Rendhagyó ez a tárlat, mert manapság nagyon ritkán láthatjuk kortárs alkotók egyházművészeti kiállításait Szatmárnémetiben. Az sem szokványos jelenség, hogy keresztény tematikájú munkákat állítanak ki egy zsidó templomban. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy a budapesti Dohány utcai zsinagógában is volt hasonló, tehát nem elszigetelt jelenségről van szó. Ezúttal egy olyan sorozattal találkozhat az érdeklődő, amelynél a szerző nem titkolt célja az egyházművészet formai, kifejezésbeli megújítása.
Sabău-Trifu Cristina 1985-ben végezte a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet textil szakát, de elsősorban festőnek vallja magát, Miklóssy Gábor tanítványa volt. Szinte egyetemi hallgató korától, három évtizede folyamatosan foglalkozik egyházművészettel. Számos munkája található az ország római katolikus és görög katolikus templomaiban, kápolnáiban, készített papi ruhákat, szentélyek berendezési terveit és dolgozott Szatmárnémeti több görög katolikus temploma számára. Közülük megemlíthető a Zsadányi (Cloşca) úti, a Magyar (Rodnei) utcai valamint a 16-os negyed végén található, fűtőházból kialakított görög katolikus templom.
Ezúttal egy keresztutat láthatunk a művésznőtől, amely eredetileg a Zsadányi úti, Szent Péter és Szent Pál apostolok görög katolikus templom számára, megrendelésre készült. A keresztút, a 14 stációkép tulajdonképpen Krisztus szenvedésének a története az ítélettől a sírba tételig. Könyvtárnyi anyag szól ennek minden egyes epizódjáról, kiemelt szereplőiről, jelentéséről, üzenetéről. A különböző korokból megszámlálhatatlanul sok változata ismert.
Már technikában, a kivitelezés módjában is egyedi, mondhatnánk különleges formájú, megjelenítésű munkákat láthatunk itt. A templomok túlnyomó többségében a keresztutak általában egyforma, kisméretű, berámázott, megszámozott jelenetekből állnak, amelyek mindegyikének megvan a maga pontos szerepköre, tanulsága, imádsága. Mi az újszerű Sabău-Trifu Cristina alkotásaiban? Elsősorban az, hogy négy milliméter vastag üveglapokra készültek, amelyek között nincs két egyforma körvonalú kép. Az alkotások szokatlanul méretesek, de aki ismeri a Cloşca úti templom belsejét, az pontosan tudja, érzi, hogy kell ide ez a hozzávetőlegesen 200/160 centiméteres felület. Az alkotásokon a kompozíciók színben, felépítésben, a szentély irányába egyre erőteljesebbé, dinamikusabbá válnak. A képek a fehér falfelülethez képest néhány centiméterre kiemelkednek, így a természetes fény áthatol a felületen és vibrálóvá, különlegessé varázsolja hatásukat.
Sohasem volt könnyű feladat az egyházművészeti alkotások készítése, hiszen az évszázadok során az alkotóknak számtalan igényhez, elváráshoz, előíráshoz, az egyházi személyek, hívek ízlésvilágához, az épület jellegéhez, a fényviszonyokhoz is kellett igazodnia. Egy templombelső hívekre gyakorolt hatása sohasem különálló alkotásokon, díszítőművészeti munkákon múlik, hanem az egységes, a hétköznapi dolgokon messze túlmutató, bensőséges, elmélyedésre, meditációra sarkalló hangulaton. Ezért oly nehéz feladat napjainkban az egyházművészet megújítása, korszerűsítése, amellyel térségünkben is sokan próbálkoztak már több-kevesebb sikerrel. Néhányan úgy gondolják, hogy ebben a folyamatban az újítás hasonló módon történik, mint a képzőművészet vagy a világi műépítészet területén, amiről természetesen szó sincs. A papok többsége joggal hiányolja, hogy a tervezők, művészek egy része csak felületesen ismeri a templomban zajló tevékenységeket, és emiatt gyakran szűk, túlzsúfolt a liturgikus tér, rosszak a fényviszonyok, a merész, kiérleletlen tetőszerkezeti megoldások miatt gyakoriak a beázások, az oltárképek, keresztutak inkább világi üzenetet hordoznak.
Úgy gondolom, hogy az egyházművészetben a tudáson, tehetségen, bátorságon, szakmai alázaton kívül elengedhetetlenül szükséges a mélységes hit, a templomba járók, egyházi emberek gondolkozásmódjával való azonosulási képesség ahhoz, hogy meggyőző, újszerű alkotás születhessen. Itt csak megfontoltan, kis lépésekben, nagyon sok szempont tiszteletbe tartásával lehet érdemben haladni, ezért elsősorban azok tevékenységére kell figyelnünk, akik Sabău-Trifu Cristinához hasonlóan egy életre kötelezték el magukat ebben a műfajban. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében többek között Xantusz Géza alkotásait említeném pozitív példaként hasonló meggondolásból, amelyek egy része a fent említett görög katolikus templom tőszomszédságában, a Szent Család római katolikus templomban tekinthetőek meg.
Miután a művésznőnek kétévi kitartó munkával sikerült a kiállításon látható 14 egységes, egyedi alkotását elkészíteni, a Cloşca úti görög katolikus templom új lelkésze, az egyházmegye vezetősége úgy döntött, hogy még sincs szüksége erre a keresztútra. Nem a minőségét, hanem a hangvételét, az ábrázolás nyugatias, szabadelvű jellegét kifogásolták, így lett Szatmárnémeti, a görög katolikus egyház szegényebb egy kifejező sorozattal, amelyet színben, méretben, formában, hangulatában úgy terveztek, hogy szerves egységet alkosson az itt látható belső építészeti elemekkel, bútorzattal valamint a szentélyben látható alkotásokkal, amelyeket kicsit korábban szintén Sabău-Trifu Cristina készített.
Az alkotótól tudom, hogy a műve Itáliába, pontosabban Bresciába, egy északi, hozzávetőleges kétszázezer lakosú város templomába kerül. Úgy gondolta, hogy előtte szeretné megmutatni kompozícióit a szatmáriaknak is, és mi valamennyien örülünk annak, hogy találkozhatunk ezekkel.
