első az, hogy a kereszt nem eredeti, a második, hogy kereszt nélkül sokkal jobban érvényesül a korpusz formai, plasztikai gazdagsága.
Az előcsarnokban a könyvelőség melletti falon három festmény látható, ezek közül kettő a XX. század elején készült és Szent Benedek Labre-t, valamint Árpádházi Szent Erzsébetet ábrázolja. Ezek a festmények műgonddal, jó szakmai szinten készültek. A múlt századfordulóra jellemző ez az aggályosan aprólékos, részletező, kicsit személytelen, akadémikus ábrázolásmód. A középső képen (ez a régebbi) Szent I. Kelemen pápa látható, aki időszámításunk szerint az első században élt és mártírhalált halt. Máig tisztázatlan, hogy Szent Péter harmadik vagy negyedik utódja-e ő? Életének utolsó szakaszát kétezer sorstársával együtt Krímben, egy márványbányában kényszermunkásként töltötte. Vízért imádkozott, amikor meglátott egy bárányt, amelyik az út mellett kapart a lábával. Odament és csákányával a nyomra csapott, ahonnan bővízű forrás eredt. Ezért van a festményen a szent kezében a csákány, ezért látható a kép hátterében a bárány.
Ezeknek a képeknek a szerzőit sajnos nem ismerjük. Miért nem? Mert csak nagyon ritkán szignálták egyházi munkáikat a festők. Ennek több oka is volt. Az első, legfontosabb ok az, hogy a szentképeknek sokszor van egy mintája, előképe, amely alapján készülnek. Ez magyarul azt jelenti, hogy nagyon sok festmény nem kimondottan eredeti alkotás, hanem egy másik kép átalakított, átformált, átköltött változata. A másik oka a névtelenségnek az lehet, hogy a régebbi szentképeket, oltárképeket nem nagyon látták el kézjegyükkel a művészek, még akkor sem volt ez fontos számukra, ha azok eredetiek voltak. Például feljegyezték, hogy Michelangelo egyetlen szobrát szignálta, a híres Pieta-t, amelyik a Szent Péter bazilikában látható. Erre is csak azért került sor, mert a kortársak nem akarták elhinni a 25 éves fiatalemberről, hogy ilyen nagyszerű alkotást egyedül hozott létre.
Honnan vannak a termeket, folyosókat díszítő festmények? Jó száz éve Meszlényi Gyula püspök (1888-1905) létesített egy püspöki képtárat, ahová nagyon sok olyan alkotás is bekerült, amelyekre a plébániákon már nem volt szükség. A képtár anyagát a székesegyház régi sekrestyéjének hat kis termében (két földszinti, négy emeleti helyiség) őrizték évtizedeken keresztül nagyon rossz körülmények között. Az első kísérletek a gyűjtemény felmérésére 1996 körül történtek, de az érdemi feldolgozásra, rendszerezésre, részleges restaurálásra csak 2004-től került sor, ez a munka máig befejezetlen. Ennek a resturált anyagnak egy szerény részét láthatta a nagyközönség a 2004-es jubileumi tárlaton. Ekkor született döntés egy kis egyházművészeti múzeum létrehozásáról, amelynek a berendezése, kialakítása ugyanezen a helyen folyamatban van. A palota folyosóin látható alkotások zöme ennek a képtárnak az anyagából való.
Az emeleti folyosón nagyrészt Szatmár püspökeinek, valamint más egyházi méltóságoknak az arcképeit lehet látni. Szatmári püspökök arcképei láthatóak a díszteremben is. A díszterem a mai formáját, díszítését a jubileumi év (2004) tiszteletére nyerte el.
Miért volt szükség ezekre a radikális és rendkívül költséges átalakításokra? A kommunizmus ideje alatt a palota emeleti részét, a püspöki szemináriumot az állam kisajátította és különböző intézményeknek adta át használatra. Egy ideig a díszteremben volt az almérnöki fakultás előadóterme, de rendeztek itt megyei tárlatot is 1971-ben a szatmári képzőművészek. Ahol ma az irodák, a püspöki lakosztály van, ott volt évekig a pártlapok szerkesztősége és még hosszan sorolhatnám. Mondanom se kell, hogy a termekre az ideiglenes használók egyetlen lejt sem költöttek. Amikor a visszaadásra került sor, minden siralmas, lerobbant állapotban volt. A püspöki szeminárium épületében (bár ott iskola működött) sem javítottak semmit. Ha a vakolat hullani kezdett a mennyezetről, azt a folyosórészt, osztályt egyszerűen lezárták.
Egyetlen kivétel volt, a püspöki kápolna. Ennek a bejáratát még az átadás előtt befalazták és az emeleti rész visszaadásakor szinte érintetlenül kerültek elő a sebtében ide behordott dolgok, valamint a kápolna berendezése.
Visszatérve a díszteremre, ez korántsem csak idegenforgalmi nevezetesség, hiszen az utóbbi két évben számos rendezvény, kulturális esemény, koncert, kiállítás, fogadás zajlott itt. Itt fogadták többek között az osztrák parlament elnöknőjét, de járt itt Románia elnöke, Ion Iliescu is. A terem díszítése, bútorzata, színvilága barokk jellegű. Hat jó minőségű arckép díszíti a falait, amelyeket a jubileumi év alkalmából restauráltunk. Ezek a következő szatmári püspököket ábrázolják: Hám János, dr. Haas Mihály, Klobusitzky Péter, Kovács Flórián, dr. Boromisza Tibor, dr. Schlauch Lőrinc. Az első négy festményt Zahorai János készítette, dr. Boromisza Tibort unokaöccse, Boromisza Tibor festette le, a Schlauch-portré szerzője ismeretlen. Nagyváradon készülhetett, hiszen Szatmár volt püspöke már bíboros és mellette Szent László szobra áll.
Zahorai Jánosról (1835-1909), aki annyi nagyszerű arcképet készített az egyházmegye számára, a legtöbben szinte semmit sem tudnak. Máramarosszigeten született, egy ideig Budapesten festőként tevékenykedett, Munkácson 1874-től volt rajztanár. Elsősorban arcképeket készített, többek között ő festette meg Deák Ferenc, II. Rákóczi Ferenc, Széchenyi István, Kossuth Lajos, valamint az ungvári és a szatmári püspökök arcképeit. Beregszászon halt meg 1909-ben.
Hám János Szatmár legnagyobb püspöke, a modern Szatmárnémeti egyik megteremtője, rövid ideig Magyarország hercegprímása, a palota első lakója volt. A tevékenysége hatalmas, ő építtette a ferences kolostort, a mizerikordiánusok kórházát és rendházát, a temetőkápolnát, a Zárda-templomot és kolostort, a Kálváriatemplomot, a püspöki konviktust. Az ő püspöksége idején fejezték be a palota, a székesegyház építését. Nevét mindmáig tisztelettel említi mindenki Szatmáron, boldoggá avatása folyamatban van. Hám János emlékét városunkban a róla elnevezett utca (a város főterét a piaccal köti össze), a székesegyház előtt álló szobor őrzi, róla nevezték el a szatmári római katolikus iskolaközpontot is.
Klobusitzky Péter még a régi rezidenciában lakott. Róla jegyezték fel, hogy az 1817-es éhínség idején a saját költségén élelmezte a városba betóduló szegényeket. Akkora adósságot halmozott fel, hogy még kalocsai érsekként is törlesztette tartozásait. Nem tehetett mást, hiszen az emberek – főleg vidéken – tömegesen haltak éhen, váltak földönfutóvá, egy anya saját gyermekét ette meg. Klobusitzky volt többek között az, aki meghonosította Szent Alajos tiszteletét térségünkben.
Boromisza Tibor püspöknek (Hám Jánoshoz, Schlauch Lőrinchez, Pázmány Péterhez hasonlóan) két arcképe is van a palotában, mindkettőt két kiváló festőművész, a nagybányai szabadiskola tagja készítette. A díszteremben a püspök unokaöccse által készített nagyszerű arckép látható. Mivel ő szentelte fel a szatmári Szent János (Hildegárda) templomot 1906-ban, ezért ez a portré hosszú ideig a Hildegárda kolostorának folyosóját díszítette, azzal az egyetlen hiteles (korabeli) Hám János arcképpel együtt, amely jelenleg a püspöki képtárban van. A másik arckép nem véletlenül áll a püspöki kápolna közelében, hiszen tulajdonképpen ő ennek a kápolnának a létesítője, az ő püspöksége ideje alatt nyerte el mai formáját. A folyosón látható arcképét Mikola András (1884-1970) festette, aki egy ideig a Nagybányai Szabadiskolát is vezette és csak azért vállalt alpolgármesterséget Nagybányán, hogy megteremtse az anyagi feltételeket e tevékenység folytatásához a városban.
Sokan felteszik a kérdést, hogy miért beszélünk ennyit Szatmáron Nagybányáról? A válasz egyszerű, Máramaros a történelmi Szatmár vármegye szerves része, az egyházmegye sem Szatmár megye határánál ér véget, hanem Nagybocskóig, Hosszúmezőig tart.
Néhány szót szólnunk kell dr. Schlauch Lőrincről is, ő a püspökség könyvtárának, a Széchenyi Társulatnak a megalapítója, a székesegyházi Lourdes-i kápolna létesítője. Szép pályát mondhat magáénak, hiszen szatmári püspöksége után Nagyvárad püspöke, bíboros lett, valamint I. Ferenc József belső, titkos tanácsosa.
A folyosón, a díszterem bejáratánál látható második arcképét Kovács Mihály (1819-1892) készítette, akinek számos alkotása látható a budapesti Szépművészeti Múzeumban. Hagyatékának egy jelentős része az egri érseki líceum múzeumában tekinthető meg. Az itt kiállított nagyszerű portré is muzeális érték, természetesen nem az egyetlen ebben a palotában.
Feltétlenül meg kell említeni Meszlényi Gyula arcképét is, amelyet a szatmári származású, Münchenben, Párizsban képzett festő, Tóth Gyula készített, aki a két világháború között, valamint az ötvenes, hatvanas években több templom festésénél (a székesegyházat is beleértve) kapott feladatot az egyházmegyében.
Meszlényi a centenárium (1904) püspöke, a Tűzoltótorony építője, a püspöki képtár alapítója, ő festtette meg valamennyi elődje arcképét az akkor Munkácson dolgozó Zahorai Jánossal. Az ő arcképéről viszont akkor „valahogy megfeledkeztek” és az csak jóval a halála után, fénykép alapján készül el. Kevesen tudják, hogy Szatmáron van Meszlényi mauzóleum is, a hídon túli temetőkápolna hátánál található.
Ami a város egyik jelképét, a Meszlényi Gyula által építtetett Tűzoltótornyot illeti, annak van egy kevésbé ismert és a város számára nem túl hízelgő története. Megépítése előtt a tűzoltók a hozzávetőlegesen ugyanolyan magas székesegyház tornyából figyelték a várost és közben előfordult, hogy néhányan közülük a kisdolgukat ott helyben végezték el. Rossz nyelvek szerint ez nagyon bosszantotta a püspököt és 20000 koronát adott egy olyan torony építésére, amely jó távol van a székesegyháztól.
A kápolna a palota egyik gyöngyszeme. Eredetileg teljesen dísztelen volt, Boromisza Tibor püspöksége idején Foerk Ernő (1864-1934) budapesti építész, szobrász tervei alapján 1908-ban átépítették. Nem az egyetlen munkája ez Foerk Ernőnek az egyházmegyében, az ő nevéhez fűződik a krasznabélteki, a szaniszlói templomok bővítése, átépítése is. Főműve a Fogadalmi Templom Szegeden.
1908-ban készült a gipszkazettás mennyezet, a rekeszeket párkánylécek és aranyozott gipsz rozetták díszítik. A domborművek magyar szenteket: Szent Erzsébetet, Szent Istvánt, Szent Imrét, Szent Margitot, Szent Lászlót, Boldog Özsébet, Szent Adalbertet, Szent Gellértet ábrázolnak. A bútorzat szibériai nyárfából készült, amelyet egyes helyeken topolyfának is mondanak.
A kápolna egyik nevezetessége az oltár, mivel – a már említett feszülethez hasonlóan – Petőfi esküvőjekor ez is az erdődi várkápolnában állt. Az erdődi várat, kastélyt a kápolnával együtt nem a török, tatár rombolta szét, nem is az osztrákok, ahogy sokan hiszik, hanem az adó. Mivel a tulajdonosok nem tudták az állam által kirótt hatalmas illetéket fizetni, leszedették a tetejét, hogy romosodjon, mert a romok után nem kellett adózni. Az értékeket természetesen megmentették, így került az oltár, feszület más helyre.
Petőfi különben ezer szállal kötődik városunkhoz, sokszor járt erre 1845-1848 között, barátai (Pap Endre, Riskó Ignác) laktak itt. Közel negyven verset írt Szatmáron, köztük olyan közismert költeményeket, mint: „Falu végén kurta kocsma”, „Levél Arany Jánosnak”, „Bírom végre Juliskámat”, „Kard és lánc” stb.
Ami a „kurta kocsmát” illeti, a kurta jelző nem a kocsma méretére vonatkozik, hanem a nyitvatartási időre. A kurta kocsmában ugyanis dologidőben nem mértek italt.
Petőfi-kutatók (többek között barátja, Jókai Mór) feljegyezték, hogy a költő nem csak Juliskának udvarolt a környéken, amin egyáltalán nem lehet csodálkozni egy 22-24 éves fiatalembernél.
Jó humora volt a költőnek, aki az Ormos-ház erkélyéről, Riskó Ignác vendégeként ismerkedett a várossal, így írt róla: „Szatmár derék város, van egy kétágú temploma, két költője és két cukrásza.” A kétágú templom az akkor alig tízéves székesegyház, a két költő Pap Endre és Riskó Ignác, a cukrászokra magától értetődően már senki sem emlékszik.
Az Ormos-ház, igaz, hogy siralmas, lerobbant állapotban, de máig áll a főtéren, a Divatházzal szemben. Az épületet Petőfi látogatásainak az emlékére márványtáblával jelölték meg a kilencvenes években.
Nagyon szép a kápolna üvegfestménye, amely Budapesten készült. Az építészek a múlt századfordulón előszeretettel tétettek üvegfestményeket a templomablakokba, de kultúrházak, közösségi termek, közigazgatási paloták ablakaiba is. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ez az időszak a műfaj reneszánsza. Foerk Ernő templomaiban, Krasznabélteken, Szaniszlón és természetesen a Fogadalmi Templomban is több szép, színes üvegablak, vitró látható.
Az oltár felett Mezey József (1823-1882) Immaculata című festménye függ. Mezey József kiváló festő, kolozsvári, budapesti templomok számára készített oltárképeket, az egyházmegyében Nagybányán, Csomaközön, Szatmáron stb. vannak alkotásai. Ennek a képének, amely nem kimondottan eredeti, hiszen sok rokonvonást mutat a sevillai Murilló (1618-1682) hasonló tematikájú alkotásával, külön története van. Kortársak feljegyezték, hogy ez a festmény függött Hám János ágya felett 1857-ben, amikor meghalt.
Mezey különben ezt a képét több példányban készítette el, Csomaközön a sekrestyében, egy szinte ugyanilyen festmény látható.
Az emeleten, a püspöki dolgozószobán túl van a konferenciaterem, emelyet ebben az évben teljesen átalakítottak. Mennyezetére, hasonlóan a többi fontosabb teremhez, stukkódíszek, falaira pedig négy szép alkotás került. Ezekből kettő (Szent János, Szent István) Pesky József (1795-1862) alkotása. Ugyanarról a Pesky Józsefről van szó, aki a Székesegyház, a Zárdatemplom, a túrterebesi és a krasznaterebesi templomok oltárképét festette. A Székesegyház számára Pesky eredetileg öt festményt készített. Rejtély számomra, miért kellett két képét lecserélni jóval gyengébb munkákra. Így az a furcsa helyzet áll fenn, hogy egyrészt megbontották a Pesky által tervezett hármas egységet, másrészt az, hogy a gyengébb képek vannak szem előtt, a jobbakat pedig csak kevesek és ritkán láthatják a konferenciateremben. Van itt még egy Szent Alajost, valamint a Szűzanyát ábrázoló, közepes méretű festmény.
Ezen a folyosórészen az igazi látványosság a „bibliotheca”, a régi, értékes könyvek gyűjteménye, a könyvtár. A terem bútorzata, berendezése 2006-ban készült el. Anyagát eddig jórészt minorita és ferences könyvtárakban őrizték, XVI., XVII. és XVIII. századi könyvritkaságok is akadnak közöttük, olyanok, amelyekre központi könyvtárak, egyháztörténeti és egyházművészeti múzeumok is büszkék lehetnének.
2006-ban, ebben a teremben rendeztük meg a Biblia Éve elnevésű kiállítást, amelyen többek között a Károlyi Bibliát, valamint a Káldy Biblia első kiadását lehetett megtekinteni, számos más, nagyon régi kiadású, ritka bibliával együtt. A nagyközönségnek ekkor nyílt alkalma megismerni közelebbről ezt a rendkívül értékes gyűjteményt is.
Az emeleten található egy szépen, ízlésesen berendezett társalgó, amely természetesen nincs nyitva a nagyközönség számára.
Mielőtt lemennénk az elegáns csigalépcsőn és szétnéznénk a földszinten, vessünk egy pillantást a palota belső udvarára, a szépen gondozott és képzelőerővel, jó ízléssel kialakított parkra. A parkon túl van a főbejárati rész a garázsokkal, a szomszédos Hám János Iskolaközpont udvarát, zsibongóját kerítés választja el.
A palota falai mellett a belső udvaron szeretnénk idővel egy szabadtéri kiállítást kialakítani. Ez lényegében az egyházművészeti múzeum részlege lenne, és olyan szobrokat, harangokat, fém-, kő- és fatárgyakat, alkotásokat tartalmazna, amelyek szabadtéren is kiállíthatóak. Ezek a kis kiállítások olyan kezdeményezések, amelyeknek elsősorban értékmentő szerepet szántunk, de ugyanakkor látványosságok is.
A palota másik látványossága lehetne a levéltári anyag, melynek rendszerezése, feldolgozása még folyamatban van. Nagy előnye ennek a teremnek, hogy eleve levéltárnak épült, a bútorzatát is erre a célra készítették. Kitüntetéseket, diplomákat, okleveleket is tartanak itt. Itt őrzik a püspöki kinevezéseket, az egyházmegye alapítóleveleit, tervrajzokat, dokumentumokat, régi fényképeket, albumokat. Ezekből – a levéltári anyag rendszerezése után – kis, időszakos kiállításokat lehetne rendezni a bejárat közelében elhelyezett vitrinekben és a nagyközönségnek is be lehetne mutatni, a levéltári munka általános ismertetése mellett.
A többi földszinti terem (konyha, varroda, ostyasütő, restauráló műhely, ebédlő, lakás stb.) jellegénél fogva nem látogatható.
A folyosókat itt is jó minőségű, frissen restaurált alkotások díszítik, egyházi méltóságoknak, a jezsuita rend alapítóinak az arcképeit, egy szép Madonnát stb. láthat itt az érdeklődő.
A „dobozos Madonna” (ajtaja kinyitható, a festmény hátlapján ugyanaz a kép van) hosszú ideig a levéltárban volt, a képzőművészeti anyag átcsoportosításakor több más alkotással együtt először a képtárba került, innen a restauráló műhelybe, aztán a palota folyosójára, közvetlenül az ajtó mellé.
Miért állítottuk ki itt a jezsuita rend alapítóinak az arcképeit? A régi rezidencia mellett álltak Szatmáron a jezsuiták házai, ezek helyére épült a Királyi Katolikus Főgimnázium épülete, amelyet ma Szatmáron Mihai Eminescu Kollégium néven ismernek. A jezsuiták számára épült a Kálváriatemplom is.
Nem véletlen, hogy a palotában két Pázmány Pétert ábrázoló arckép is van, az egyik a püspök úr dolgozószobáját díszíti, a másik a földszinti folyosót. Az utóbbit a néhány évig Szatmáron dolgozó rajztanár, festőművész, Ócsvár Rezső (1877-1968) készítette 1923-ban. Ő a régi Királyi Katolikus Főgimnáziumnak volt a rajztanára, ebben az épületben, amely a Kazinczy (ma Ştefan cel Mare) utcában van, jelenleg a Doamna Stanca Kollégium működik.
Kiemelt értékű képzőművészeti alkotást a földszinten az ebédlőben őriznek, itt látható Johann Lucas Kracker XVIII. századi alkotása, az Emmauszi vacsora. Ez nagy valószínűséggel Egerből kerülhetett Szatmárra a leválás, osztozkodás idején. Az egri érseki palota folyosóit, termeit több Kracker alkotás, kompozíció is díszíti.
A restauráló műhely csak ideiglenesen működik a palota egyik földszinti termében, hiszen ez a hely ennek a komplex, sokrétű feladatnak az elvégzésére hosszú távon nem alkalmas. Rövid időn belül szükség lesz egy különálló épületre, amelyben több műhely, iroda és raktárhelyiségek is lesznek.
A palota teljes átalakítása, szépítése még korántsem ért véget. Megújítását, gazdagítását olyan állandó folyamatként kell elképzelni, amelynek végső célja – az egyházmegyei hagyományainkhoz méltó keret megteremtése mellett – értékeink, múltunk, hagyományaink széles körű megismertetése, közkinccsé tétele.