Romániai művészet

A fejedelemségek kialakulásától, vagyis a középkortól beszélhetünk román művészetről. Ez elsősorban a szomszédos országok hatására alakul, formálódik, terjed és a 19. századig dominánsan egyházi jellege van. Ebből a korból a legfontosabb építészeti (festészeti, szobrászati, díszítőművészeti)  megvalósítások közül ismertebbek: Curtea de Argeş, püspöki templom (Olténia), a moldvai kolostorok (Humor, Voroneţ), valamint Erdélyben a brassói Fekete templom, a kolozsvári Szent Mihály és a Farkas utcai templomok, Vajdahunyad vára stb. A 19. század építészetében hamar elterjednek a nyugat-európai stílusirányzatok, az újklasszicizmus, eklektika, de megjelenik a jellegzetesen román építészeti iskola is. Fejlődik a laikus szobrászat, festészet, felállítják az első köztéri szobrokat, virágzik a portréfestészet, kialakul a népies festészet, a történelmi képek divatja. A román képzőművészet 19. századi klasszikusai közül megemlíthető: Theodor Aman, Nicolae Grigorescu, Ştefan Luchian, Ion Andreescu és sokan mások. A 20. század évtizedeire az európai kulturális központokban alakuló, terjedő stílusirányzatokba való bekapcsolódás igénye a jellemző. Kezdetben a román fiatalok külföldön tanulnak, a későbbiekben itt is meghonosodik a legjelentősebb kulturális központokban (Iaşi, Bukarest, Kolozsvár, Temesvár) a képzőművészeti líceumi és egyetemi oktatás. A  20. század első felének a világ minden táján jól ismert, meghatározó román művészegyénisége Constantin Brâncuşi, szobrász volt. Ebben a században élt és alkotott Theodor Pallady, Corneliu Baba, Nicolae Tonitza és mások. A 20. század második felében olyan személyiségek szereznek rangot az itteni művészeti életnek, mint Ion Ţuculescu, Ion Irimescu stb. A Román Képzőművészek Szövetségének megalakulásával, galériák, vidéki központok, művészeti múzeumok, folyóiratok, művészeti kiadók, köztéri alkotások (szobrok, monumentális festmények, mozaikok) elterjedésével, a médiumoknak köszönhetően a képzőművészet mindennapi életünk részévé vált, Románia bekacsolódott, aktív szereplőjévé vált a kontinens művészeti életének. A líceumi és egyetemi képzőművészeti oktatás az ezredfordulóra nem remélt méreteket öltött, amely magától értetődő módon napjainkban egyfajta minőségi felhíguláshoz is vezetett.

Muhi Sándor

Nyugdíjas tanár, grafikusművész, művészeti közíró.

Úgy gondolom, hogy az ezredfordulótól alapvetően megváltozott a kommunikáció módja és ennek köszönhetően minden esélyünk megvan arra, hogy a kultúra, művészet a szó szoros értelmében köztulajdonná váljék.

Nem hiszek abban, hogy van külön az elitnek és külön a tömegeknek szánt kultúra, művészet.

1945-ben Szatmárnémetiben születtem, apám ügyvéd, anyám tisztviselő volt. Nálunk az olvasás, a kultúra, a művészetek szeretete olyan természetes igény, mint másoknál a folyamatosan felmutatható anyagi gyarapodás. Hárman vagyunk testvérek, szülővárosomban érettségiztem, közvetlenül utána Kolozsváron rajztanári oklevelet szereztem, kicsit később művészeti muzeológiát végeztem a bukaresti N. Grigorescu Képzőművészeti Intézetben.